Nemrég szerzett diplomát, doktoranduszként már tanít is a Zeneakadémián, 2015-ben pedig az UMZF Zeneszerzőversenyen elért elsöprő sikerével hívta fel magára a figyelmet. De biztosíték-e bármire is az intézményes elismerés? Hogyan árthatunk a legkevesebbet a világban, és mit jelent, ha egy zene visszacseng az örökkévalóságban? Balogh Mátéval tanításról-tanulásról, Schönbergről, Esterházyról és a Gangnam Style-ról is beszélgettünk.

Balogh Máté Hermina Galéria UMZF Zeneakadémia Hózsa Zsófia
Balogh Máté (fotó: Kérges Máté)

 

Hózsa Zsófia: Még két év sem telt el a zeneakadémiai diplomád megszerzése óta, és doktoranduszként máris tanítasz az intézményben. Hogyan élted meg ezt a gyors váltást?

Balogh Máté: Sokáig nem sikerült magamban megteremteni azt az érzést, hogy van kompetenciám elmondani valakinek, mi hogyan működik a zenében. Aztán rájöttem, hogy a feladatom nem is ez, hanem a kollegiális viszony megteremtése, az oda-vissza tanulás. A Vuk című rajzfilmben Vuk megkérdezi Karakot, hogy „Buta vagyok én, Karak?”, és Karak azt mondja: „Nem vagy buta kis Vuk, csak még keveset tudsz!”. Idő kell ahhoz, hogy az ember egy bizonyos tudással rendelkezzen, a kielégítő tudásszintet pedig sohasem lehet elérni. Miután ezt beláttam, megnyugodtam a helyzetemben. Ez jó gyakorlat, és nem csak a tanításban, hanem abban is, hogyan mélyedjünk el valamiben, hiszen egy zeneszerző nem ritkán van rákényszerülve arra, hogy nem zeneszerzői dolgokban elmélyüljön. A tanítás számomra egy intenzív tanulási folyamat.

HZs: Van valamilyen vezérelved a tanításban?

BM: Legalább annyira barátságos közeget szeretnék teremteni, amilyet a tanáraim teremtettek. A Zeneszerzés Tanszéken nagy hagyománya van, hogy a hallgatókat kollégaként kezelik és szólítják is. Azt tűztem ki vezérelvnek, hogy én is kollegiális viszonyba kerüljek a tanítványaimmal, és így én is tanulhatok, hiszen mindenki ismer valamit, amit én nem. Egy partitúraolvasás-tanítványom nem igazán akart készülni az óráimra, ezért azt kértem tőle, hogy hozzon egy olyan Mozart-darabot, amit nem ismerek. A következő alkalomra hozott is egy K.120 körül jegyzett szimfóniát, ami zseniális. Hihetetlen tapasztalat volt, azóta is tanulmányozom.

HZs: Sok tantárgyat tanítasz, melyik a kedvenced?

BM: A hangszerelést élvezem a legjobban, mert kiváló csapat jött össze Erasmus-os hallgatókból, akikkel nagyon hatékony a munka. Erre az órára nekem is folyamatosan készülnöm kell, ami nagyon inspiratív számomra. A másik általam nagyon kedvelt tárgy a partitúraolvasás, amit szerintem nem kezelnek a helyén. Mindenkinek csak fél óra jut hetente, alig lehet elmélyedni benne. Ezt is azért szeretem, mert nagyon sokat tanultam az órákon. Sokat beszélgetünk az anyagról, ott is előkerülnek hangszerelési kérdések… Amikor közeleg a péntek, már tudom, hogy utána napokig foglalkoztat majd az a rengeteg információ, ami ott érni fog.

HZs: Nemcsak komponálással és tanítással foglalkozol, hanem a Hermina Galéria művészeti vezetőjeként is tevékenykedsz. Kérlek, mesélj erről!

