playliszt

Jó 15 évvel ezelőtt egy ismerősöm szólt, hogy a Vigadóban (akkor még nyitva volt) próbál a Liszt Ferenc Kamarazenekar, be lehetne lógni. Vivaldi Négy évszakja volt a menü, amit már akkor nagyon szerettem. A szólista Pauk György volt, az ő nevét akkor még nem ismertem, de már ott a helyszínen azonnal beláttam, hogy ez az én hiányosságom volt.

Nyüzsgött a próba, a nézőtéren is meglepően sokan voltunk. Már elkezdődött a próba, Liszték dinamikusan a húrok közé csaptak, mikor észrevettem az egyszerű öltözetű férfit a zenekar előtt. Türelmesen és szerényen álldogált, majd mikor eljött az ő ideje, minden sallang nélkül felemelte a hegedűjét és játszani kezdett – és akkor számomra megszűnt a külvilág. Gömbölyű, csodaszép és egyszerűségükben nemes hangok szárnyaltak a pódiumról. Hibátlan és mesteri játék volt, és annyira természetesen áradt a zene Pauk Györgyből, hogy az amúgy sosem csöndes próbahelyszínen mindenkit megérintett és elnémult a sokaság. Fiatalok, öregek egymásra néztek és mindenkinek a szemében elismerést láttam. S ez „csak” egy próba volt…

Pauk György 78 éve, 1936. október 26-án született Budapesten. Édesanyja zongoraművész volt, gyakran kamarázott, főleg hegedűsökkel, így a gyermek belenőtt a muzsikálásba. Ötévesen már ő maga is hangszert ragadott, az alapokra Neumann Olga tanította meg, mint szinte mindenkit abban az időben. A háború egy kicsit megakasztotta a tanulmányokat, de utána folytatódott a zenélés. Ha kellett, erővel is: a nagymama, aki szülei halála után nevelte a kisfiút, simán bezárta egy szobába gyakorolni a néha-néha focizni is vágyó gyermeket.

13 évesen már a Zeneakadémia növendéke volt, nem is akárkinél, Zathureczky Edénél tanult, pedig a Maestro nem gyakran volt hajlandó foglalkozni gyerekekkel. Pauk György diplomakoncertjén is ott volt még Zathureczky, de hiába sikerült jól a hangverseny, ő nem kapott diplomát még vagy 35 évig, mert nem teljesítette a marxizmus nevű tantárgy követelményeit…

Itthon kevés lehetősége volt, így először Hollandiába, majd Londonba vezetett. Korábbi versenygyőzelmei (Paganini-verseny, Long-Thibaud verseny, müncheni szonátaverseny) segítették az indulásban. London aztán igazi ugródeszkának bizonyult, egy ottani koncertje után hívták Amerikába, Ausztráliába, mindenhova… ahogy ez lenni szokott, egyik munka hozta a másikat, egyik karmester adta a másiknak, hívta őt Solti György, Doráti Antal és Kertész István is.

Egyik amerikai útján hozta össze a Sors híres hegedűjével, egy Stradivariusszal, amely jelenleg egyik előző gazdájáról, Joseph Massart-ról van elnevezve. Solti meghívására Chicagó-ban játszott Pauk György, amikor egy hegedűgyűjtő bejött a művészszobába. Megkérdezte, hogy megnézné-e a hangszereit. Persze, hogy megnézte, az egész délutánt ott töltött a Stradivarik között. Megkérdezte, melyik tetszik, Pauk meg rábökött erre, ő meg odaadta, ajándékba. Később inkább mégis megvásárolta tőle a hangszert, hogy tisztességes legyen az üzlet, de máig is ezt a csodálatos hangszert használja. Egy interjú során mosolyogva jegyezte meg, hogy reméli, ezután az a hangszer lesz a Pauk Stradivarius…

Remélem, hogy így lesz. De addig még nagyon sok koncertet, mesterkurzust és muzsikát szeretnék hallani Pauk Györgytől. Isten éltesse sokáig!

Playliszt