playliszt

Feltartóztathatatlanul közeledünk az év leghosszabb napjához és ebből következően legrövidebb éjszakájához, Szent Iván varázslatokkal teli éjéhez. A nevezetes éjszaka közeledte bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar éppen június derekának egyik kellemesen napsütéses koraestéjére időzítette nagyszabású vállalkozását, melynek keretében Mendelssohn Szentivánéji álom kísérőzenéjének részleteit adták elő. A szabadtéri produkciónak a Hősök tere adott otthont, ahol több szempontból különleges és emlékezetes előadást hallhatott az igen szép számban összegyűlt közönség.

Forrest Gump barátja, BB hosszasan meséli Forrestnek, mennyi féle rákból készült ételt ismer. Én nem bocsátkoznék ekkora listázásba, csupán néhány, piano-típusokról szóló gondolatot szeretnék megosztani, amelyek David Fray játéka kapcsán jutottak eszembe. De induljunk kicsit messzebbről…

A Budapesti Fesztiválzenekar kortárs zenei koncertjei a hazai hangversenyélet kötelezően követendő eseményeivé váltak, s ennek az sem mond ellent, hogy a legutóbbi, hol kissé érzelgősre, hol kissé tarkára komponált művekből összeállított német program meglehetősen mattnak mutatkozott.

Nagyszerű koncertet adott a Budapesti Fesztiválzenekar a világhírű hegedűssel és immár karmesterrel, Leonidas Kavakossal.

Először láttam-hallottam Kavakost vezényelni. Nagyon érdekelt, hogy mit művel a pálcával ez a kiváló muzsikus. A december 17-i hangverseny első részében játszott Mozart- és Haydn-darabokban a pálca elő sem került. Kavakos jellegzetesen olyan muzsikus, akinek a zenei működéséről bajos bármi lényegit szavakkal elmondani, kevés a látvány, kevés a manír, kevés a bonyodalmas körülírás nélkül bemutatható esemény. Annál több a tiszta, őszinte, örömet adó zeneiség. (Hát igen, de mi az?)