playliszt

A két legmeghatározóbb és legemlékezetesebb pont egy-egy tétel vagy darab hallgatásakor: a beintés utáni megszólalás és a leintés utáni elhallgatás. Az összes többi csúcspont, líra, szóló csak ez után következik. A Budapesti Fesztiválzenekar egyik óriási erőssége épp a két említett pont hibátlan kivitelezése. Szeptember 12-i koncertjükön sem volt ez másképp.

A fiatal csellista közel harminc év után az alapító Fischer Ádámot követi a zenekar élén. Fischer az együttes tiszteletbeli karmestere marad, és továbbra is hallhatjuk majd őt, többek között a kismartoni Haydn Napokon és Müpában tartott újévi koncerten.

Field, Chopin, Britten, Suk, Stamitz, majd újra Britten. Nem a legszokványosabb koncertprogram. A Kaposfest utolsóelőtti napján az esti koncertek állandó szereplőjévé vált Erkel Ferenc Kamarazenekar mellett az Apollon Musagete kvartettet, Finghin Collinst, Dudu Carmelt, Farkas Gábort és Andreas Ottensamert hallhatta a közönség.

"Na, most végre sok szék van!" - hallottam a koncert előtti pillanatokban a mögöttem ülők beszélgetését (mint útközben kiderült, nemcsak a nézőtérrel, hanem még inkább a színpad berendezésével kapcsolatban). Csak remélni tudtam, hogy nem érte őket váratlan csalódás pár perccel később, az első mű (Webern: Langsamer Satz) megszólaláskor, mikor "mindössze" négy ember, egészen pontosan az Apollon Musagete Quartett tagjai érkeztek a színpadra.

Hát, igen… Így a Kaposfest harmadik napjához érve elkerülhetetlen volt, hogy a szűnni nem akaró tapsot ráadással hálálják meg a művészek. A fellépők mind hatalmas repertoárral készültek a fesztiválra, így nem csoda, hogy nincs még több mű a tarsolyukban, és szombat este "csak" az utolsó darab zárótételének megismétlésére került sor ráadás gyanánt. De ki ne hallgatna meg szívesen egy Bach-concerto tételt újra és újra? Pláne ilyen előadókkal.