playliszt

A pikoló, leánykori nevén ottavino a fuvolavilág zsokéja.

A minap bóklásztam az interneten, és találtam egy oldalt, ami - természetesen az újságíró egyéni ízlése szerint - a világ legfaramucibb hangszereit gyűjti csokorba. Néhányat majd szépen sorban bemutatok közülük a továbbiakban, de a furcsaságok mellett még egy dolog szemet szúrt: a cikkíró nemzetünk kedves hangszerét, a cimbalmot is ide sorolta…

Miután túltettem magam ezen a sokkon, vidáman olvastam tovább. A sok izgalmas olvasnivaló között a pálmát kétségtelenül Athanasius Kircher XVII. századi jezsuita szerzetes találmánya vitte el, aki feltalálta a macska-zongorát. Nem is tudom, mi lenne a jó név neki magyarul… Zongocska? Macsgora? Esetleg Nyaunínó?

A francia Claude Arrieu élete szinte átíveli a XX. századot. Az 1903-ban született kislányt kicsi korától taníttatták zenére. Zongoravirtuóz szeretett volna lenni: beiratkozott a párizsi Conservatoire zongora tanszakára, ám hangszeres tanulmányai mellett zeneszerzést is tanult, még Paul Dukas-nál is.

1909-ben ezen a napon született meg a Szving Királya, aki a klasszikus zenére is komoly hatást gyakorolt: Benny Goodman.

Benny Goodmanről nagyon sokáig azt hittem, hogy afroamerikai, hogy a politikailag legkorrektebb kifejezést használjam. Ezt a tévhitet két dolog is táplálta, az egyik a tehetsége volt, a másik pedig, hogy az első klasszikus zene, amit Tőle hallottam, Sztravinszkij Ebony Concertója volt.

Nem is olyan régen belekezdtem egy megosztónak is mondható témába itt, a playliszten. A szent klasszikus zene (azaz a szó szerint vett komolyzene) könnyedebbé tételére tette fel életét Gerard Hoffnung, illetve a mai cikk főszereplője, Victor Borge is.