Volt-e útvonalengedélye a grúz zeneszerzőnek? Mennyire muzikális a 3-as metró? Utolérik-e a zongoraverseny szólistáját? Életbevágó kérdések.

Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál Gryllus Samu Horváth Balázs FUGA BMC Zeneakadémia Koka Nikoladze Szigetvári Andrea Stewart Collinson Sylvie Lacroix Karbido kvartett Black Page Orchestra Fluxus Molnár Szabolcs

 

Néhány éve két zeneszerző, Gryllus Samu és Horváth Balázs elhatározták, hogy egy olyan fesztivált rendeznek, melyen számukra kedves, érdekes és izgalmas zeneszerzőkkel, előadókkal és együttesekkel találkozhatnak. Úgy tűnik, hogy ez a faék egyszerűségű „művészeti koncepció” idővel mások számára is érdekes lett: támogatók, közreműködők és – el ne felejtsem! – érdeklődők sora (azaz közönség) csatlakozott a tervhez: 2016-ban az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál immár egy teljes hétig tartott. Gryllusék 6+1 helyszínen tizenhárom eseményre várták az érdeklődőket.

A +1 helyszín volt a legnagyobb, a Kazinczy utcától a Wesselényi utcán, a Kiskörúton, az Astorián, a Kossuth Lajos utcán, a Semmelweis utcán és a Pilvax közön át egészen a Petőfi Sándor utcáig tartott. Budapest egyetlen, két kerületben található koncerthelyszíne ez. Az itt felhangzó zenemű befogadásának feltétele, hogy a közönség – az előadók után loholva – a kompozíció előre eltervezett időtartama alatt maga is elérjen a Kazinczy utcából a Petőfi Sándor utcába, közelebbről: a Szimpla kertből a FUGÁ-ba. A nyolc ütőhangszeres játékos mindent útjába kerülő tárgyat (kukát, csatornát, járdát, kirakatrácsot, transzformátordobozt, telefonfülkét, stb.) megszólaltathat, s hogy mikor és milyen ritmusban, azt a zenei folyamatot irányító zeneszerző, a grúz származású komponista, Koka Nikoladze határozta meg. Az előadók az okostelefon és a koordinátor zeneszerző révén állandó kapcsolatban álltak egymással, „fülesen” keresztül folyamatos tak-jelet kapva végezték feladatukat, akár egymástól két sarok távolságban is. A zenei térhatás egészen különleges eseteivel találkozhatott a lelkes publikum, maga a kompozíció (azt hiszem, hogy az aktív közönség tagjai közül senki sem kérdőjelezte meg, hogy a felhangzó hangfolyam kompozíciós jellegzetességeket mutatott) pedig a véletlen rend és a szervezett rendezetlenség között oszcillálva kivételes élményt jelentett. A nem aktív közönség – azaz a gyanútlan járókelő – persze sok mindenre gondolhatott a felhangzó és sietve elgyalogoló produkcióról, voltak akik flashmobot gyanítottak, mások talán valamiféle farsangi népszokásnak hitték, és biztos voltak páran, akik demonstrációnak, tüntetésnek látták-hallották az eseményt. A rend váratlanul felbukkanó őre, aki lakossági bejelentés nyomán érkezett a helyszínre a legadekvátabb, esztétikai természetű kérdést tette fel: MI EZ? Inkább a közbiztonság tárgykörébe tartozott a következő – bizonyos szempontból szintén releváns – kérdés: VAN-E RÁ ENGEDÉLY? Valószínű, hogy a „mi ez?” kérdésre megnyugtató választ kaphatott („koncert”, és ugye az nem tartozik a bejelentési kötelezettség hatálya alá…), mert intézkedés nélkül elhagyta a helyszínt. Hasonlóan releváns kérdést fogalmazott meg egy fedél nélkül élő polgártársunk, aki a jelenséggel kapcsolatban annak a kételyének adott hangot, hogy „vajon az is zene, ha belerúg a kukába?”, mire bátorkodtam megjegyezni, hogy ha mindezt jó időben és kellő művészi alázattal és koncentrációval teszi (mint a nyolc játékos), akkor valószínűleg igen. Nem biztos, hogy igazam volt, de vitára nem maradt idő, mert a csapat már ráfordult a célegyenesre, én pedig loholtam utánuk, nehogy lemaradjak az utóbbi évek legszebb decrescendójáról...

Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál Gryllus Samu Horváth Balázs FUGA BMC Zeneakadémia Koka Nikoladze Szigetvári Andrea Stewart Collinson Sylvie Lacroix Karbido kvartett Black Page Orchestra Fluxus Molnár Szabolcs
Koka Nikoladze (forrás: eotvosmusicfoundation.org)
 

A „mi a zene?” örök kérdését feszegette Szigetvári Andrea. A „Zajszelídítő 1-3” című projektjében három helyszínen, a Zeneakadémián, a FUGÁ-ban és a BMC Könyvtárban begyűjtött zajokat rendezte át és értelmezte újra zaj-státuszukat. Mindez önmagában nem új, egyes zeneszerzők már évtizedek óta dolgoznak gyűjtött hangokkal, környezeti zajokkal, atmoszférákkal. Ami új, hogy Szigetvári Andrea ezt a gyűjtést olyan épületekben végezte, melyeket elvileg úgy és azért építették fel, hogy ne legyenek zajosak. Funkciójuk szerint a zavaró zajoktól való mentes, elmélyült olvasás (könyvtár), elmélyült kiállítás látogatás (FUGA) és elmélyült zenehallgatás, zenetanulás (Zeneakadémia) feltételeit hivatottak megteremteni. Vállalkozása egyben figyelmeztetés is volt. Ezek a helyek ugyanis egyáltalán nem csendesek, „hála” a fűtés-, a szellőztetés- és világítás-technika legújabb vívmányainak.

Insights from performance of SOUND STENCIL in Budapest! კადრები ერთ-ერთი ბოლო პერფორმანსიდან ბუდაპეშტში. <3Samu Gryllus Horváth Balázs

Közzétette: Koka Nikoladze – 2016. január 15.

A Zeneakadémián interaktív installációt készített, a BMC Könyvtárban megtervezetten zavart előadást tartott. A FUGÁ-ban pedig – Stewart Collinson kamarapartnereként – a szó leghagyományosabb értelmében vett koncertet prezentált. Gyönyörű, megindító zenét komponált a FUGA természetéhez illeszkedő hangokból, melyek közül a legkevésbé megszelídíthetőnek tűnő hang, az egyébként mélyen zenei karakterű metródübörgés vált főszereplővé. A Ferenciek teréről a Deák tér felé haladó metróalagút épp a FUGA épülete alatt fut, a ház pedig rezonátorként erősíti fel a különlegesen mély, hosszú felfutású és hasonlóan hosszú lecsengésű hangot. Szigetvári az előre felvett és különböző módon átalakított hangokat éppúgy a kompozíció részévé tette, mint az előadás során éppen aktuálisan (azaz menetrendszerűen) elhaladó szerelvények hangját. Két asszisztens (egyikőjük a Deák téri metróperonon, a másik a koncert helyszínén tartózkodott) segítette az előadást, a „küldő” mobiltelefonon üzent az aktuális szerelvény indulásáról, a „fogadó” pedig egy pingpongütő (kvázi peron-kalauz) segítségével jelezte mindezt az előadók felé. A késő estébe hajló koncert harmadik részében, amikor a kiváló bécsi fuvolaművésznő, Sylvie Lacroix szólóestjét hallgattuk, az elhaladó metrók (a művek szerzői mit sem sejtve erről) a kompozíció integráns részévé váltak, boldog mosolyt csalva a hallgatóság arcára: győzelem volt ez a zaj felett. Zenévé szelídült a zavaró környezet.

Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál Gryllus Samu Horváth Balázs FUGA BMC Zeneakadémia Koka Nikoladze Szigetvári Andrea Stewart Collinson Sylvie Lacroix Karbido kvartett Black Page Orchestra Fluxus Molnár Szabolcs
Szigetvári Andrea (forrás: szigetvariandrea.hu)
 

Ha a tipikus koncertet hallgatóság és pódiumon tevékenykedő művészek, azaz passzív befogadók és aktív újrateremtők dialógusaként írjuk le, akkor az Átlátszó Hang Fesztiválon volt tipikus koncert. Ilyen tipikus koncertet adott a lengyel Karbido kvartett. Más kérdés, hogy e koncertet a muzsikusok – a háttérben hangmérnök és fény-technikus aktív közreműködésével – egy mikrofonokkal bőséggel felszerelt asztalon és hangszernek nem látszó tárgyak segítségével prezentálták. A „Table Around Cage” című program lényegében Cage időtartamok meghatározására korlátozott folyamatzenéinek sajátos realizációja volt, melyben az „asztal-hangszer”a lehető legtöbb oldaláról mutatkozott be. E prezentáció látványos és szórakoztató volt, egy-egy alkalommal pedig kifejezetten virtuóz.

Az osztrák Black Page Orchestra 2009 és 2015 között készült audiovizuális kompozíciókkal (többek között Alessandro Baticci, Stefan Prins, Martin Schüttler, Bryan Jacobs, Alexandre Schubert és Bolcsó Bálint darabjaival) mutatkozott be. Az egyes műsorszámok között az 1960-as évek akcióművészeti irányzatához, a Fluxushoz kapcsolódó művészek (George Brecht, George Maciunas és Ben Vautier) leírása alapján újrajátszott darabok szólaltak meg, vagy – némajáték jellegűknél fogva – épp nem szólaltak meg. Maga a Fluxus annak idején a művészet intézményesített fogalma elleni támadásként, afféle neo-dadaizmusként jött létre, nemcsak a művészet, a kultúra intézményeit, hanem a művészet befogadásának rögzült technikáit és formáit is megkérdőjelezte, elsősorban azzal, hogy nevetségessé tette azokat.

Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál Gryllus Samu Horváth Balázs FUGA BMC Zeneakadémia Koka Nikoladze Szigetvári Andrea Stewart Collinson Sylvie Lacroix Karbido kvartett Black Page Orchestra Fluxus Molnár Szabolcs
Sylvie Lacroix (fotó: Kurt Hoerbst)
 

A Fluxus képzőművészeinek jó néhány műtárgya, dokumentációja ma már a galériák, gyűjtemények (azaz a művészeti intézmények) féltett kincsei közé tartoznak, nem meglepő tehát, hogy például fél évszázaddal Ben Vautier zongoraversenye (Piano Concerto #2 for Paik) a zenekultúra „legintézményesültebb” helyszínén – kvázi múzeumi tárgyként – a Zeneakadémia Solti termében „szólalt meg”. Miért az idézőjel? A darabnak – mint tipikus Fluxus-zenének – nincs kottája (a várható hangzásra vonatkozó kódja), csak cselekményvázlata. „A zenekari muzsikusok elfoglalják helyüket és a szólistára várnak. Belép a zongorista, meghajol, majd a hangszerhez lép. Amint megérinti a zongorát, felpattan, leugrik a színpadról és elszalad a kijárat felé. A zenekari tagok utánaerednek, valahol kint el is kapják és erőszakkal visszaviszik a színpadra és a zongora elé ültetik. A zongorista felveszi a legideálisabb pozíciót, és amint játszani kezd, kialszik az összes fény.” A produkciónak vége. Az ilyen és ehhez hasonló, mérsékelten mókás (és nem is halálosan komolyan előadott) produkciók közönségpukkasztásra ma már aligha alkalmasak. A filozófiai mélységek gyanítására pedig a kultúrafogyasztás intézményesült helyszíne által felkínált körülmények teljesen alkalmatlannak tűnnek. Na, ezen érdemes lenne elgondolkozni!

Molnár Szabolcs

(Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál, január 7-13.)

0 Komment