BM: A Hermina Galériát Katona Kálmán, egy korábbi miniszter hozta létre, hogy fiatal magyar képzőművészeket és zeneszerzőket támogasson. Anyukámmal való ismeretsége révén lettem én a zenei rész művészeti vezetője. Olyan koncerteket szervezünk, ahol fiatal képzőművészek és zeneszerzők közösen dolgoznak, például egy zeneműből inspirálódva készít valamit a képzőművész, vagy fordítva, egy képzőművészeti alkotás ihlet egy darabot. Volt két olyan kiállítás is, ahol folyamatosan meghallgatható volt az adott darab magnón vagy mp3-lejátszón. Januárban pedig – az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál nyitókoncertjeként – egy valósan közös projekt készült, hangzó objektumokat, köztük például egy zenére mozgó szobrot állítottunk ki.

Balogh Máté Hermina Galéria UMZF Zeneakadémia Hózsa Zsófia

HZs: Úgy tudom, anno a Zeneakadémia mellett Varsóba is készültél felvételizni. Miért választottad végül Budapestet?

BM: Elodáztam a döntést, gondoltam, majd választok, ha mindkét helyre felvettek. Kiderült azonban, hogy a varsói tanár, akihez készültem, nyugdíjba ment, a Zeneakadémiára pedig maximális pontszámmal vettek fel. Ez nagyon jó érzéssel töltött el, úgy éreztem, itt szeretettel várnak. Illetve a felvételin személyesen megismertem Jeney Zoltánt, ami nagyon kellemes és meghatározó élmény volt. Mindenkinek ajánlom, hogy ismerje meg őt, hihetetlenül nagy tudású ember, és már akkor kollegiálisan viselkedett velem. Utána öt nagyon hatékony és mély évet töltöttünk el együtt, és most a Doktori Iskolában is együtt dolgozunk.

HZs: Nem bántad meg a döntésedet? Ugyanezzel a jó érzéssel gondolsz vissza most is az itt töltött tanulóéveidre és az elért eredményekre?

BM: Igen, nagyon jó érzéssel gondolok rá vissza! És ha mi, magyarok külföldre megyünk – akár zeneszerzőkként, akár egy mesterkurzus résztvevőiként –, az a tapasztalatunk, hogy a kelet-európai zeneszerzők jóval felkészültebbek a nyugat-európaiaknál. A zeneszerzés-tanításban a konzervativizmus igenis jól sül el. Nálunk leginkább arról szól a stúdium, hogy megtanulunk különböző stílusokban zenéket imitálni, minden évben megvan a meghatározott program, amelynek csúcsa a legmagasabb szintű zeneszerzői megnyilvánulás, a Bach-kettősfúga. Ezáltal beleivódik az emberbe a szigorúság, ami a saját munkásságában felelősségérzetet alakít ki. Nyugat-Európában túl nagy a szabadosság: mindenki azt csinál, amit akar, mindenkit elfogadnak. Az sem baj, ha valaki nem tud kottát olvasni, legfeljebb az olyan zenét ír, amiben nem kell kottával foglalkozni. Pedig az európai zene velejárója, hogy minden alkotó egy összefüggő vonalon helyezkedik el: lehet tudni, hogy Haydn honnan jön, hogy Beethoven Haydnből jön, Brahms Beethovenből, Mahler Brahmsból, és Webernék Mahlerből. Az egész európai zenetörténetnek van egy kontinuitása, ezért olyan fontosak ezek a stúdiumok.

HZs: Nagyon sok mesterkurzuson vettél részt a legkülönbözőbb helyszíneken és tanároknál, ott is tapasztaltad ezeket a különbségeket? Milyen meghatározó élményeid voltak?

