Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

"…a clavecint [csembalót] a maga idejében aligha hurcolták koncertpódiumra; ez a vékonyhangú szerszám specialiter kamarahangszer volt, melyet csak kamarában, azaz szobában használtak. Ha tehát valaki azt kifogásolja, hogy a kamarának teremmé való bővülésével a hangzás is arányosan megnövekedett, kifogásait azzal kellene kezdenie, hogy a tér bővítését helytelenítse, amivel azt nyilatkozná ki, hogy Rameau, Couperin, Scarlatti és Bach nem valók hangversenyterembe."

Nagyot fordult a zenei világ Bartók Béla 1912-ben megjelent "Clavecinre írt művek előadása" című cikke óta. Mára a 20. század közepén létrejött historikus előadói gyakorlat, és ennek folyományaként a korhű hangszerek használata nemcsak polgárjogot nyert, hanem úgyszólván kötelező lett; így manapság inkább az okoz feltűnést, ha valaki arra vállalkozik, hogy nyilvános hangversenyen barokk műveket csembaló helyett zongorán szólaltat meg. A Zeneakadémia "Összkiadás élőben" című hangversenysorozatának 2016. október 2-i koncertjén ráadásul Johann Sebastian Bach eredetileg nem is egy, hanem rögtön két-, három- és négy csembalóra írt versenyművei szerepeltek.

Johann Sebastian Bach Szokolay Balázs Dani Imre Lajkó István Szőke Diána Tfirst Péter Liszt Ferenc Kamarazenekar Zeneakadémia Németh Zsombor
Szőke Diána, Dani Imre, Lajkó István és Szokolay Balázs

0 Komment

Idén is megrendezik a tavaly bemutatkozó és nagy sikernek örvendő veszprémi Auer Hegedűfesztivált. A koncertsorozat ma kezdődik, augusztus 7-ig tart, és a vonószene legtöbb típusát felsorakoztatja.

Auer Hegedűfesztivál Auer Fesztivál Auer Lipót Varga István Fülei Balázs Kováts Péter Gárdonyi Ifjúsági Kamarazenekar Ökrös Együttes Yuri Bashmet Ksenia Bashmet Kodály Vonósnégyes Glenn Dicterow Mendelssohn Kamarazenekar Madaras Gergely Kruppa vonósnégyes Attitude vonósnégyes Kelemen Barnabás Kocsis Zoltán Concerto Armonico Sergey Khachatryan Lusine Khachatryan Liana Isakadze Lajkó Félix Balázs János

0 Komment

Liszt Ferenc kamarazenekar + világhírű szólista = siker. Régi recept ez a magyar zeneélet konyhájában, ami március 7-én újra terítékre került a Zeneakadémián. Ezúttal a kiváló fuvolista, Emmanuel Pahud lépett színpadra a zenekarral, műsorukon barokk darabokkal.

Liszt Ferenc kamarazenekar Emmanuel Pahud Zeneakadémia Elek Martin
Emmanuel Pahud

0 Komment

A Simplicissimus Kamaraegyüttes február 18-án Telemann-estet ad az Óbudai Társaskörben. Hogy mit is kell értenünk régizene alatt, és hogyan fér meg egymással "akadémikus" és "kreatív" régizene-játszás? Melyik darabnak hol a helye, és hogyan kerülnek többszáz éves darabok egy kávézóba? Mekkora jelentőségű szerző is volt Telemann valójában? Németh Zsomborral, a Simplicissimus művészeti vezetőjével beszélgettünk.

Simplicissimus Simplicissimus Kamaraegyüttes kamarazene Németh Zsombor Vizeli Máté Harmath Dénes Belinszky Anna
Simplicissimus Kamaraegyüttes (fotó: Pálos Péter)

0 Komment

Kelemen Barnabás és José Gallardo tegnapi zeneakadémiai koncertjén a hegedűművész kézzel írt levelének másolatai terjedtek a közönség sorai közt. Egy sokat boncolgatott történet következő fejezete rajzolódott ki a papíron…

Kokas Katalin Kelemen Barnabás kamarazene Budapesti Nemzetközi Fesztiválakadémia Zeneakadémia
Kelemen Barnabás levele

0 Komment

HTML