Lenyűgöző interpretációban hangzottak el a Goldberg-variációk a Royal Albert Hallban
2015 09 08. 10:00 - bamd
Az ördög ügyvédjének interjúját követően azt is bemutatjuk, hogyan vélekedett a Guardian kritikusa Schiff András Goldberg-interpretációjáról. Andrew Clements kritikája következik.
Szóló Bach-művet játszani késő este nem számít mindennapinak a BBC Proms koncertsorozatában. Alina Ibragimova a hegedűszonáták és partiták világába elkalauzoló zenei utazását követően, valamint Yo Yo Ma még ránk váró, hat csellószvitet magában foglaló koncertje között központi programként szerepelt a Goldberg-variációk Schiff András tolmácsolásában.
Schiff a grandiózus művet többször játszotta már Londonban, melyek közül legemlékezetesebb alkalmon – a 2013-as Wigmore Hall-beli koncerten – Beethoven Diabelli-variációi is felcsendültek. Ez az est azonban fényévekkel elmaradt a mostani koncerttől, melynek során Schiff egyedül maradt a zongorával az Albert Hall színpadának közepén, a válogatott közönség pedig csendben és ámulattal hallgatta végig a 70 perces művet.
Egy szólózongora sok szempontból jobban képes alkalmazkodni az Albert Hall zavaros akusztikájához, mint egy teljes zenekar a maga összetett szólamaival és textúrájával. Bár Schiff korábban írt a zengető pedál mértékletes használatáról a Goldberg-variációkban, és a zongorának, melyen játszott, relatíve száraz és analitikus hangja volt, néhány passzázs mégis kissé zsúfoltan hangzott fel olyan helyeken, ahol a kontrapunktikus szólamok nem akartak elválni egymástól. Voltak más variációk is, ahol a díszítések, melyeket a zongorista alkalmazott, kissé érthetetlenné tették a fő ritmikai vonulatot, mely így nem mozgott olyan simán és gördülékenyen, mint ahogyan kellett volna.
Minden más azonban egyenesen lenyűgöző volt. Megragadó volt Schiff kontrollja és tudatossága az apróbb skála-architektúrákban – a harminc variáció egészének és teljességének birtokában volt a művész. Az, ahogyan néha egyik változatot átvezette a másikba, vagy ahogyan előkészített egy pillanatot – például az utolsó, mollba történő hirtelen átmenetet a passióária-szerű 25. variációban – ugyanolyan megindító volt, mint játékának puszta frissessége és kápráztató simasága. Magához a zeneműhöz való hozzáállása talán szigorúbbnak tűnhet, mint sok más előadóé, de megalapozottsága és integritása páratlan.
Fordította: Nagy Tamás
