playliszt

A Trisztán és Izolda Stuttgartban

Egy kis, fából ácsolt halászhajó hánykolódik a nyílt tengeren, négy ember épp hogy elfér a fedélzetén. Egy asszony bálaként összecsomagolt motyóján üldögél, néha rágyújt egy cigarettára. Színesen csillogó, rojtos ruházata a romantika korának cigányábrázolásairól lehet ismerős. A hajó túlsó felén fekete utazóköpenyébe burkolózva, egy keménykalapos úr áll mélán. Emez Trisztán, amaz Izolda. Látszólag nincs közük egymáshoz, ott feszül közöttük egy "és", ami majd a második felvonás extázisában foszlik majd semmivé. Ha a Jossi Wieler-Sergio Morabito rendező-dramaturg páros pusztán csak ennyit mesélne el - nem mellesleg a Wagner által elképzelt szcenikai terekben - akkor most egy igen színvonalasan megvalósított, világos és a hagyományos Trisztán-értelmezésről beszélhetnénk. De hát a sokszorosan díjazott alkotópáros nem a hagyományápolás területén végzett munkájukkal szerzett elévülhetetlen érdemeket.

A BBC kritikusait nemrég megkérdezte egy újságíró, hogy szerintük melyek azok a zenei felvételek, amelyek nem hiányozhatnak egyetlen gyűjtő polcáról sem. Ötven címet írtak össze, íme, ezek közül az első 20. Külön figyelmükbe ajánlanám Hildegard von Bingen alkotását. Számomra külön érdekes, hogy Wagner kétszer is szerepel a listán, míg Schubert, Mendelssohn vagy Händel egyszer sem...

Wagner fejében 1857-ben fogant meg a Parsifal gondolata, de huszonöt évbe telt, mire a mű el is készült.

A három Abbado, avagy Bretz Gábor sikere a Teatro Comunale színpadán

Akit a jó sorsa múlt héten az észak-olaszországi Emilia-Romagna tartomány székhelyére vetett, az mindjárt három Abbadóval is "találkozhatott". Közülük a legkiemelkedőbb, Claudio, korunk nagy karmestere sajnos koporsóban feküdt (megejtően kisméretűben) Bologna egyik legősibb temploma, a Santi Vitale e Agricola közepén felravatalozva. Fia, az elhunyt művészhez megszólalásig hasonlító Daniele Abbado színházi és operarendező olyan fontos személyiségek részvétnyilvánítását fogadhatta - a halott előtt tisztelgő százak között -, mint Giorgio Napolitano köztársasági elnök, Romano Prodi ex-miniszterelnök vagy éppen Stephane Lissner, a milánói Scala intendánsa.

Nagy mulasztásom volt, hogy nem hallottam még élőben jeles fiatal zongoristánkat, Fülei Balázst. Néhány nappal ezelőtt véletlenül kifogtam egy hosszú interjút vele a Klubrádióban, amit Rangos Katalin készített, s ez adta a végső lökést, hogy most már feltételenül elmenjek egy koncertjére.

Nem kellett sokat várnom, november 28-án épp szólóestje volt a Magyar Rádió Márványtermében. Az teljes bizonyossággal kiderült a rádióműsorból is, hogy Fülei Balázs már 28 évesen tapasztalt, kitűnő kommunikátor. Jelen van a médiában, címlapon szerepel, szívesen ad interjút, és átgondoltan, jól beszél. Kiváló honlapot tart fenn gazdag hanganyaggal, videókkal, riportokkal, aktualitásokkal, ahogy azt kell. A róla szóló újság-kivágatok, idézetek hosszan sorolják máris jelentős nemzetközi karrierjének fontos eseményeit és helyszíneit, a Carnegie Halltól a Concertgebouwig, Indiától Ausztráliáig.