Klasszikus program-összeállítással és világklasszis szólistával csalogatta a zenekedvelőket a Liszt Ferenc Kamarazenekar október 8-án a Zeneakadémia Nagytermében rendezett koncertjére. Az estén két szimfónia fogott közre egy versenyművet, a zeneszerzők pedig a bécsi klasszika triumvirátusának tagjai: Joseph Haydn, Ludwig van Beethoven és Wolfgang Amadeus Mozart voltak.

Haydn, Mozart és Beethoven

0 Komment

Idén ünnepeljük Mosonyi Mihály, az eredetileg német ajkú magyar zeneszerző születésének kétszázadik jubileumát. Mosonyi nem csupán, sőt kijelenthetjük, hogy nem elsősorban zeneszerzőként alkotott maradandót. Alapító tagja volt az 1860-ban forradalmi kezdeményezésként útjára indult Zenészeti lapoknak, amelynek hasábjain állhatatosan, akadályokat nem ismerve igyekezett zenei jártasságra és jó ízlésre nevelni honfitársait. Szombaton a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont szervezésében egész napos eseménysorozattal emlékeznek meg az elmúlt század zenei életének meghatározó alakjáról.

Mosonyi Mihály (Borsos József festménye)
0 Komment

A fantázia szó jelentése az idegen szavak szótára szerint alkotó képzelőerő, álmodozás. Pálfalvi Tamás és Palojtay János szeptember 17-én a Régi Zeneakadémia Kamaratermében megrendezett koncertjének a fantázia műfaja köré rendeződött programja valóban lehetővé tette a két művész alkotóerejének, képzelőerejének sokoldalú kibontakozását. A hangversenynek a barokktól a 20. század végéig ívelő műsora egyrészt lehetőséget adott az előadók különböző zenei stílusokban való jártasságának demonstrálásához - a Zeneakadémia Karrierirodája által támogatott fiatal tehetségek koncertjéről lévén szó, valószínűleg ez sem lehetett elhanyagolható szempont a program összeállítása során. Másrészt, ha szigorúan zenei érvekkel magyarázzuk a programtervet, akkor erényeként könyvelhetjük el, hogy általa a közönség izgalmas betekintést nyerhetett a fantázia műfajának több évszázados alakulásába.

Palojtay János és Pálfalvi Tamás Palojtay János és Pálfalvi Tamás
0 Komment

Mintha az időjárás is kitüntetett figyelemmel viseltetett volna Vashegyi György és a Concerto Budapest július 9-én este megrendezett Händel-estje iránt. A megelőző nap heves esőzései eredményeképpen az egész városban kis híján a Temze hullámain érezhettük magunkat, mint tette azt annak idején II. György király, a koncert első műsorszámának, a Vízizenének hangjaiban gyönyörködve. A vízözönt ezúttal megúsztuk, cserébe jött a szélvihar, és a koncert túlságosan is aktív résztvevőjének bizonyult.

(fotó: Concerto Budapest / Kókai Nagy Tímea)
0 Komment

"Az építészet megfagyott zene" - tartja a Goethének tulajdonított, mindazonáltal bizonytalan eredetű mondás. De nem csak ez a hasonlat az apropója annak, hogy Budapest belvárosának szívében a Budapesti Építészeti Központ, vagy közismert nevén a FUGA időről időre hangversenyeknek ad otthont. Az intézmény célkitűzései közé tartozik ugyanis a különböző művészeti ágak között való kapcsolatteremtés, különös tekintettel a kortárs művészetre. Ilyen eseménynek lehettünk szem és fültanúi vasárnap este, amikor is Csapó Gyula hatvanadik születésnapját ünnepelte a barátokból, tanítványokból, tisztelőkből egybegyűlt közönség.

Csapó Gyula Csapó Gyula (fotó: Felvégi Andrea)
0 Komment