Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egész évben vártuk, november 14-én végre elérkezett a január óta kerek születésnapját ünneplő Zeneakadémia avatóünnepségének 140. évfordulója. Hogy mennyi program, projekt és koncert valósult meg ennek apropójából, még felsorolni is nehéz. Próbáljuk azért meg!

A homlokzati díszkivilágítás
A homlokzati díszkivilágítás (fotó: Handler Bálint)

0 Komment

Az 1875. novemberi első évnyitó jubileuma alkalmából különleges koncertekkel ünnepel a Zeneakadémia: két bérletsorozattal is emlékeznek az intézmény történetének nagyjaira és a múlt évszázad legendás koncertjeire. A kerek jubileumot továbbá nemzetközi projektek és a rekonstrukciós projekt végső lezárása teszi különlegessé.

A nyitóünnepség (fotó: Zeneakadémia / Felvégi Andrea)

0 Komment

"Az operavizsga keretében ezúttal két egyedi összeállítású keresztmetszet kerül színre Almási-Tóth András rendező-tanár irányításával. Az első félidőben Tengerpart Bohémiában címmel a száz éve elhunyt Goldmark Károly 1908-ban bemutatott Téli rege című művéből hangzanak el részletek, majd a szünet után a Lehár Ferenc-operettekből válogatott A Bohémek című összeállítást mutatják be a Zeneakadémia Ének Tanszékének opera szakos hallgatói a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködésével, Madaras Gergely vezényletével."- olvasható a Zeneakadémia honlapján.

A június 29-ei főpróbán az ORIGO készített videót, melyben Almási-Tóth András és Madaras Gergely árulnak el részleteket a produkcióról:

0 Komment

Lenyűgöző, mekkora fortissimók vannak Rimszkij-Korszakov Nagy orosz húsvétjában és Sosztakovics V. szimfóniájában. Június 19-én - Csajkovszkij Rómeó és Júlia című nyitányfantáziájával egyetemben - e művek hangzottak el a MÁV Szimfonikus Zenekar zeneakadémiai koncertjén.

MÁV Szimfonikus Zenekar
MÁV Szimfonikus Zenekar (forrás: filharmonia.hu)

0 Komment

Igaza volt a koncertismertető kisfüzetnek, azt sem tudtuk, kinek a játékában gyönyörködjünk Magdalena Kožená és Mitsuko Uchida vasárnapi hangversenyén. Uchida mindvégig remekül zongorázott, Kožená a koncert végén csehül énekelt, igaz, azért, mert Janáček erre a nyelvre írta dalait…

Magdalena Kožená és Mitsuko Uchida
Magdalena Kožená és Mitsuko Uchida (fotó: Zenekadémia / Mudra László)

0 Komment

HTML