Állhatatlan, csalfa Hold!
2014 07 10. 09:30 - playliszt
Magyarországon Carl Orff neve számunkra egyet jelent a Carmina Buranával. Se operáit, se egyéb rövid műveit nem igazán ismerjük (ebben természetesen része van annak is, hogy a szerzői jogdíjak miatt rendkívül drága és nehézkes műsorra tűzni a műveit). Külföldön azonban Carl Orff neve nem csak zeneműveket, hanem egy rendkívül jól működő és kedvelt zenepedagógiai módszert is jelez.
Carl Orff a bajor fővárosban, Münchenben született 1895. július 10-én, azaz 119 éve. Tanulmányait Heinrich Kaminskinál végezte, és érdeklődése rögtön a pedagógia felé fordult, ugyanis egy balettiskolának lett a zenetanára. Ez a pályakezdés, a zenetanítás alapelemeivel, valamint a tánccal való foglalkozás úgyszólván egész munkásságára rányomta bélyegét. A bevezetőben emlegetett Orff-módszer elsősorban a ritmusra helyezi a hangsúlyt, nemegyszer a tánccal, illetve mozgásművészettel összekapcsolva. Orff szerint a zene és a tánc egységet alkot: Münchenben létrehozta a Zene- és Mozgásművészeti Intézetet.
Carl Orff életműve szinte kizárólag színpadi alkotásokból áll. Témáinak jelentős részét a mitológiából, a mesékből és a középkori mondákból vette. Első nagy színpadi sikerét 1937-ben, Frankfurtban aratta, az akkor színpadi változatban előadott Carmina Buranával. Ezt követték további művei, ezúttal már kifejezett operák: A hold, Az okos lány, a Bernauerin, majd a „Carmina Burana-trilógia” két másik darabja, a Catulli Carmina és a Trionfo d'Afrodite. Utolsó évtizedeiben érdeklődése a görög-római kor alkotásai felé fordult: megzenésítette az Antigoné-témát, az Oidipuszt.
Sok zenész és a közönség soraiban ülő dilettáns vádolja Orffot azzal, hogy a Carmina Burana nem zene, hanem egy primitív, hatásvadász alkotás, és ezen rosszallók annál inkább összevonják szemöldöküket, minél inkább tombol a közönség. Ez nem újkeletű jelenség. Orff egész életében küzdött azzal, hogy zenéjét félreértik. Ez a zene ugyanis annyira komplex, annyira „összművészeti alkotás”, hogy nem lehet kizárólagosan zenei szempontok szerint értékelni. A zeneszerzőnek magának nem is volt soha célkitűzése, talán – milyen furcsa – pont az egy Carmina Burana kivételével, hogy csak zenét szerezzen. Színpadi rendezőként ő maga „komponálja meg” a muzsika mellett a vizuális elemeket is: az akciót, a díszleteket. Sőt, gyakran a szöveget is ő írja. Ezekben a művekben tehát a zene csak egyike a művet alkotó elemeknek, méghozzá nem is mindig a legfontosabb elem. Valószínűleg ez a célkitűzés hozta magával, hogy Orff a szándékos archaizálás, sőt, nemegyszer a tudatos primitívség és trivialitás módszerét választotta. Orff-zene hallatán az az érzésünk, hogy a dallam és a harmónia, a forma és a hangszerelés a ritmusból születik.
Részlet a Carmina Buraná-ból (Omnia sol temperat):
Jöjj, Nap fénye, melegíts,
aranyszínű, tiszta,
új életet telepíts,
jókedvet hozz vissza.
Várjuk, hogy majd te segítsz
ismét könnyű sorsra,
derült égből letekintsz
boldogságot hozva.
Tél adta a hideget,
havat, jeget hintett.
Szüntesse a Kikelet
sűrű könnyeinket.
Fázva sírunk teneked
könyörögve, kérve:
legyen végre melegebb,
új nap, jöjj az égre!
Űzd messze a hideget,
sugaradat szórd rám,
hadd daloljam teneked
vidám kedvű nótám.
hű fiad ha szereted,
megadod, mit rég vár,
de ha nem lesz melegebb,
elpusztulok immár.
Playliszt