playliszt

Nagyszerű koncertet adott a Budapesti Fesztiválzenekar a világhírű hegedűssel és immár karmesterrel, Leonidas Kavakossal.

Először láttam-hallottam Kavakost vezényelni. Nagyon érdekelt, hogy mit művel a pálcával ez a kiváló muzsikus. A december 17-i hangverseny első részében játszott Mozart- és Haydn-darabokban a pálca elő sem került. Kavakos jellegzetesen olyan muzsikus, akinek a zenei működéséről bajos bármi lényegit szavakkal elmondani, kevés a látvány, kevés a manír, kevés a bonyodalmas körülírás nélkül bemutatható esemény. Annál több a tiszta, őszinte, örömet adó zeneiség. (Hát igen, de mi az?)

Ha az ember már olyan vén, mint jómagam, akkor végeláthatatlan sorára emlékezik vissza ama hamvukba holt próbálkozásoknak, amelyek alternatívát kívántak (volna) nyújtani az államilag szavatolt operakultúrához. Természetesen a most megnyílt Solti György Kamaraterem is állami "intézmény", hiszen nem más, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, azaz a budapesti Zeneakadémia Kisterme. Ám lehetőségei s jelesül az operajátszásra nyíló távlatai olyannyira kibővültek, megsokszorozódtak, hogy az az egész magyar zenésszínházi kultúrára nézvést is beláthatatlan - és remélhetőleg pozitív - következményekkel járhat.

Sietek megnyugtatni a nyájas olvasót, mielőtt azt hinné, át kell írnia a történelmet (ugyan kinek jutna ilyesmi az eszébe?): a roham zeneileg értendő, s honfitársunk, akiről szó van, Nánási Henrik, a fiatal magyar karmester, akit a hazai szakma és közönség alig, sőt - megkockáztatom - egyáltalán nem ismeri, de aki ennek ellenére a híres Berlini Komische Oper főzeneigazgatója! Mi az itthoni ismeretlenség oka?