Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

2016. augusztus 13. és 19. között hetedik alkalommal rendezik meg a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált, azaz a legjelentősebb hazai klasszikus zenei rendezvények között számon tartott Kaposfestet. A tavalyi évhez hasonlóan idén is Baráti Kristóf és Várdai István művészeti vezetésével megvalósuló esemény azonban nemcsak szigorúan zenei szempontból tartogat izgalmakat: a 14 koncert mellett a közönség különféle tematikus programokon szerezhet rendhagyó élményeket.

Kaposfest Baráti Kristóf Várdai István Bolyki György Polgár Judit
Baráti Kristóf és Várdai István a Kaposfesten (fotó: Mózsi Gábor)

0 Komment

Mit kell tennünk, ha a világ élvonalbeli zenészeivel szeretnénk kávézni és beszélgetni délután, vagy ha legszívesebben a színpadról, testközelből hallgatnánk végig a koncertjeiket? Hogyan került fel Kaposvár a világ kulturális térképére, és hogyan alakul át minden évben pezsgő fesztiválvárossá? Mit keres egy koncerten Vivaldi és Piazzolla, és miért jelent meg a fellépők közt az Erkel Ferenc Kamarazenekar? A Kaposfest előkészületeiről Bolyki György fesztiváligazgatóval beszélgettünk.

Bolyki György
Bolyki György (forrás: kapos.hu)

0 Komment

Néhány napja tudtuk meg, hogy Baráti Kristóf és Várdai István személyében új művészeti vezetői lesznek a Kaposvári Kamarazenei Fesztiválnak - ötéves sikeres működést követően ugyanis Kokas Katalin távozik a fesztivál éléről. Döntését (mely mindenkit váratlanul ért) egyelőre a nyilvánosság számára nem indokolta, s ezt Bolyki György fesztiváligazgatóval egyetértésben mi is úgy érezzük, hogy mindenkinek tiszteletben kell tartania.

0 Komment

HTML