playliszt

Igaza volt a koncertismertető kisfüzetnek, azt sem tudtuk, kinek a játékában gyönyörködjünk Magdalena Kožená és Mitsuko Uchida vasárnapi hangversenyén. Uchida mindvégig remekül zongorázott, Kožená a koncert végén csehül énekelt, igaz, azért, mert Janáček erre a nyelvre írta dalait…

Kezdjük is az énekesnővel, hogy visszaszerezzük azon olvasók kegyeit is, akik véletlenül félreértették említésre sem méltó szóviccemet. Először beszéljünk a mezzoszoprán hangfajról! Azt hiszem, ez a legbefogadhatóbb, a legtöbb lehetőséget és színt magába foglaló hangfaj. A mezzoszoprán hang áll legközelebb a civil női énekhanghoz. Se nem túl drámaian mély, se nem túl éterien magas; olyan közülünk való, olyan természetes, olyan megfogható. Ráadásul a mezzoszopránra írt dalok többségében a szerzők csak a hangkészlet középtengelyét illesztik az átlagos hangmagassághoz, a csúcspontokat mindkét irányba erősen kitolják. Kožená pedig mindháromban különlegesen szép hangszínen énekelt: a közép lágéban izgalmas és mozgékony volt, a mélységekben dús, a magas szakaszoknál pedig könnyed és csillogó. Sehol nem éreztünk erőlködést, minden regiszterben takarékosan, beosztással, de spórolás és biztonsági játék nélkül énekelt.

Schumann, Debussy, Mahler és Messiaen dalai szólaltak meg. Kožená mind németül, mind franciául kifejezően énekelt. Előbbi zöngétlen mássalhangzói élesen, határozottan, de nem durván pattantak egy-egy szó végén. A francia dalokban pedig a zöngés mássalhangzók hangbősége, illetve a magánhangzók és a francia orrhangok közti átmenetek érzékenysége tette emlékezetessé az éneklést. A szavak mondattá, sőt gondolattá formálása mondanivalót adott a dalokhoz, és ez a mondanivaló nem hagyta unalmassá válni a kétórás dalestet.

Kožená az egyszerűség eszközét választotta a díszítések terén is. Rendkívül érzékenyen kezelte a vibratókat; dramaturgiai pontokon, ott is csak jelzés értékűen sötétített rá a hangjára; pillanatnyi szüneteivel feszültséget teremtett néhány nagy hangközugrás előtt. Ami pedig az egyik legkomolyabb erény, hogy nem igyekezett minden szót túldramatizálni; énekében voltak fontos és kevésbé fontos szavak / mondatok. Utóbbiakon lendületesen átsiklott, ezzel emelve ki azokat, amelyek valóban kiemelendőek. Egyszóval értelmes, átgondolt, professzionális zenét kaptunk.

Mindkét részről! Uchida ugyanis a zongorakísérők mintapéldája. A legmeghatóbb az egész jelenségben az, hogy a világklasszis művésznő egy pillanatig sem törekedett arra, hogy túlértékelje a saját, estében betöltött jelentőségét. Pedig mekkora jelentősége volt!!! Igaz, a Schumann élete legvégén született dalciklus, illetve az impresszionista Debussy dalai nem ugyanazt a fajta zongoraszólamot alkalmazzák, mint egy Schubert- vagy egy korábbi Schumann-dal. Bármennyire is ódzkodunk ettől a szótól, zongorakíséretes dalokat hallhattunk, de hogy ezek a kíséretek a legkevésbé sem voltak másodrangúak, az egészen biztos. Uchida olyan hangszíneket kevert ki a Steinway-zongorán, amelyek egészen páratlanok ezen a hangszeren. Idővel rá kellett jönnöm, hogy a titok egyik nyitja a művésznő lábánál keresendő. Az aranyszínű lábbelik, mintha a hasonló árnyalatú pedálok meghosszabbításai lennének, mindketten részt vettek a hangszín kialakításában. A jobb pedál változatosan (hol egészen sokat, hol szinte semmit) zúgatott össze akkordokat, futamokat, a bal pedál pedig olykor a dal egésze alatt le volt nyomva…

Az így kapott fátyolos, mégis intenzív hang talán a legideálisabb egy énekes kíséréséhez. Meg van benne a dinamikai szintek mindegyike, kifejezhető benne minden feszültség, lágyság, virtuozitás, mégsem harsogja túl soha az énekszólamot. A hangzás arányok ilyetén kikeverését gyakorlatilag csak stúdiófelvételeken hallani. A közös pianók, a közös forték, a zenei felelgetések mindig a két szólam együttes hangszínmódosításából születtek, sosem valamilyen alárendelődésből. Határtalan alázatossága és szerénysége számomra az est főszereplőjévé, főhősévé tette Uchidát. A természetes és egyszerű kíséret látszatának felszíne alatt olyan biztos, pontos, színes, gazdag és zeneileg érzékeny zongoraszólam húzódott, amelynél jobb alapot elképzelni sem tudok egy énekesnek. Talán Kožená sem tud. De énekével meg is hálálta, amit kapott.

Mona Dániel