playliszt

Áll egy kottalap a londoni Royal Academy of Music Yehudi Menuhin-emlékkiállításán, melyen egy Bach-hegedűszonáta részlete található. A nyomtatott oldalt kiegészítik Menuhin ceruzás bejegyzései, melyek egy zenei frázis ívét, egy ujjrendet vagy épp egy vibrato szélességét rögzítik. Az előadó interpretációja ölt testet szürke grafit formájában. Az a kutató és értelmező munka, mely a bejegyzésekben tükröződik, hosszú ideje hozzátartozik az előadóművészethez. Napjainkban azonban a kotta helyett használt iPadeknek és laptopoknak köszönhetően új fegyverek kerültek az elhivatott zenészek kezébe.

Egy digitális ceruza segítségével például lehetővé válik, hogy egy zenész, ha új kamarapartnerekkel játszik, saját korábbi beírásait is megtartva, könnyedén átmásolja a (digitális) kottába a zenésztársak dinamikai vagy tempóbeli preferenciáit. Egy mesterkurzusokra járó fiatal zenész pedig ugyancsak gond nélkül vezetheti be ugyanabba a kottába a mestereitől származó különféle (egymásnak gyakran ellentmondó) instrukciókat, technikai javaslatokat.

Azonban ahogy lenni szokott, ez a forradalminak hitt újítás sem előzmény nélkül való. A 19. század második felében épp a grafitceruza tömegtermelésének beindulása volt az, ami számottevően befolyásolta előadó és zenei szöveg viszonyát. Az a generáció, aki az új eszköznek köszönhetően már tartós, mégis kitörölhető nyomott hagyhatott a kottában, a megszokott rögtönzés helyett egyre jobban törekedett a mű tökéletes megvalósítására. (A 19. században az előadóművészet és a műhöz való viszony átalakulásában természetesen számtalan más tényező is szerepet játszott, mégis izgalmas végiggondolni azt, hogyan indíthat el akár egy egyszerű eszköz is ekkora horderejű változásokat.)

De milyen változásokat tükröz és tesz lehetővé az új digitális technológia? Ahogy azonos időben, ugyanazon a kottán belül válnak gond nélkül elérhetővé különféle interpretációk leírásai, úgy csökken az előadók igénye az egyetlen végleges változatra, és úgy tűnik el egyre inkább az egyedüli tökéletes megvalósítás ideálja. A digitális eszközök egyik váratlan erejű hozadéka, hogy az előadók soha nem tapasztalt közelségbe kerülhetnek a történelmi forrásokkal, a zeneszerzők kézirataival. Minden zenész önállóan, otthon a négy fal között is detektívvé válhat, s ebben olyan intézmények vannak a segítségükre, mint például a bonni Beethoven Haus, amely a zeneszerző összes elérhető kéziratát lelkiismeretesen digitalizálta. Az pedig csak hab a tortán, hogy egy iPad birtokában nem kell egyetlen zenésznek sem tonnányi kottákat magával cipelnie, sőt, a lapozás is egyszerűbbé, halkabbá és balesetmentesebbé válhat a vezetéknélküli pedáloknak köszönhetően.

Korábban nem sok zenész vállalkozott rá, hogy távoli könyvtárak eldugott szobáiban fehérkesztyűs kézzel a kéziratokat böngéssze, ehelyett kénytelenek voltak megbízni a gyakran több évtizednyi zenetudományi munka árán napvilágra kerülő Urtext kiadásokban. Ezek a kiadások azonban – épp azért, mert a nyomtatott forma miatt a tökéletes, vagy legalábbis a lehető legjobb műváltozatot keresték – az érthetőség és átláthatóság jegyében több, az eredeti kéziratban megtalálható apró információ feltüntetéséről is lemondani kényszerültek. Nem adhatja például vissza egyetlen nyomtatott kotta sem azt, milyen erővel, milyen vastagon vésett be a zeneszerző a kottába egy dinamikai jelet vagy ütemvonalat. Pedig az alkotói munka kéziratban visszatükröződő folyamata (az áthúzott szakaszok vagy egy frázis többszöri átírása) egy előadó számára ugyancsak inspiráló lehet.

Kortárs zeneszerzők és előadók viszonyában is lényegi változásokat hozhat az új technológia, amely lehetővé teszi például, hogy a komponista a zenészekkel való közös műhelymunka során digitális kottákkal és vezeték nélküli kapcsolattal „élőben” vezesse be az előadók kottájába az ad hoc változtatásokat. Egyetlen szegmens vész csak el a digitális eszközök tisztaságának, univerzalitásának eredményeként: az az emberi rész, amely a kézírásban, a tollvonások mögötti indulatokban, az áthúzások erejében, intenzitásában él. A világ azonban változik, és talán akkor járunk a legjobban, ha az előadóművészet digitális forradalma során is igyekszünk a tagadhatatlan előnyökre koncentrálva megélni a változásokat.

Belinszky Anna

forrás: The New York Times