playliszt

Mi a fontos az életben? Kaland, romantika és egy jó szivar. Ezzel a hitvallással élt és alkotott a spanyol zene egyik legkiemelkedőbb alakja, akit szülei Isaac Manuel Francisco névre kereszteltek. Isaac Albénizről van szó, akinek mindössze 49 évet adott a sors.

Isaac 1860-ban született Camprodónban, Spanyolország északkeleti részének katalánok lakta vidékén. Egy évig élt itt, majd a család Barcelonába költözött. Nővére, Clementina kezdte zongorára oktatni. Másfél év tanulás után, ötévesen adta első koncertjét a Teatro Romeában. Hét éves korában Párizsba utazott, itt Antoine-François Marmontel magántanítványa lett. Felvételizett a Conservatoire-ba, a zsűri elismerte tehetségét, de mégis elutasította őt, azzal az indoklással, hogy még nem elég érett. 1868-ban Albéniz édesapja, aki addig jól kereső kormányhivatalnok volt, elvesztette állását. Hogy pénzt szerezzen, spanyolországi hangversenykörútra vitte a nyolcéves Isaacot és nővérét. Innen hazatérve ismét csomagolni kellett. A család Madridban telepedett le. Isaac az itteni Konzervatórium növendéke lett, de nem látogatta túl gyakran az intézményt.

Isaac rendszeresen hangversenyzett, oda ment, ahová a sors vetette, élte a koncertező virtuózok zilált életét. Időről-időre visszatért Madridba, ahol Euardo Comptánál és José Tragónál tanult. Utazásai során egészen Kubáig és Puerto Ricóig eljutott, mielőtt - 15 évesen - letelepedett volna, hogy tényleg tanulni kezdjen. Ám a kalandok sora itt még messze nem ért véget. 1876 tavaszán beiratkozott a Lipcsei Konzervatóriumba, de csak két hónapig koptatta padjait. A nyári hónapokban ugyanis visszatért Madridba, hogy anyagi támogatókra leljen. Erőfeszítése sikerrel járt. XII. Alfonz király titkára, Guillermo Morphy segítségével elnyert egy ösztöndíjat a Brüsszeli Konzervatóriumba.

Itt két évig tanult, mestere Franz Rummel és Louis Brassin volt. Belgium után Magyarország következett. Számos életrajz úgy tájékoztatja olvasóit, hogy Albéniz Liszt-tanítvány volt, pedig ez sajnos tévedés. Isaac valóban járt Budapesten 1880-ban, azzal a céllal, hogy megismerkedjék a mesterrel, de a sors úgy hozta, hogy személyesen soha nem találkoztak. Még ugyanabban az évben visszatért tehát Spanyolországba és folytatta hangversenykörútjait hazájában valamint Amerika spanyol nyelvterületein. Ezidőtájt kezdett vezényelni is. 1882-ben csatlakozott egy utazó zarzuela-társulathoz. A zarzuela egy tipikusan spanyol zenés színházi műfaj, leginkább daljátéknak nevezhetnénk. Egy spanyol zenetudós „tarkabarka gyékényszőnyeg”-ként írta le, ahol minden szál összefonódik… Albénizt annyira magával ragadta ez a játék, hogy ő maga is megpróbálkozott zarzuelák komponálásával.

Első alkotói szárnypróbálgatása után kezdett csak el zeneszerzést tanulni Felipe Pedrelltől. Az ő óráin ismerkedett meg Rosa Jordanával, akit 1883-ban el is vett feleségül. A fiatal pár hamarosan Madridban telepedett le, és a király titkára, Morphy ismét segített Albéniznek. Közbenjárására Isaac hamarosan népszerű előadóművész és tanár lett, elsősorban a nemesek körében. Így megteremtvén az anyagi biztonságot, minden szabadidejét a zeneszerzésre fordíthatta. Gyorsan komponált, elsősorban zongorára. Korai műveinek legnagyobb része szalonzene által inspirált, egyszerű karakterdarab, etűd vagy tánc. Természetesen ezek mellett komolyabb, fajsúlyosabb muzsikát is írt, két zongoraversenyt és egy négytételes szimfonikus művet. Szorgalmas munkájának és kiemelkedő tehetségének köszönhette, hogy még nem volt 30 esztendős, mire hazájának egyik vezető zongoraművész-zeneszerőjének ismerték el, kinek műveit Spanyolország legnevesebb kiadója gondozta.

