playliszt

Johann Wolfgang von Goethe 1788-ban fejezte be Egmont című színjátékát. A dráma felépítésén érezni Shakespeare hatását.

A darab hőse, Egmont gróf a bár börtönben sínylődik, nem adja fel nemes szabadság eszményeit és nem szökik meg. A grófot emberei árulása juttatta ide, és szerelme, Klärchen minden erőfeszítése ellenére halálra ítélik. A nő elkeseredésében véget vet az életének. A színjáték végén, mielőtt Egmont mártírhalált hal, utolsó erejével a függetlenségért való harcért kiált.

Az emberiség a reneszánsz kor óta ismeri a pohár szélén vizes ujjal való muzsikálást. Az egyik első feljegyzés erről bizonyíthatóan Galileo Galilei tollából származik. Igazán népszerűvé - legalábbis Angliában, a kora 1700-as években - viszont Richard Pockridge ír zeneszerző és Christoph Willibald Gluck tette, noha utóbbi nem pont humoráról ismeretes a zenetörténelemben.

Ma már természetesnek tűnik, hogy zenészeket, irodalmárokat annyira érdekel egy-egy korszak vagy ember, hogy veszik az időt, fáradtságot, beleássák magukat az összes fellelhető irodalomba, kutatásokat végeznek, majd az eredmény egy-egy tudományos munka formájában világot lát. Hogy ezt utána csak a szakma, vagy pedig a szélesebb közönség is szívesen olvassa, több mindentől függ, nem utolsósorban az író tehetségétől, elbeszélő képességétől.

Gondolkoztak valaha azon, hogy ki volt az első ebben, a ma már bevettnek számító gyakorlatban? Emlékezzünk csak – Bach már mindennapi eledelünk, de száz évre őt is elfeledték halála után. Ki tudja, mi lett volna, ha nincs Felix Mendelssohn? Az első irodalmár, aki doktori dolgozatát zenetörténetből írta (pontosabban: Jean-Baptiste Lully és Alessandro Scarlatti életéről és munkásságáról) Romain Rolland volt.

Az 1866-ban született író művelt család gyermeke volt, családja azért költözött a francia fővárosba, hogy fiuk jó iskolákba járhasson. Erőfeszítéseiket siker koronázta: a kis Romain érettségi után bejutott az École Normale Supérieure-re, ami ma is Párizs elit egyetemének számít. Hogy hitelesebben tudja megírni disszertációját, szüksége volt egy római ösztöndíjra. Nosza, megnyerte, két évet ott töltött, egy füst alatt gyarapítva művészettörténeti tudását is. Hazatérte után előbb középiskolákban tanított, majd a zenetörténet professzora lett a Sorbonne-on. Ezen egyetemi évei alatt írta meg Jean-Christophe regényciklusát, amely egy csapásra ismert és kedvelt íróvá tette őt Európában.

Az I. világháború kitörése után folyamatosan hangoztatta pacifista nézeteit, ellenezte a fiatalok lemészárlását. Ettől kezdve az egész európai értelmiség humanista vezérként tekintett rá. Stefan Zweig nevezte őt A világ lelkiismeretének. Levelezőpartnerei között tudhatta Makszim Gorkijt is, és élénken helyeselte a forradalmat, bár az ehhez kapcsolódó erőszakot elítélte. 1915-ben irodalmi Nobel-díjat kapott (ez volt a 14. kiosztott Nobel-díj), amit azonnal a Vöröskeresztnek adományozott.

Regényciklusaiban a művészsors konfliktusai kaptak főszerepet, életrajzi (Händel, Beethoven, Tolsztoj, Michelangelo) regényeit a romantikus hőskeresés mítosza jellemezte. A két világháború közt ő volt Európa egyik legtiszteltebb embere, olvasóival óriási levelezést folytatott. Egyik leghíresebb levelezőpartnere Sigmund Freud volt, akivel 1923-tól kezdve írtak egymásnak. Egy másik, említésre érdemes partnere volt Czeke Mariann, az első magyar könytárosnő. Papírra vetett beszélgetéseik megtalálhatók a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában, érdemes beleolvasgatni.

Búcsúzóul egy részlet Edmond Bordeaux Székely professzor magyarul megjelent könyvének ajánlójából: „Filozófus, író, drámaíró, esszéista és egyike a huszadik század nagy misztikusainak. Mélyen benne élt korának főbb spirituális, társadalmi és politikai eseményeiben, míg kivételes írói becsületessége az emberiség iránti szeretetéből fakadt. (…) Számos nagy művében feltárja mély spiritualizmusát és őszinte pacifizmusát, valamint olyan csodálatos kinyilatkozásaiban, mint a Beethoven élete, Michelangelo élete és a Mahátma Gandhi. Romain Rolland volt az, aki egész életében harcolt azért, hogy előmozdítsa az emberek közötti testvériséget és a népek közötti békét. Mindezt olyan kitűnő irodalmi műveken keresztül valósította meg, amiért számtalan barátja örökké hálás. 1928-ban, miután mélyen meghatotta az Esszénus Béke Evangélium, Edmond Bordeaux Székellyel együtt megalapította a Nemzetközi Biogenikus Társaságot, hogy annak Krédója szerint ’mobilizálja az Élet összes erőit, a halál erőivel szemben.’”

Playliszt

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy villamosmérnök, úgy hívták, hogy Leland Sprinkle. Mr. Sprinkle minden, átlagosnak mondható reggel felkelt és bement szolid, Pentagon-beli munkahelyére, ahol bizonyára unalmas napokat töltött. De amikor vége volt a munkaidőnek, Mr. Sprinkle-ből más ember lett. Kezébe vett egy hangvillát és egy sarokcsiszolót és elindult titokzatos útjára…

1823. április 13-án a tizenkét esztendős Liszt Ferenc Bécsben koncertezett. E hangverseny végéhez fűződik a híres beethoveni felszentelő csók, a "Weihekuss". Állítólag az akkor 53 éves Beethoven a koncert végén felment a színpadra, és csodálatos játékáért egy csókkal jutalmazta a csodagyereket.