playliszt

A Trisztán és Izolda Stuttgartban

Egy kis, fából ácsolt halászhajó hánykolódik a nyílt tengeren, négy ember épp hogy elfér a fedélzetén. Egy asszony bálaként összecsomagolt motyóján üldögél, néha rágyújt egy cigarettára. Színesen csillogó, rojtos ruházata a romantika korának cigányábrázolásairól lehet ismerős. A hajó túlsó felén fekete utazóköpenyébe burkolózva, egy keménykalapos úr áll mélán. Emez Trisztán, amaz Izolda. Látszólag nincs közük egymáshoz, ott feszül közöttük egy "és", ami majd a második felvonás extázisában foszlik majd semmivé. Ha a Jossi Wieler-Sergio Morabito rendező-dramaturg páros pusztán csak ennyit mesélne el - nem mellesleg a Wagner által elképzelt szcenikai terekben - akkor most egy igen színvonalasan megvalósított, világos és a hagyományos Trisztán-értelmezésről beszélhetnénk. De hát a sokszorosan díjazott alkotópáros nem a hagyományápolás területén végzett munkájukkal szerzett elévülhetetlen érdemeket.