playliszt

A klasszikus zenészekkel egyetlen egy baj van – túl komolyan veszik magukat. Nyakig merülnek a kottába, hosszasan ráncolják a homlokukat egy-egy bonyolultabb, kutatást igénylő lejegyzés felett, szólni se nagyon lehet ilyenkor hozzájuk. Emiatt sokan sótlannak tartják őket. Hogy ez mekkora tévedés! Szerencsére volt olyan művész, aki arra tette fel az életét, hogy a nagyérdeműt meggyőzze, a klasszikus, azaz komolyzene is lehet nagyon-nagyon vidám…

Gerard Hoffnung névjegyén valószínűleg a következő dolgok állhattak: karikaturista, tubaművész, impresszárió, rádiós személyiség. 1925. március 22-én látta meg a napvilágot Berlinben, egy tehetős zsidó család egyetlen gyermekeként. 1939-ben apja Palesztinába ment, hogy beszálljon a családi vállalkozásba, Gerard pedig anyjával együtt Londonba költözött. Beiratkozott a Highgate Schoolba, első karikatúrái még iskolás évei alatt megjelentek.

Számtalan híres magazinnak dolgozott, mint például a Punch, a Strand Magazine vagy a Tatler. Hirdetéseket rajzolt a Guinnessnek, és kiállítása volt a Royal Festival Hallban, két alkalommal is.

Richard Ingrams, Gerard Hoffnung életrajzírója szerint Hoffnungnak „egyéni stílusa volt, amely némileg emlékeztetett Wilhem Busch német illusztrátoréra. Hoffnung tustintát, vízfestéket és zsírkrétát használt. Érdemes megnézni Colette librettójának borítóját, ami Ravel A gyermek és a varázslat című operájához készült – csodálatos!”

Hoffnung ábrázolásai nagyrészt a zenei világ körül forogtak. Több kötet humoros rajza jelent meg karmesterekről vagy muzsikusokról. Halála után alkotásaiból egy rövid rajzfilm is készült Hoffnung meséi címmel.

Rajzolói pályafutásával egy időben 1950-től a BBC-nél volt bemondó, stílusa briliáns volt és száraz, kitűnően értett az időzítéshez. Úgyszintén elhíresült turistáknak címzett hasznos tanácsairól, mint például: Kipróbálta már a British Museim olvasószobájának híres visszhangját?

Gerard Hoffnung 1956-ban részt vett egy híres Április bolondja koncerten, és megtetszett neki az ötlet. Még az év novemberében létrehozta saját, vidám hangulatú – nem mellesleg azonnal teltházas - hangversenyét a Festival Hallban. Innen indult a híres Hoffnung Zenei Fesztivál, amelynek harmadik kiadása sajnos már az ötletadó halála tiszteletére készült. Ezeken a koncertek a legnagyobb zenészek csatlakoztak Hoffnunghoz. Donald Swann még meglepőbbé formálta Haydn Üstdob szimfóniáját, Malcolm Arnold komponált egy Nagy, nagy nyitányt szimfonikus zenekarra és porszívóra, az ajánlás Hoover elnöknek szól. Franz Reizenstein Concerto Popolare-ja pedig egy elszánt küzdelem zenekar és szólista között – előbbi Csajkovszkij b-moll koncertjét húzza, a zongorista azonban ragaszkodik Grieg a-moll zongoraversenyéhez. A mű befejezése külön mosolyt érdemel.

Sok ilyen muzsikusra lenne szükség, akik úgy teszik fogyaszthatóbbá a klasszikus zenét, úgy hozzák közelebb a bonyolultabb alkotásokat a közönséghez, hogy mindvégig megtartják egy méltó szinten, egy pillanatra sem lesz olcsó vagy hatásvadász. Köszönjük! 

Playliszt