playliszt

A Liszt Ferenc téri főépület újranyitása óta gyakran hallhatunk művészeket, tanárokat, diákokat beszélni arról, mennyire megváltozott a Zeneakadémia atmoszférája. Legtöbben a pezsgő életet, a termekből kiszűrődő zenét, a mindenki számára nyitott órákat, a szabadon látogatható próbákat, vagy a társasági élet valaha egyik legfontosabb színterének számító márványpultok szabadságát hiányolják. "Kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi." - gondolhatnánk. A Fesztiválakadémia azonban bebizonyította, hogy igenis, van élet a Liszt Ferenc téri zenepalota falai között.

Mi sem bizonyítja jobban, hogy a Fesztiválakadémia zárókoncertje hosszú, de tartalmas volt, mint hogy a beszámolót is két részre kellett tagolnom. Most térünk vissza a szünetről…

"Sok szép zenét hallottunk kiváló előadásokban, de a sportteljesítmény közben nem sikerült megfigyelni és megízlelgetni igazán a tájat és annak szépségeit." - zártam a Fesztiválakadémia vasárnapi koncertjének hátulütőiről szóló cikkemet. A tapasztaltabb és a legkitartóbb futóknak azért volt miben gyönyörködniük, sok minden történt a fesztivál zárókoncertjén.

Vasárnapra azt már megszokhattuk, hogy a Fesztiválakadémia koncertjeinek műsora hosszabb, mint egy átlag hangversenyé. Bősze Ádám azt is elmondta, hogy ezért a művészek felelősek, akik, ha már így összeverődtek, minél többet szeretnének játszani a közönségnek. Ennek nyilvánvalóan örülünk. De valahol meg kell húzni a határt. A zárókoncerten nem sikerült.

Szerencsére egyre több kamarazenei fesztivál van Magyarországon, így számos művésszel lehet beszélni arról, kinek mit jelent ez a műfaj. Intimitás, személyes harmónia, közös nevező és ízlés, bizalom, egymásra hangoltság - ilyen és hasonló fogalmak kerülnek szóba ezeken a beszélgetéseken. A Fesztiválakadémia esti koncertjein többször átélhettük ezt az életérzést. De hogy alakul ki mindez? A matinékoncerteken a művészek épp ezt mutatták be a közönségnek.