Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

"…a clavecint [csembalót] a maga idejében aligha hurcolták koncertpódiumra; ez a vékonyhangú szerszám specialiter kamarahangszer volt, melyet csak kamarában, azaz szobában használtak. Ha tehát valaki azt kifogásolja, hogy a kamarának teremmé való bővülésével a hangzás is arányosan megnövekedett, kifogásait azzal kellene kezdenie, hogy a tér bővítését helytelenítse, amivel azt nyilatkozná ki, hogy Rameau, Couperin, Scarlatti és Bach nem valók hangversenyterembe."

Nagyot fordult a zenei világ Bartók Béla 1912-ben megjelent "Clavecinre írt művek előadása" című cikke óta. Mára a 20. század közepén létrejött historikus előadói gyakorlat, és ennek folyományaként a korhű hangszerek használata nemcsak polgárjogot nyert, hanem úgyszólván kötelező lett; így manapság inkább az okoz feltűnést, ha valaki arra vállalkozik, hogy nyilvános hangversenyen barokk műveket csembaló helyett zongorán szólaltat meg. A Zeneakadémia "Összkiadás élőben" című hangversenysorozatának 2016. október 2-i koncertjén ráadásul Johann Sebastian Bach eredetileg nem is egy, hanem rögtön két-, három- és négy csembalóra írt versenyművei szerepeltek.

Johann Sebastian Bach Szokolay Balázs Dani Imre Lajkó István Szőke Diána Tfirst Péter Liszt Ferenc Kamarazenekar Zeneakadémia Németh Zsombor
Szőke Diána, Dani Imre, Lajkó István és Szokolay Balázs

0 Komment

Nagyon nem mindegy, hogyan interpretálja egy pianista a zongorairodalom legnépszerűbb darabjait. Ha ugyanúgy, mint ahogy ezer előadás miatt a fülünkben van, epigon, esetleg még unalmas is. Ha önkényesen újít, magamutogató ripacs. Pietro De Maria, az Anda Géza Zongoraverseny 1994-es győztese megtalálta saját egyéni, újat mondó hangját. Az Anda Géza Fesztivál második koncertjén, október 8-án a Zeneakadémia Solti Termében Chopint, Ligetit, Lisztet és néhány meglepetést játszott.

Anda Géza Fesztivál Pietro De Maria Zeneakadémia Mona Dániel
Pietro De Maria (forrás: festivalpianistico.it)

0 Komment

A fiatal német komponista, Anno Schreier első színpadi művét a Zürichi Operaház mutatta be 2011-ben (a karmester Hamar Zsolt volt). Most a bécsi Theater an der Wien rendelt tőle Hamlet-témájú operát, így emlékezvén meg Shakespeare halálának négyszázadik évfordulójáról. A korábbi történeti forrásokra is támaszkodó, modern szövegkönyv Thomas Jonigk munkájának eredménye, a korokon átívelő, szuggesztív rendezés Christoph Loy tehetségét dicsérte, a szerepeket nemzetközi sztárok formálták meg, az ORF Rádió Szimfonikus Zenekarát Michael Boder vezényelte.

Anno Schreier Theater an der Wien Thomas Jonigk Christoph Loy ORF Rádió Szimfonikus Zenekara Michael Boder Theresa Kronthaler André Schuen Jochen Kowalski Marlis Petersen Bo Skovhus Kurt Streit Mesterházi Máté
Theresa Kronthaler (Ophelia), André Schuen (Hamlet), Jochen Kowalski (A halott Hamlet, egykori király), Marlis Petersen (Gertrud, királyné) és Bo Skovhus (Claudius, király)

0 Komment

A Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztiválnak köszönhetően évről évre a világ legkiválóbb hárfaművészei érkeznek Magyarországra, hogy koncertet adjanak a Királyi Kastélyban. A hárfaestek mellett hagyományosan hangszerkiállítás, hangszerbemutató koncert és a művészek közreműködésével zajló mesterkurzus is helyet kap az október 7. és 9. között zajló rendezvényen. Az idei fesztivál programjairól és célkitűzéseiről Vigh Andreával beszélgettünk.

Vigh Andrea Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál Catrin Finch Alexander Boldachev Farkas Mira Belinszky Anna
Vigh Andrea (fotó: Felvégi Andrea)

0 Komment

Rajongok a hangfelvételért. Őszintén. Meggyőződésem, hogy pótolhatatlan értéket képvisel a klasszikus zene területén. Megörökíti a zene megteremtésének időbeli, megismételhetetlen műalkotását. Az akusztikai paraméterek befolyásolásával pedig maga is a művészi újjáteremtés eszköze. Van valami, amit viszont a legcsiszoltabb hangfelvétel sem tud megadni: az élő koncert nyújtotta elementáris élmény. Szeptember 29-én a Müpában ez az élmény mellbevágó volt. Hogy miért? Anna Netrebko énekelt.

Anna Netrebko Yusif Eyvazov Verismo Elek Martin
Anna Netrebko (fotó: Müpa / Posztós János)

0 Komment