playliszt

Sokan értetlenül állnak a 2016-os év előtt, és imádkoznak, hogy ne követeljen több áldozatot. Július 27-én azonban újabb jelentős személytől, a 87 éves Einojuhani Rautavaarától, Sibelius után a legnagyobb hatású finn komponistától kellett búcsúznia a világnak.

Rautavaara nevét talán kevesen ismerik itthon, pedig a Magyar Állami Operaház épp most ősszel ismertette volna meg a nagyközönséggel a finn zeneszerzőt. Első operája, A bánya színpadi világpremierjére ugyanis hazánkban kerül sor októberben. Bár Rautavaara már 1957-ben elkezdett dolgozni a művön, és 1963-ra minden változtatással együtt befejezte, az opera mindeddig csak koncertszerű előadásban szólalt meg. A darabot az ’56-os magyar forradalom ihlette. A szerző a menekültektől sok részletet tudott meg a szabadságharcról, akkor kezdett el dolgozni az egy omlás miatt a bányában rekedő bányászok történetét feldolgozó művön.

Más kompozíciók is fűzik Magyarországhoz a finn szerzőt. Egy-egy művel tisztelgett legnagyobbjaink, Bartók, Kodály és Liszt előtt. Az An Epitaph for Béla Bartók, vagyis Sírfelirat Bartók Bélának című darabot 1955-ben írta, majd 1986-ban öntötte végleges formába.

A 80-as évek termése a további két emlékdarab is: 1982-ben Hommage à Kodály Zoltán, 1989-ben Hommage à Liszt Ferenc címmel írt művet. Rautavaara az 1960-as években szakított az tizenkétfokú szeriális zenével, mely korai stílusát meghatározta, így ezek a művei sokkal inkább a dallamokra és az együtthangzásokra összpontosítanak.

Einojuhani Rautavaara tehát kiváló példája a finn–magyar barátságnak. Műveiért és a magyar zene finn terjesztésében játszott jelentős szerepéért 2012-ben neki ajándékozták a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.

Terjedelmes és sokszínű életművében fontos helyet foglal el összesen kilenc operája. Az utolsót, a Raszputyint 2003-ban fejezte be, leghíresebb operája pedig a Vincent, mely van Gogh életét dolgozza fel. Talán Rautavaara is azon szerzők közé tartozik, akik tartottak a 9. szimfóniától és az azutáni élettől – 8 szimfóniát komponált, 1999-ben szakított ezzel a műfajjal. Versenyműveket viszont a 60-as évek végétől szünet nélkül írt, valamennyit egy szólistára, illetve néhány kivételtől eltekintve mind más-más szólóhangszerre: két cselló-, három zongora- és egy-egy fuvola, hegedű, orgona, nagybőgő, hárfa, klarinét és ütőversenyt; többet alcímmel is ellátott.

Számos zenekari mű (különösen foglalkoztatta a vonószenekar, de írt rézfúvós együttesre is), kórus és kamarazenei darab került ki kezei alól, valamint szólózongora életműve is jelentős darabokat tartalmaz. Többször alkalmazott magnókazettát, és érdekelték a madárhangok. Cantus Arcticus című, leghíresebb kompozíciója úgy is ismert, mint Concerto madarakra és zenekarra. Ezzel a művel búcsúzunk tőle.

Playliszt