BM: Manapság már nincsenek olyan kurzus-élmények, ahol valakinek átformálja az életét egy új technikával való találkozás, hiszen mindent egy perc alatt megismerhetünk az interneten. Ma inkább a személyes találkozás élményéért megy el az ember egy mesterkurzusra. Számomra az összes kurzus esetében ez volt a legtanulságosabb tapasztalat és a leginspirálóbb erő: a zeneszerzővel mint személyiséggel való találkozás. Hogyan működik egy alkotó mint beszélgetőtárs, hogyan tudok az ő személyiségén keresztül meglátni valamit, amit eddig csak saját magamon keresztül láttam. Kurtág például tanulmányaim egyik legfontosabb része volt, ő a példaképem gyerekkorom óta. Amikor Triesztben tanultam Fabio Niedernél, olyan dolgokat mondott Kurtágról, ami nekem sosem jutott eszembe.

HZs: Valóban a végtelen információáramlás korát éljük, ami kettős hatásával igencsak megosztja a véleményeket. Te hogyan látod ezt?

BM: Szerintem ez alapvetően nagyon jó, csak vigyázni kell, nehogy kiöntsük a fürdővízzel a gyereket. Folyamatosan körforgásban vannak olyan tartalmak, amelyeknek vagy semleges, vagy romboló hatásuk van, és nap mint nap, akaratunkon kívül is kénytelenek vagyunk találkozni velük. A folyamat pedig generálja magát: azért jut el az emberekhez valami, mert már sokan látták. Nagyon sokan csak azért nézték meg a Gangnam Style-t a YouTube-on, mert hallották, hogy ez a világ legnézettebb videója. Ez az internet veszélye: a széles közönség azt látja a kultúra részeként, ami valójában távol áll attól, pusztán azért, mert nagyon sokakhoz eljutott.

Balogh Máté Hermina Galéria UMZF Zeneakadémia Hózsa Zsófia
forrás: librarius.hu

HZs: Mi, klasszikus zenészek viszont tisztában vagyunk vele, hogy a valódi érték egy szűkebb réteg kiváltsága, és naponta küzdünk, hogy tágíthassuk ezt a kört. A kortárs klasszikus zenére pedig fokozottan igaz ez…

BM: Igen, még a komolyzenészek körében is csak kis közösség foglalkozik kortárs zenével, és annak is csak egy része érti meg. Nagyon sok előiskola szükséges ahhoz, hogy bizonyos műveket befogadjunk. Aki még nem tanulta meg a fülével tapasztalni Schönberg és Webern, majd Boulez és Stockhausen zenéjét, az nem fogja megérteni, hogy Európában azóta milyen zeneszerzői előrelépések voltak. Azt hiszem, az új zene sosem volt sokaké. Mindig más kritérium határozta meg, ki juthat hozzá, Haydn korában ez például egyfajta társadalmi rang volt. Schönbergék idején történt egy váltás, akkor már muszáj volt zenetörténetbe ágyazott füli tapasztalattal rendelkezni ahhoz, hogy befogadható legyen az új zene. De ez igaz az irodalomra is, ami nagyon fontos ihletforrás számomra: konziban olvastam először a Fancsikó és Pintát Esterházy Pétertől – semmit sem értettem belőle. Majd elolvastam Ottlik Iskola a határon című regényét, meg nagyon sok Kosztolányit, és akkor megértettem. Vagy nézzük a festészetet: ismerni kell az egész művészettörténet női ábrázolását, hogy Klimt Nuda Veritas című festményének totalitásával találkozhassunk.

HZs: Hiszel abban, hogy egy művel való találkozás során mindenkinek ugyanabban a totalitás-élményben van része? Célod, hogy a te műveid mindenki számára ugyanazt az üzenetet közvetítsék?

