Az építészet megfagyott zene” – tartja a Goethének tulajdonított, mindazonáltal bizonytalan eredetű mondás. De nem csak ez a hasonlat az apropója annak, hogy Budapest belvárosának szívében a Budapesti Építészeti Központ, vagy közismert nevén a FUGA időről időre hangversenyeknek ad otthont. Az intézmény célkitűzései közé tartozik ugyanis a különböző művészeti ágak között való kapcsolatteremtés, különös tekintettel a kortárs művészetre. Ilyen eseménynek lehettünk szem és fültanúi vasárnap este, amikor is Csapó Gyula hatvanadik születésnapját ünnepelte a barátokból, tanítványokból, tisztelőkből egybegyűlt közönség.

Csapó Gyula
Csapó Gyula (fotó: Felvégi Andrea)

 

Mint az est háziasszonya, Rajk Judit a koncert vége felé közeledve beavatott minket, Csapó 2002-ben a Műcsarnokban bemutatott Phaedra című operájának Serei Zsolt által vezényelt ősbemutatóján ő maga is énekelt volna egy szerepet, melyet sajnos az énekszólam nehézsége miatt nem sikerült megtanulnia. Így hát visszaadta a szerepet a szerzőnek, aki az incidens után évekig nem állt szóba vele. Persze az elmérgesedett viszony az évek során visszaszelídült, és mára cinkos mosolyt fakasztó emlék maradt. Az este megszervezése egyfajta félig komoly jóvátételként szolgált.

A „nagyok” művészetét a szülinapos Csapó Gyula (két) kompozícióján kívül Serei Zsolt egy műve képviselte. A koncert programjának fennmaradó részét a fiatal zeneszerző-generáció kompozíciói töltötték ki, melyek egy kivétellel ősbemutatóként hangzottak el, és kifejezetten erre az ünnepi alkalomra készültek. Mindegyik darabban nagy szerep jutott a különleges hangszer-összeállításból fakadó szokatlan hangszínekkel való kísérletezésnek, és a minimalista eszközök által teremtett szemlélődő hangulatnak. A koncert műsorszámai között szövevényes asszociációs hálót fedezhetett fel a mindenhol mindenáron összefüggéseket kereső javíthatatlan zenetudós. Előrebocsátom, hogy az alább következők szigorúan szubjektív rezonanciái egy este hangzó élményeinek. A valósággal való bármilyen egyezés csupán a véletlen műve…

Serei Zsolt
Serei Zsolt (forrás: hungarian-composers.com)
 

A hangverseny műsorát Szigeti Máté Liederbuch (Csapó Gyulának) című kompozíciója nyitotta. Két dallamhangszer: altfuvola és basszusklarinét, illetve két akkordikus kísérőhangszer: cimbalom és gitár foglalt helyet a színpadon. Ennek tükrében különösen elgondolkodtatott a mű címe: miért daloskönyv? Persze Mendelssohn szöveg nélküli dalai óta a pusztán instrumentális dal nagyon is létező kategória, és a négyfős apparátuson sem szükségszerű fennakadni, elég csak példának hozni Brahms Szerelmi dalkeringőit. Mégis szokatlannak hatott ez a furcsán duplázott apparátus. A cimbalom és a gitár sokhelyütt egymást kiegészítő szólama néhol épp ellenkezőleg, teljesen szeparáltnak hallatszott. Ugyanez volt az érzésem a fúvós szólamokkal, melyeknek dallamtöredékei szintén egyfajta meghasonlottságot közvetítettek. Az előadók, Bán Máté, Bartek Zsolt, Gódor Erzsébet és Környei Miklós magabiztosan vették a szólamuk által felállított akadályokat.

Tornyai Péter
Tornyai Péter (fotó: Kérges Máté)
 

A négyszemélyes párbeszéd után szólókompozíció következett. A fiatalok alkotásai közül Tornyai Péter vonalak trapézban című cimbalom-műve volt az, mely ezen az estén nem ősbemutatóként hangzott el. Az ajánlás címzettje, Szalai András kiérlelt előadásában hallgathattuk meg. A címben szereplő ominózus trapéz alighanem a cimbalom felülnézeti formájára utal. A hangszer speciális húrozásának eredményeképpen a vonalszerű kézmozgás nem skálákat, hanem változatos dallamfordulatokat eredményez. A mű középső szakaszában a cimbalom ütők nélkül történő megszólaltatása különleges hangeffektusokat hozott létre.

