playliszt

A nyári uborkaszezonban is érdemes emlékeznünk Európa legnagyobb fesztiválja, a Bécsi Ünnepi Hetek múlt havi, kiemelkedő eseményére: a német színház "rettenetes asszonya", Andrea Breth Bartók Béla operáját, A kékszakállú herceg várát (1911) rendezte meg a Theater an der Wien-ben azzal a színházi kifejezőerővel, amelyben e remekműnek csak ritkán van része. Juditot a kiváló francia mezzoszoprán, Nora Gubisch alakította, aki Breth máig emlékezetes - Nikolaus Harnoncourt vezényelte -, grazi Carmen-rendezésének (2005) címszereplője is volt. A Kékszakállút Bretz Gábor énekelte olyan szép hanggal és attraktív színpadi jelenléttel, hogy hajlamosak vagyunk kijelenteni: ő nemcsak hogy ma talán világviszonylatban is e szerep leghitelesebb alakítója, hanem a mű százéves hazai történetében is az egyik legkiemelkedőbb Kékszakállú. A posztimpresszionista Bartók-partitúrát a Gustav Mahler Jugendorchester remek fiatal muzsikusai izzították fel mesterük, Kent Nagano lenyűgözően intenzív vezénylete alatt.

Az igazsághoz tartozik, hogy a Bartók-egyfelvonásos után, az est második felében Andrea Breth jócskán próbára tette a közönség türelmét. Akik azonban nem restelltek a félelmetesen okos rendezőnővel tartani erre a lelki kalandra, azok nem mindennapi katarzist élhettek át a Theater an der Wien több mint kétszáz éves (Beethovent is látott!) nézőterén. Ám erről majd később. Merthogy türelmünk próbatétele már A kékszakállú herceg vára elején elkezdődött…

Melyik az első, háború előtti teljes magyar operafelvétel? A kérdés még gyakorlott operarajongók körében is fogasnak bizonyulhat. A védelmükben persze el kell mondani, hogy ez a felvétel Magyarországon nem került forgalomba. Készülésekor 1936-ot írtak…

A négy zenemű, az négy zenemű… Ritkán hallani ilyet, de ma este ez történt. Az Óbudai Danubia Zenekar zeneakadémiai hangversenye csak részben volt menetrendszerű: az első rész második felében elhangzott egy zongoraverseny. Ám az azt megelőző darab nem felvezetésként szolgált, mint megannyi koncerten. Bartók Táncszvitje közel sem felvezetés. A Táncszvit és Stravinsky Capricciója után úgy éreztük, mintha egy teljes koncerten lennénk már túl. Kocsis Zoltán magabiztosan és autentikusan vezényelte Bartók művét, Fejérvári Zoltán pedig kiválóan és lendületesen zongorázott, ezzel kompenzálva néhány zenekari gikszert.

A hangverseny második fele szintén két részre oszlott. Először Debussy Iberiáját hallgathattuk meg, majd Ravel Couperin sírja című művét, melyet maga a szerző és Kocsis Zoltán hangszereltek zenekarra. Mindkét mű krémesen, lágyan szólt, a spanyolos karakterek markánsak voltak. Kiemelkedő pillanatként a Ravel-mű oboaszólóját és az ütősök egész esti munkáját említhetnénk. Négy nagyszerű, egyenlően fontos és egyenlően fontosként is előadott mű. Remek műsor!

Mona Dániel

Miután Bartók Béla megkomponálta Serge Koussevitzky megbízásából a Concertót, a karmester elkezdte a próbákat. A főpróbán a Maestro így szólt Bartókhoz: „Ha bármilyen megjegyzése volna, nyugodtan tegye meg!”.

A gáláns ajánlatot hamarosan megbánta. Az első tétel negyedik vagy ötödik üteme után Bartók felemelte a kezét, és halkan súgva magyarázott valamit Koussevitzkynek. Tíz ütemmel később ismét megszakította a próbát, amit megint megbeszélés követett. Mivel ez több alkalommal is megismétlődött, Koussevitzky elvesztette a türelmét.

- Mr. Bartók, talán jobb lenne, ha papírt és ceruzát ragadna és jegyzetelne, ahogy végigmegyünk a darabon és a végén elmondaná a gondolatait, kifogásait és hogy mit óhajt tőlem.

Bartók leült egy székre, és miközben a zenekar játszott, lázasan jegyzetelt. Az utolsó hang elhalása után még írt egy darabig, majd felállt és vontatott léptekkel elindult Koussevitzky után a karmesteri öltözőbe.

A meglehetősen hosszúra nyúlt szünet után a két férfi megjelent. A karmester rugalmas léptekkel, Bartók csoszogva. Koussevitzky fellépett a dobogóra, megköszörülte a torkát és így szólt: „Uraim, Mr. Bartók mindennel egyetértett.”

Playliszt

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara élén Vajda Gergely fajsúlyos, nagy műsort vezényelt. A programban szereplő kompozíciók mindegyike drámai erővel fogalmazza meg sajátos mondanivalóját, s közös bennük az is, hogy egyszerre adnak lehetőséget absztrakt és konkrét narratívák szerinti értelmezésre. Vajda Gergely ezúttal inkább az absztrakció iránt mutatott fogékonyságot.