playliszt

Nincs olyan, a népi kultúrával bármilyen kapcsolatban is levő ember Erdélyben, de talán az egész magyar nyelvterületen, akinek ne lenne ismerős Kallós Zoltán neve. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas néprajzkutató, népzenegyűjtő, múzeum- és szórványiskolaközpont-alapító Zoli bácsi (mert ő igenis Zoli bácsi) 90. születésnapja tiszteletére 2016. április 23-án gálát rendezett a Kolozsvári Állami Magyar Opera.

A lélekmentő (és) családja

A gála este hétkor kezdődött, de Zoli bácsi tisztelői, barátai már fél hatkor próbáltak helyet találni maguknak az Opera emeleti előcsarnokában. A rengeteg, Erdélyből, Moldvából, Magyarországról vagy akár távolabbról érkező vendég között az ember rendre ismerősöket fedezett fel, olyan volt a nyüzsgő tömeg, mintha egy hatalmas család jött volna össze találkozóra. A családias hangulatot az előcsarnok egyik felében kialakított népi sarok (szőttes terítőkkel letakart asztal, fotelek) és az a könyvbemutató is tovább fokozta, amelyre gyülekeztek az érdeklődők. Csinta Samu újságíró A lélekmentő – Kallós Zoltán első kilencven éve címmel írt dokumentumregényt a Kallós Alapítvány létrehozójának valóban lelkeket (főleg a mezőségi szórványban élő árva, félárva vagy rossz szociális hátterű gyerekeket) mentő, a magyar nyelvet és kultúrát őrző és népszerűsítő munkájáról. A könyvbemutatón a szerzőn és a könyv ajánlóját író Andrásfalvy Bertalan Széchenyi-díjas néprajzkutatón kívül köszöntötte Kallós Zoltánt Jakab Albert Zsolt, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke is, aki a KJNT nevében „az erdélyi, a moldvai népköltészet és a tárgyi népi kultúra gyűjtése, valamint széleskörű megismertetése terén szerzett kimagasló érdemeiért” Életmű Díjat adott át Zoli bácsinak.

Népi mindentudás egyeteme egy kolozsvári kis lakásban

A gála színpadra állításában Novák Ferenc Tata és Stoller Antal Huba működött közre, konferansziéja pedig Novák Péter lett volna, mivel azonban nem tudott eljönni, Szép Gyula (immár sújtásos mellényben) vette kezébe a mikrofont és a műsor levezetését, az erdélyi és magyarországi táncházzenészek köszöntője után.

Az est első részében három (valóban) rövid és minden tekintetben emberi üdvözlőbeszéd hangzott el. Elsőként Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napokat hetedik éve szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke méltatta Zoli bácsit, aki állam volt az államban akkor, amikor úttörő gyűjtőmunkáját jóformán csak két házkutatás között, jobbára titokban végezhette. De a nehézségek ellenére ajtaja, a „népi mindentudás egyeteme” mindig nyitva állt a tudásra, vagy „csak” egy tál levesre éhező diákok, érdeklődő fiatalok előtt. Mindig mindenkihez volt egy jó, bátorító szava, mindenkinek jutott étel (Vilma néni, Zoli bácsi édesanyja gondoskodásából), vagy éppen pénz a hazaútra. Amint Gergely fogalmazott: „Nem szorgalmazta a kivándorlást, nem marasztalt győzködve, de nem is becsülte az elmenőket, hazavárta a hazaérkezőket. Kallós Zoltán világítótorony volt a tengernyi igazságtalanság korában. Példája annak, hogy minden álmunk megvalósítható, ha kitartóak vagyunk.”

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke laudációjában szintén a helytállást, kitartást emelte ki. „A szénből a tilalom ellenére is gyémánt lesz” – mondta arra utalva, hogy Kallós Zoltán képes volt az elnyomás fölé emelkedni, és az erdélyi, moldvai közösség értékeit a maradandóság oltalmába helyezni egy olyan korban, amikor a diktatúra azok megsemmisítésére törekedett. Gyűjtőmunkájának kezdete is voltaképpen a diktatúrának volt köszönhető: mivel kulák származása miatt a Zeneművészeti Főiskoláról eltanácsolták, előbb a Kalotaszegen, majd éveken keresztül Moldvában tanítóskodott, amikor pedig a magyar nyelvű oktatást betiltották, nyolc éven át egy gyimesi fakitermelésben vállalt munkát, hogy folytatni tudja a gyűjtést.

A köszöntésen szintén résztvevő Orbán Viktor szerint Kallós Zoltán „naponta állít elénk mércét és példát”, hiszen sohasem mások ellen, mindig csak a népéért, a megmaradásért dolgozott. „Miért is vagyunk mi itt oly sokan? És miért is állunk itt ennyire meghatottan? Azért, kedves Barátaim, mert itt van közöttünk (…) egy kilencven éves tudós professzor, aki hosszú évtizedek óta rója fáradhatatlanul a kilométereket, hogy falutól faluig, lélektől lélekig gyűjtse, mentse, megőrizze és továbbadja a magyar kultúra kincseit.” – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy célja mindig valami magasabb rendűnek, fontosabb ügynek szolgálata volt, s az ma is, hiszen még most is több tetterő lakozik benne, mint sokakban.

