playliszt

December 27-én, azaz három napja elhunyt Claude Frank zongoraművész. Karácsony estéjén töltötte be 89. életévét – szép, hosszú, muzsikában bővelkedő élete volt.

A nürnbergi születésű művész 1941-ben az Amerikai Egyesült Államokba került, ahol Arthur Schnabelnél, annak fiánál, Karl-Ulrichnál és tanítványánál, Maria Curciónál tanult.

Zenésztársa, Robert Fitzpartick így emlékszik barátjára:

„1988-ban találkoztam először Claude Frank-kal, amikor barátja, Gary Graffman meghívta a Curtis Intézetbe tanítani. Sok tanítványa közül volt, akin Leon Fleisherrel vagy mással osztozott. Hetente egyszer vonatra ült tehát és eljött Philadelphiába, hogy zsenialitásával megtöltse az előadótermet. Művelt volt, igazi úriember, sohasem kapkodott és mindig ügyelt rá, hogy mindenki oldottan érezze magát a társaságában.

Pamela  Frank, Claude Frank és Lilian Kallir lányának 1989-ben megrendezett diplomakoncertje a Curtis Intézet történelmének egyik legkiemelkedőbb pillanata volt. Az ifjú hegedűművészt édesapja kísérte zongorán. Az egyik első olyan hallgatói hangverseny volt ez, amelyről a sajtó is hírt adott.

A sikert néhány év múlva megismételték, ekkor Pamela és Claude Frank Beethoven összes hegedű-zongora szonátáját adta elő egy háromrészes ingyenes koncertsorozat keretében. Az első hangverseny forradalmat szított, mert a későn jövők, vagy épp hogy csak beesők már nem kaptak helyet a Curtis Hallban, és a hoppon maradt emberek nem tartották magukban rosszkedvüket. A második koncertre – biztos, ami biztos – az emberek már nyitás előtt órákkal felsorakoztak, és még így is több tucat embert kellett hazaküldeni.

A legélénkebb emlékem Claude Frankról tanítványainak elegáns játéka. Ellesték mesterüktől a könnyed, magabiztos technikát, a hangképzést és azt a magától értetődő előadásmódot, hogy a még a legbotfülűbb hallgató is érezhette a zenei frázisok lélegzését. Claude hagyta, hogy tanítványai kifejlesszék saját zenei személyiségüket, és mérget vennék rá, hogy a legtöbben közülük még mindig a fülükben hallják atyai intelmeit zongorázás közben. Remélem, ezt majd tovább is adják, és így megmaradhat Claude Frank zenei öröksége.”

Állítólag Harold Schonberg, a New York Times híres zenekritikusa megkérdezte egyszer Claude Frankot, hogy miért csak egyszer játszott a New York-i Filharmonikus Zenekarral. A művész kedvesen és csöndesen így válaszolt: „Azért, kedves Harold, mert az Ön akkori kritikája után nem hívtak meg többet.”

Nyugodjék békében!

Playliszt