playliszt

Melyik az első, háború előtti teljes magyar operafelvétel? A kérdés még gyakorlott operarajongók körében is fogasnak bizonyulhat. A védelmükben persze el kell mondani, hogy ez a felvétel Magyarországon nem került forgalomba. Készülésekor 1936-ot írtak…

Mozgalmas év volt ez az Operában: Radnai Miklós, a népszerű igazgató nem sokkal korábban váratlanul elhunyt. A helyére lépő Márkus László egyik első dolga volt, hogy 18 éves huzavonának véget vetve, az őszi évadkezdéskor lefújja A kékszakállú herceg vára partitúrájáról a port, és szereplők, karmester, valamint a mélyen tisztelt szerző után nézzen. A próbafolyamatról fennmaradt különböző visszaemlékezések szerint Bartók aktívan jelen is volt, és ad absurdum, helyenként az énekesnek adott igazat a karmesterrel szemben. Teljesen új beállás tanulta a művet: Juditot Némethy Ella, a Herceget az akkor még fiatal Székely Mihály énekelte, a karmesteri pálcát pedig az Operaház vezető dirigense, Sergio Failoni vette fel. A felújítás sikere jóval meghaladta a premierét, hamarosan a Rádió is közvetítette az élő előadást. Hála a Bartók-rajongó Babitsné Török Sophie-nak, ekkor lettünk gazdagabbak egy kuriózum számba menő felvétellel.

Ha csak az egyetlen háború előtti teljes magyar operafelvétel készült volna ekkor, már akkor is jelentősnek kellene tekintenünk, de ez a felvétel jóval több annál. Megörökítette Failoni dirigálását, Némethy Ella Juditját és Székely Mihály legendás Kékszakállúját, amikről más hangzó anyagunk valójában nincs. Képet ad továbbá a szerző műről való elképzeléseiről, hiszen ekkor még minden közreműködő együtt dolgozott vele – utoljára a darab interpretációjának történetében.

Ha a fülünkre föltesszük a zajszűrőt, ez az időutazás több meglepetést is tartogat a számunkra. Ami rögtön „fülbe tűnik”, a Prológ teljes elhagyása. A premieren még Palló Imre által szavalt szövegről ekkorra a szerző már úgy gondolta, szükségtelen, a zenemű maga kell elmondja magáról, hogy szimbolikus. A mai előadásokat meghallgatva talán az is furcsának tűnik, hogy a premier után „Új magyar énekbeszéd” megteremtését üdvözölte az Esti Újság. Visszarepülve 1936-ba, ez a hír egyáltalán nem furcsa. Annyi más interpretáció távlatában számunkra már meglepő, hogy a két énekes – minden pontos intonációs tisztaság ellenére – a beszéd felé közelíti az operát. Némethy Ella produkciója nem annyira egy drámai szoprán alakítását, sokkal inkább Honthy Hanna emelt beszédét juttatja eszünkbe. A negyedik ajtónál például valósággal prózában sikolt fel: „Ah, virágaid földje véres!”.

Székely Mihállyal közel húsz év múlva, 1956-ban készült a következő felvétel, steril, stúdiókörülmények között, csupán halvány visszfényeként a hosszú évtizedekig etalonnak számító legendának. Nem egyetlen vagyok, aki csupán az 1956-ban készült lemez, illetve más, jelentős basszistáink interpretációinak ismeretében bizony-bizony megkérdőjelezte „a legendát”. Stúdiófelvételt persze nehéz élő alakítással összevetni, hiszen előbbi esetben az énekes számára nem áll nyitva ugyanaz a szabad játéktér, mint az előadás esetében, és a megszakítatlan produkció is sokkal nagyobb átélést tesz lehetővé, mint a leállásokkal tarkított felvétel. Ezt a Kékszakállút hallva viszont egyáltalán nem csodálkozom a dicshimnuszokon. Az ekkor még ereje teljében lévő, dörgő, mégis bársonyos basszus szuggesztivitása a recsegésen át is rabul ejti az embert, és olyan művész képét adja, akit nemzetközi viszonylatban is fachja legnagyobbjai között méltó említenünk.

Failoni zenekara szintén másképp szól, mint amit eddig megszokhattunk. A dinamikai különbségek árnyaltabbak, helyenként pedig merész effekteket hallunk. A „most csukódjon be az ajtó” szöveg után például a zenekar olyan rövidre veszi a frázisok utolsó hangjait, mintha valóságos ajtónyikorgást hallanánk.

A hangfelvétel sajnos megérdemli a 18-as karikát, ami esetünkben azt jelenti: felnőtt, elszánt zenerajongóknak. Csak recsegés-ropogáson át hallhatjuk ki a lényeget, de ezt a recsegés-ropogást is köszönjük az olaszoknak, akik a Grandi maestri alla Scala sorozat részeként Sergio Failonira emlékezve publikussá tették a felvételt.

Szűcs Imola