Nem szokványos sztárparádé

A gálaest második részét Szép Gyula azzal vezette fel, hogy a műsor nem sztárparádé lesz. Pedig az volt. Nem a szokványos értelemben, nem világrészeket meghódító fellépők, hirtelen felívelő csillagú művészek követték egymást a színpadon. De lehetnek-e nagyobb sztárjai az erdélyi népművészetnek, mint azok az idős nénik, egyszerű emberek, akiktől Kallós Zoltán több csokorra való kincset gyűjtött, vagy azok a fiatalok, akik Zoli bácsi tanítványai, neveltjei, akik talán csak neki köszönhetik, hogy megismerkedtek a magyar népzenekinccsel? Merthogy ilyen fellépőkkel telt meg a Kolozsvári Magyar Opera színpada.

A két legtöbbet gyűjtött tájegység, Mezőség (Eke Péterné Simon Mari, Dezsőné Kádár Erzsi, Szabó Ferencné Balázs Rozi) és Moldva (Petrás Mária, Bálint Erzsi, Botezatu Viktória, Istok Pável, Legeti István) külön csapattal érkezett, utóbbiak több mint 350 km-t utaztak, hogy köszönthessék Zoli bácsit. Az eredeti formájukban, a legautentikusabb előadóktól hallott énekek, zenék önmagukban is kedves, mosolyra fakasztó előadását csak meghatóbbá tették Petrás Mária szavai, melyekkel megköszönte Zoli bácsinak mindazt, amit értük, csángókért tett, hogy nem hagyta elveszni őket és kultúrájukat.

Egy-egy dalcsokorral köszöntötte Zoli bácsit a Kallós- és a szamosújvári szórványkollégium népdalköre és kis énekesei (Balla Péter és Gajdos Krisztina) a szamosújvári Ördöngös zenekar kíséretével; az ugyancsak szamosújvári Kaláka pedig a moldvai műsort egészítette ki csabaújfalusi táncaival. Kallós Zoltán a magyar táncházmozgalom egyik alapítója is, a három fellépő kolozsvári táncegyüttes ennek a hagyománynak mai folytatója. Kalotaszegi táncokkal szerepelt a Kalotaszeg néptánccsoport, kísérte őket a Tokos zenekar, a Szarkaláb küküllőmenti, a Zurboló pedig füzesi táncokat mutatott be, mindkettőnek a Harmadik Zenekar húzta a talpalávalót. Az Enyedi-testvérek, Ágnes (ének) és Tamás (cimbalom) szintén rövid összeállítással köszöntötték az ünnepeltet. A 2015-ös Fölszállott a pávából ismerős tízéves csíkmadarasi Antal Adorján felcsíki legényest adott elő.

Számomra az est egyik fénypontja (a sok közül) a Kallós Zoltán Alapítvány Népzene Iskolának bemutatkozása volt. A 2014 elején indított hangszeres és énekes képzés az egyetlen népzenei iskola Romániában, létrejötte az utóbbi évek egyik legnagyobb megvalósítása. (Ahogy Szép Gyula is hangsúlyozta felvezetőjében.) De nem ez az egyedüli különlegessége! Az alsó korhatár ugyan tíz év, felső viszont nincsen, a zenekarban és népdalkörben tehát zenei előképzettségtől függetlenül általános iskolástól nyugdíjasig mindenki helyet találhat magának. (Nem zenészként jegyzem meg a zenészeknek: az én laikus, de néprajzot végzett fülemmel szakmailag is tökéletesnek tűnt a produkció, szóval nem valami rossz értelemben vett amatőrizmusról van szó. A csapat vezetője Kisfaludi Attila, a Harmadik Zenekar brácsása.)

Áldások árja házad elborítsa

A fináléban megtelt a színpad: az összes fellépő felsorakozott, hogy a szintén a színpadra szólított Kallós Zoli bácsit a bizonyára sokak által jól ismert Sok számos esztendőket… kezdetű köszöntővel és Zoli bácsi kedves nótájával, a Fordulj kedves lovam napszentület felé… kezdetűvel (valamint egy óriás kosárnyi rózsával) köszöntse. De nem csak a fellépők, adatközlők és tanítványok: a Kolozsvári Opera zsúfolásig telt nézőtere is felállva énekelt Kallós Zoltánnak, Kallós Zoltánnal.

A családiasan megható ünnepséget családiasan felszabadult fogadás és hajnalig tartó mulatság követte a válaszúti Kallós-kúrián.

Széman E. Rózsa