A haza sikerek és néhány bravúros párizsi fellépés után úgy tűnt, egy kis időre letelepszik. Aláírt egy kizárólagos szerződést Henry Lowenfelddel, s feleségével és három gyermekével Londonba költözött. Lowenfeld a londoni zenés színházakkal is kapcsolatban volt, így közbenjárására Albénizt felkérték egy vígopera, a Varázsopál megírására. A Gilbert és Sullivan vonalát követő darab a Lírai Színházban történő bemutatón meglehetős sikert aratott, és utána még egy jó darabog szívesen hallgatta a közönség. Kicsit később Albéniz átdolgozta a darabot, és a Prince of Wales színházban is bemutatta, Varázsgyűrű címen, saját vezényletével. Ez utóbbi színház a sikeren felbuzdulva megrendelte tőle a Szegény Jonatán című darabot, ami nem volt más, mint Carl Millöcker azonos című munkájának átdolgozása. Isaac Albéniz színházi munkásságának köszönhetően megismerkedett Francis Burdett Money-Coutts-szal, a két londoni színház támogatójával, mellesleg a mesés Coutts-vagyon egyetlen örökösével. Money-Coutts amatőr költő és színdarabíró Lowenfeld partnere lett, és 1894-től ő volt Albéniz egyetlen impresszáriója.

A Szegény Jonatán után az Albéniz család ismét útnak indult, ezúttal Párizsban telepedtek meg egy időre. Költözésüket Isaac egészségi állapotával indokolták, de betegsége nem akadályozta meg abban, hogy hazájába vissza-visszatérve folytassa hangversenyeit.

35 éves korában Albéniz szólistaként részt vett egy hangversenysorozatban, melyet a Katalán Zenei Társaság rendezett Barcelonában. A koncerteken Vincent d’Indy vezényelt. D’Indy és Albéniz összebarátkoztak, s e barátság meghozta Chausson, Fauré és Dukas ismeretségét és rokonszenvét is, megbecsült tagjává avatva Albénizt a francia zeneszerzők körének.

Közben, 1893 óta Isaac egy nagyoperán dolgozott. A Henry Clifford című háromfelvonásos dalmű librettóját támogatója, Money-Coutts írta. Kétévi munka után, 1895-ben mutatták be a darabot a szerző vezényletével Barcelonában. Az akkori hagyomány szerint az operát olasz nyelven adták elő, s talán ennek köszönhető, hogy a közönség köreiben nem aratott túl zajos sikert, bár a kritikusok ígéretesnek tartották.

Isaac és Money-Coutts újabb közös próbálkozása egy egyfelvonásos opera, a Pepita Jiménez volt. A Juan Valéra novellája alapján íródott dalmű bemutatója pont az ellenkező eredményt érte el, mint a Clifford. A közönség azonnal megszerette a darabot, de a szakma fanyalogva fogadta: többet, komolyabb munkát vártak el a Henry Clifford szerzőjétől. Ennek ellenére, mikor Albéniz átdolgozta, kétfelvonásossá bővítette a Pepitát, a prágai publikumot azonnal meghódította. A Prágai Német Színház igazgatója a sikeren fellelkesülve további két művet rendelt Albéniztől. A szerződés meg is köttetett, de a darabok soha nem készültek el. Helyettük egy, Arthur király személye körüli legendát feldolgozó trilógia komponálását tervezte. A téma gigantikus volta azonban ahelyett, hogy felcsigázta volna alkozói fantáziáját, inkább csüggesztőleg hatott rá. Szokásos gyorsaságával ellentétben az első részt, a Merlint négy év alatt írta meg. A második, a Lancelot befejezetlenül maradt, s a trilógia harmadik részéből, a Guinevrából soha egy hangjegy nem került a kottalapra.

A századfordulón két évig a Schola Cantorumban tanított, de megromlott egészsége miatt el kellett hagynia Párizst, hogy Spanyolország melegebb vidékein élhessen. Barcelonában ismét belevetette magát a zenei életbe. Tanított és koncertezett, rengeteget tett a katalán zenei elismertetéséért. Sajnos azonban jól megérdemelt nemzetközi hírneve hátránynak bizonyult. sajtó „idegen ruhába öltöztetett spanyolnak” bélyegezte, a felé forduló figyelem pedig féltékenységet és irigységet szült. Visszatért hát Franciaországba, úgy gondolta, hogy kollégái körében többet tud majd tenni a spanyol zenéért. Mivel betegsége miatt meleg klímára volt szüksége, idejének nagy részét Nizzában töltötte. Itt írta meg az Ibériát, 12 darabot, megörökítve benne hazájának ritmus-, és hangzásvilágát. A zongoradarabok megkomponálása után megkísérelte meghangszerelni az első kötetet, de nem volt elégedett az eredménnyel. Felkérte Enrique Arbóst a munkára, aki ki is dolgozta a Triana és az El Albaicín zenekari változatát, a munka többi része Carlos Surinach-ra maradt.

Zongoravirtuózként elsősorban játékának tisztaságáért és különlegességéért szerették. Bár kereskedelemben kapható hangfelvételt nem készített, három rögtönzése fennmaradt, a viaszlemezeket a Katalán Zongoraarchívum őrzi. Albéniz zeneszerzőként, impresszárióként és előadóművészként nem csak hazájában volt a zene úttörője, hanem az egész világon terjesztette az ibériai muzsikát.

105 éve, 1909. május 18-án hunyt el.

Playliszt