playliszt

A beszámoló első része itt olvasható.

A Nemzeti Filharmonikusok 19 órától játszották Schumann 2. szimfóniáját Kocsis Zoltán vezetésével.

Felsorolni is nehéz lenne, hány olyan koncertsorozatot hallhattunk Budapesten az elmúlt években, amelyek esetén az előadó(k) erőbedobása adta az esemény maratoni jellegét, azonban a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciójaként megrendezett Mendelssohn-Schumann-maraton leginkább a közönség figyelmét és kitartását tette próbára. Egy nap alatt összesen tizenegy koncert hangzott el változatos előadói gárdával a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Fesztivál Színházban, amelyekkel párhuzamosan az Üvegteremben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak hangversenyei, az Előadóteremben pedig vetítések szórakoztatták az odalátogatókat.

Nemcsak az idő száll el felettünk, hanem olykor a hang is. A koncerten közel ülni menő, csak éppen igazságtalan, hiszen fele annyi hangszert sem hallok (még csak nem is látom őket!), mint a hátul ülők, a néhány közeli szólamot viszont az utolsó nyikkanásig meg tudom figyelni. A Pannon Filharmonikusok április 18-i hangversenyéről is ekképp jegyeztem fel néhány részletet.

Egy igen érzékeny pillanatot örökít meg a fotográfia. Három társával együtt láthatjuk Johannes Brahmsot, nem sokkal örök szerelme, Clara Schumann temetése után.

A helyzet furcsaságát az adja, hogy – talán sokan tudják – Brahms NEM volt ott a temetésen, sok szerencsétlen körülmény összejátszásának következtében.

Clara Schumann hosszú betegeskedés után 1896. május 20-án elhunyt. Brahms barátai úgy emlékeztek, hogy a Maestrót nagyon megrázta a hír, amit ráadásul késve kapott meg, mert házvezetőnője nem bontotta fel a táviratot, nem érzékelte annak fontosságát, így csak késve küldte gazdája után Bad Ischlbe.

A gyászhír kézhezvételét követően Brahms felpattant az első frankfurti vonatra. A zötyögés mély álomba ringatta, így elmulasztott átszállni. Az érzelmektől félholtra gyötörve érkezett meg Frankfurtba, hogy ott rájöjjön, a temetés nem is ott lesz, hanem Bonnban, hiszen Clara férje, Robert Schumann mellett óhajtott nyugodni.

Brahms verejtékben úszva érkezett meg Bonnba. A szertartást már lekéste, csak a temetési menethez tudott volna csatlakozni, de erre meg nem érezte képesnek magát. Egy bokorba húzódott és szabad folyást engedett könnyeinek barátja, Rudolf von der Leyen oldalán.

Valószínűleg ekkor készült ez a kép. Magáért beszél.

Visszatérve Bad Ischlbe, Brahms barátai rémülten látták, hogy arca betegesen sápadt. Egy hónappal később ő maga is elhunyt.

Sok késés van az ember életében. Néha azt mondjuk, a Sors akarta így. Nem tudom, miért kellett Brahmsnak ezt így átélnie, de elszomorít a gondolat, hogy nem tudott elköszönni élete szerelmétől.

Playliszt

A közelmúltban korunk két jelentős muzsikusegyéniség járt Budapesten, Isabelle Faust a Concerto Budapest vendégeként Beethoven Hegedűversenyét adta elő, Heinz Holliger (zeneszerző, karmester) a Budapesti Fesztiválzenekart vezényelte. Mindkét koncertről beszámoltunk a PLAYLISZT-en. (Élni jó; http://playliszt.postr.hu/elni-jo; Egy modern klasszikus; http://playliszt.postr.hu/egy-modern-klasszikus) Ezúttal együtt léptek a Zeneakadémia pódiumára.