Petr Spěvák
vonalak trapézban ősbemutatójának előadója, Petr Spěvák (fotó: Felvégi Andrea)
 

Futó Balázs Salus című művében hosszan kitartott akkordok egymásba alakulásának folyamata dominált. Csellóegyüttest hallhattunk, melynek egységes, kimunkált hangzása Rohmann Ditta, Jámbor Janka, Tornyainé Dóry Zsuzsa és Zétényi Tamás rátermettségét dicsérte. Salus istennő a római mitológiában a biztonság, a jólét megszemélyesítője, így a darab címadása egyfajta jókívánságot foglal magában. Salust gyakran ábrázolták kígyóval (innen a mű folyondárszerű, egymásba olvadó hangfoltjainak simasága), bal kezében botot tartva (bár az oldal nem stimmel, a cselló vonójára asszociáltam). A darab végén mini-performanszot láthattunk: az előadók látványosan és hangosan sorra elejtették vonójukat.

Az első félidőt záró mű, Kedves Csanád Égszínkék (hommage a Morton Feldman) című kompozíciója szintén a hangszínekkel kísérletezett. A szerző vezényletével a kamaraformáció: Kiss Péter, Szalai András, Gódor Erzsébet, Bartek Zsolt, Zétényi Tamás és Balogh Máté meditatív hangulatot teremtett a FUGA kiállítótermében.

Csapó Gyula
Csapó Gyula (forrás: info.bmc.hu)
 

Negyedórányi szünet után egy Tornyai-trilógia részlete, a …voraus gegangen… fogadta a visszaérkező közönséget. A cím Friedrich Rückert Oft denk' ich, sie sind nur ausgegangen című, Gustav Mahler által a Gyermekgyászdalok sorozatban megzenésített versére utal, és míg Mahlernél tragikus, Tornyai művének jelen kontextusában inkább tiszteletteljes kifejezést hordoz az, ha valaki előttünk jár. Az est első félidejében elhangzott vonalak trapézban esetében a horizontális irányoké volt a főszerep, ezúttal inkább vertikálisan gondolkodhattunk. Szalai András a mű arpeggióit beszédszerűen, a zenei anyag lélegzését maximálisan biztosítva játszotta.

Ezután ismét dal, melódia következett a programban: Balogh Máté vezényelte saját Melodievarianten című művének ősbemutatóját, melyet a korábbiakban már megismert csellóegyüttes adott elő. A kompozíció meggyőző benyomást keltett, egy érthetően felépített, unisono témára hangzottak el hangszerszerű és kiegyensúlyozottan sorba rendezett változatok. Balogh karmesterként az este egyik központi stílusához, a minimalizmushoz tartotta magát. A kamarazenei szakaszokban teljesen visszavonult, így a zenészeket még inkább segítette az egymásra hangolódásban. A nagyobb összefogó erőt igénylő szakaszoknál pedig hatékonyan koordinálta az együttjátékot.

Balogh Máté
Balogh Máté (forrás: eotvosmusicfoundation.org)
 

A tanítványok után következtek a mesterek, elsőként egy meglepetés-műsorszám. A meglepetés-vendég, Klenyán Csaba játszotta a tőle megszokott kivételesen magas színvonalon az este ünnepeltjének, Csapó Gyulának Oldalazó ária fekete lyukon című szóló-klarinét művét. Serei Zsolt Pavane in D című kompozícióját a Fervágner Csaba nagybőgőjátékával kiegészített csellóegyüttes adta elő, Tornyai Péter plasztikus mozdulatokban bővelkedő, hatékony vezényletével. A kompozíció hangulatában kevésbé idézett fel kimért olasz táncot, inkább vészjósló menetelést juttatott eszembe. A drámai hirtelenséggel megszakadó folyamat zárógesztusa csak tovább erősítette ezt az érzést.

Klenyán Csaba
Klenyán Csaba (forrás: failoni.hu)
 

Hogy hová tartott a menetelés? Bár alcíme szerint Csapó No halld meg Eduárd című, zárószámként elhangzott műve hódolat Griegnek, mégis felderengnek az iskolában tanult Arany-ballada sorai: „Ötszáz, bizony, dalolva ment…” Ezeknek a gondolatoknak fényében új jelentéssel gazdagodott a koncert addigi műsora, mintegy az egész estére vonatkozó ars poetica fogalmazódott meg. Az előadók, Kiss Péter, Szalai András, Gódor Erzsébet és Fervágner Csaba fegyelmezetten játszották Kedves Csanád vezényletével a mintegy 20 perces minimalista kompozíciót.

Ozsvárt Viktória

0 Komment