playliszt

"Bizarr történet. Ám ezúttal közvetlenül megérint. Merthogy egyszerű eszközökkel sűrűvé tett színészvezetésével a rendező hagy teret a zenének a kimondhatatlan kimondására" - állapítja meg a Leipziger Volkszeitung, kritikája alcímében azt is leszögezve, hogy Kovalik Balázs rendezésében és Ulf Schirmer fő-zeneigazgató vezényletével Az árnyék nélküli asszony (1919) új produkciója "évek óta a legnagyszerűbb, amit a Lipcsei Operának sikerült színre hoznia". "Kovalik rendezői munkája utazásra hív saját énünkbe, ám a német színpadokon oly gyakran fölemelt mutatóujj nélkül, anélkül, hogy kioktatna, csodásan szórakoztatón, könnyeden és mégis mélyen megindítóan - jelenti ki a www.weltexpress.info, írása címében így kiáltva föl: "Ez egy »must see!«". "Összetettsége okán kétszer, háromszor is érdemes megnézni az előadást, és mindig fogunk benne újat fölfedezni" - ekként pedig a www.Opernnetz.de fogalmaz.

Kovalik rendezésének kiindulópontja századfordulós atelier, szobrászműhely, afféle kísérleti laboratórium, amelyben az opera szereplői némileg a mozarti Così fan tutte hőseihez hasonló módon tétetnek próbára. Tehát a két párt, a Császárt és a Császárnét, illetve Barak kelmefestőt és feleségét a párcsere lehetősége is megkísérti, miközben Keikobad szellemhírnöke, illetve a Dajka - a rendező értelmezésében - ama Lorenzo da Ponte-i "játék" bonyolítóinak, Don Alfonsónak és Despinának felelnek meg…

Jennifer Wilson (Barak felesége), Johannes Gosch (Sólyom), Tuomas Pursio (Szellemhírnök), Thomas J. Mayer (Barak), Burkhard Fritz (Császár), Doris Soffel (Dajka)

... Az árnyék nélküli asszony magyarországi bemutatóján

Ha valaki megírja majd egyszer az úgynevezett rendszerváltás utáni évtizedek magyar zenekultúrájának szociológiáját, az egyik legfeltűnőbb jelenségként minden bizonnyal a már esztendők óta tapasztalható "Richard Strauss-mániát" fogja értékelni. Három nagy zenei intézményünk - a Művészetek Palotája illetve a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, valamint a Magyar Állami Operaház - is "nemes" versengést folytat egymással mindeddig elmaradt magyarországi Strauss-bemutatók elsőbbségéért. Hazai zeneéletünk meghatározó személyiségei nyilvánvalóan diagnosztizálható richardstraussitiszban "szenvednek". Hogy mindez miként függ össze a politikai konzervativizmus reneszánszával, annak vizsgálata érdekes eredményekhez vezethetne. Itt és most azonban legyen elég annyi: Az árnyék nélküli asszony (1919) magyarországi bemutatójával az Operaháznak sikerült valóban tátongó hiányt pótolnia, méghozzá a nemzetközi Strauss-centenáriumi évhez valóban méltó színvonalon.