BM: Nem, ez nem célom, és nyilvánvalóan nem is történhet így. Nagyon nehéz megérteni, hogy meddig tart egy mű, és meddig tart a mű jelentése – erről szól Gadamer Igazság és módszer című könyve. Sokszor meglep, hogy ki mit gondol egy-egy művemről. Egyszer egy kórussal, egy templomi Josquin-koncerten elénekeltük egy avantgárdnak mondható kórusművemet, ami konzervatív füleknek biztosan kicsapná a biztosítékot. Néhány néni volt az egész közönség. A végén a kórusvezető megkérdezte, hogy mi legyen a ráadás, és a nénik egyöntetűen az „ősbemutatósat” kérték, mert ők ilyet még nem hallottak. Még évekkel ezelőtt eltévedt egy kortárszenei koncertre egy rimaszombati orvos. Azóta minden koncertemen ott van. Komponálás közben nem gondolom, hogy kiküszöbölhető az a tapasztalat, ami az adott darab mögött van, de egy műalkotás nem így működik. Nincs olyan, hogy egyvalamit jelent. Még számomra sem jelent egyvalamit!

HZs: Számos sikered közül kiemelkedik a 2015-ös budapesti UMZF Zeneszerzőverseny, ahonnan az első helyeket és szinte minden lehetséges díjat elhoztál. Miben változtatta meg ez az elsöprő siker az életed?

BM: Nagyon jólesett a díj, de nekem ez a verseny elsősorban azt jelentette, hogy elhangzott két nagy apparátusú darabom, amire nincs lehetősége egy fiatal zeneszerzőnek, mert nyilván nincsen pénze arra, hogy megfizessen egy zenekart. Törekszem rá, hogy zeneszerzői munkámat ne másítsa meg az, ha kapok egy díjat, és nem is hozok szerzői döntést annak érdekében, hogy díjat kapjak. Tolsztoj a Feltámadás című regényében így jellemez egy moszkvai ügyészt: „az egyetemen kitűnő volt, díjakat nyert, hatalmas hírnévnek örvendett, és ennek következtében minden mértéket felülmúlóan elbutult”. Tehát nem érzem úgy, hogy most bele kellene süppednem a nagy kényelembe. Biztosan nem dolgoznék olyan hatékonyan, vagy inkább mélyen, ha ettől a díjtól máshogyan látnám magam. A zeneszerzői munka nem fotel.

Balogh Máté Hermina Galéria UMZF Zeneakadémia Hózsa Zsófia
fotó: Posztós János / CAFe Budapest
 

HZs: Egy korábbi interjúdban azt mondtad: „Nem az a lényeg, hogy mit ér el a darabom, hanem, hogy jó-e.”

BM: Így van! Hogy visszacseng-e az Örökkévalóságban. Ezt valóban így gondolom.

HZs: Mit jelent számodra, hogy visszacseng az örökkévalóságban?

BM: Azt jelenti, hogy nem lett kevesebb a világ attól, hogy létrehoztam. Dukay Barnabás szerint – most jelent meg a könyve – olyannyira érzelmetlen a világunk, hogy az embernek tulajdonképpen az a feladata, hogy minél kevesebbet ártson. Számomra a minél kevesebb ártás az, hogy a zenén keresztül kommunikálok az emberekkel. Kijártam az iskolákat, nagyon sok zenét meghallgattam, és most utat mutatok nekik, a fülüknek, mert én tudom, hogy mi a hangok összefüggése. Ők csupán azért tudják kevésbé, mert nem ez a szakmájuk – én sem tudom, hogyan kell megszerelni egy gázbojlert. Akkor gondolom jónak a darabot, ha sikerül az útmutatás, sikerülnek az általam vélt hangi összefüggések, a forma megmutatása. Ha hangokon keresztül el tudom mondani, amit nem tudok a számmal, mert az kevésbé kifejező, és nem tudom a gázbojler-javításommal, mert nem értek hozzá. Az avantgárd azt jelenti, hogy előőrs, aki elöl halad a tapasztalat útján, azért, hogy másokat terelgessen. Egy alkotás akkor értékes, ha tanítani tudom vele az embereket, ha valamilyen gondolatra jutnak általa.

0 Komment