playliszt

Tavaly a Kaposfest nyitókoncertjén a közönség majdnem szétszedte a Szivárvány Kultúrpalotát. Magasan volt tehát a léc, már csak azért is, mert a két művészeti vezetőnek ezúttal egy teljes év állt rendelkezésére, hogy összeállítsák a fesztivál programját.

Mi sem bizonyítja jobban, hogy a Fesztiválakadémia zárókoncertje hosszú, de tartalmas volt, mint hogy a beszámolót is két részre kellett tagolnom. Most térünk vissza a szünetről…

"Sok szép zenét hallottunk kiváló előadásokban, de a sportteljesítmény közben nem sikerült megfigyelni és megízlelgetni igazán a tájat és annak szépségeit." - zártam a Fesztiválakadémia vasárnapi koncertjének hátulütőiről szóló cikkemet. A tapasztaltabb és a legkitartóbb futóknak azért volt miben gyönyörködniük, sok minden történt a fesztivál zárókoncertjén.

Vasárnapra azt már megszokhattuk, hogy a Fesztiválakadémia koncertjeinek műsora hosszabb, mint egy átlag hangversenyé. Bősze Ádám azt is elmondta, hogy ezért a művészek felelősek, akik, ha már így összeverődtek, minél többet szeretnének játszani a közönségnek. Ennek nyilvánvalóan örülünk. De valahol meg kell húzni a határt. A zárókoncerten nem sikerült.

Szerencsére egyre több kamarazenei fesztivál van Magyarországon, így számos művésszel lehet beszélni arról, kinek mit jelent ez a műfaj. Intimitás, személyes harmónia, közös nevező és ízlés, bizalom, egymásra hangoltság - ilyen és hasonló fogalmak kerülnek szóba ezeken a beszélgetéseken. A Fesztiválakadémia esti koncertjein többször átélhettük ezt az életérzést. De hogy alakul ki mindez? A matinékoncerteken a művészek épp ezt mutatták be a közönségnek.