playliszt

Sok ismert befektető (gondoljunk csak Sir John Templetonra, JD Rockefellerre vagy akár Soros Györgyre) teljes életét az üzletnek áldozta. Nem úgy, mint Georg Friedrich Händel, aki egész Angliát meghódította műveivel, miközben a szigetország gazdasági szcénájának is jelentős szereplője volt. (Sokkal jobban teljesített például Sir Isaac Newtonnál is.)

Händel befektetési karrierje nagyjából szokványos mintázatot követett: a részvénypiacra való kezdeti, magas kockázattal járó betörést követően gyorsan váltott, és biztosabb, állandó hozammal járó papírokba fektette vagyonát. A zeneszerző részvényeit a híres-hírhedt South Sea Company-től vásárolta – ez a cég később számos befektetőt tett tönkre, köztük Sir Isaac Newtont is. Händel is csak hatalmas szerencsével úszhatta meg a csődöt: épp egy évvel azelőtt szabadította fel a vállalatnál részvényeit, mielőtt azok piaca látványosan összeomlott volna.

1710-ben, Londonba érkezésekor invesztált Händel rögtön a South Sea Company-be, kezdeti pénzügyeiről azonban nem maradtak fenn olyan részletes feljegyzések, mint azokból az évekből, mikor a zeneszerző már a Bank of England ügyfeleként intézte üzleteit.

Sok kalandos év után Händel végül 1732-ben eladta összes kötvényét (feltehetően azért, hogy operáinak színpadra állítását finanszírozhassa), és 10 évig a piac közelébe sem merészkedett. 1743-tól 1759-es haláláig aztán újra foglalkoztatni kezdte az üzlet, amelybe nem kis sikerrel vágott újra bele: a befektetett 1500 £-ból élete végére körülbelül 17 000 £-ja (mai értékén több mint 2 millió £-ja) lett. A befektetéseiből származó éves jövedelme ebben az időben nagyjából 500 £ (mai értékén 71 000 £, azaz ma 30 millió Ft-nak megfelelő összeg) volt. 

Gazdasági elemzők szerint bár Händelt elkerülték a nagyobb pénzügyi katasztrófák, befektetéseivel gyakran olyan hibákat is elkövetett (pl. nagyon egysíkúan választotta meg részvényeit), amelyek akár tragikus következményekhez is vezethettek volna. Ilyen tragikus következmény lett volna, ha csődbe jut, és operáit nem finanszírozhatja.

Úgy tűnik, Händel példája is azt bizonyítja, hogy hiába ír az ember egyedül is szép zenéket az asztalfióknak, sosem árt, ha van egy befektető (akár a zeneszerző saját maga), aki az olyan költséges mulatságokat, mint az operajátszás, szponzorálni tudja.

Belinszky Anna

via The Telegraph

További cikkek a témában (Händel és a Bank of England kapcsolatának részletes dokumentációjával):

Ellen T. Harris. Handel the Investor. Music and Letters (2004) 85 (4): 521-575.

Ellen T. Harris. Courting Gentility: Handel at the Bank of England. Music and Letters (2010) 91 (3): 357-375.