playliszt

Ránki Dezső és a Concerto Budapest április 12-én két hangversenyen hat Mozart-zongoraversenyt szólaltat meg a Zeneakadémián. A különleges vállalkozás apropóján a zongoraművész a versenyművekhez fűződő személyes élményeiről, Keller Andrással való szakmai kapcsolatáról, valamint feleségével, Klukon Edittel és fiukkal, Ránki Fülöppel közös zenei munkájukról is mesélt.

Belinszky Anna: Zongoristaként hogyan alakult a kapcsolata Mozart zenéjével? Milyen meghatározó mérföldkövei vannak ennek a kapcsolatnak?

Ránki Dezső: Mint – gondolom – mindenki más, aki valaha zenét tanult, már gyerekkoromban játszottam kis Mozart-darabokat, kezdettől fogva nagy örömmel, legelőbb persze kis menüetteket. Később jöttek a variációsorozatok, szonáták, majd 17-18 éves koromban már zongoraverseny is. Az első budapesti zenekari bemutatkozó koncertemen is, ami egyébként beugrás volt, Mozart-versenyművet játszottam, a K. 453-as G-dúr darabot a Zeneakadémián a Rádiózenekarral, Willy Boskovski vezényletével, 1970 februárjában. Meghatározó mérföldkövekről ezen kívül nem tudok beszámolni, de azóta is rendszeresen játszom a szólóműveit és a zongoraversenyeit is. A vonzódásom Mozart zenéjéhez ötven éve töretlen, hullámhegyek és hullámvölgyek nélkül.

BA: Beethoven zongoraversenyeiről gyakran hallani, hogy ahány mű, annyi különféle világ. Mozart Beethovennél lényegesen több versenyművet írt – jellemző-e ugyanez a sokszínűség ezekre a darabokra is?

RD: Természetesen különböznek egymástól a Beethoven-versenyművek, de közös alapokon nyugszanak, egy egységes, jól felismerhető világban. Ez a világ persze rendkívül változatos, és például a hangnemi különbségeket korábban ismeretlen mélységben fordítja át a szerző karakterekre, színekre. Mozartnál – talán a sokkal kötöttebb zenei nyelvezet miatt – nem ennyire feltűnőek a különbségek, de egyáltalán nem kevésbé sokrétű ez a versenymű-csokor sem. Úgy érzem, nem egyforma színvonalú az összes zongoraverseny (remélem, nem szentségtörés ezt mondani), és csak a hozzám legközelebb állókat játszom, ez nagyjából 10-12 művet jelent.

BA: Április 12-én, a Concerto Budapesttel közös két hangversenyén hat Mozart-versenyművet hallhatunk Öntől a Zeneakadémián. Hogyan választották ki, hogy mely kompozíciók szerepeljenek a műsoron?

RD: Az eredeti koncepció az volt, hogy két egymást követő vasárnapon összesen nyolc darabot játsszunk el, de különböző okok miatt a mostani változat valósult meg, vagyis három plusz három egy nap alatt. A legfontosabb szempont az volt, hogy egy kis keresztmetszet hangozzék el a számomra kedves Mozart-zongoraversenyekből, a koraiaktól kezdve (ezt képviseli a 271-es Esz-dúr) a legutolsóig. Ezen belül a darabok egymásutánja, a hangnemek viszonya is meghatározó volt.

BA: Van-e az április 12-én szereplő művek között olyan, amelyhez különösen szoros szálak fűzik, vagy amelyhez különleges személyes története kapcsolódik?

RD: A 453-as G-dúrról már szóltam, ehhez máig bensőséges kapcsolat fűz, ezen kívül talán a 488-as A-dúrt említhetném, amit aznap este játszottam első alkalommal (a Liszt Ferenc Kamarazenekarral), amikor az idősebbik fiunk, Soma született. Az orvos azt mondta, még van idő, nyugodtan menjek játszani, és tényleg, még jókor érkeztem utána a kórházba, a koncertre viszont nem nagyon emlékszem.

BA: Tudna-e említeni olyan zongoristát vagy karmestert, akinek Mozart-megközelítése jelentős hatással volt az Ön Mozart-interpretációjára?

RD: Biztosan sokan hatottak rám, külön kiemelni elég nehéz bárkit, de ha nagyon kellene valamit mondanom, akkor például az Erich Kleiber által vezényelt Figaro házassága-felvétel jut az eszembe, vagy Fritz Busch Mozart-operafelvételei a Glyndebourne-i fesztiválról.

BA: A Zeneakadémián tartandó koncerteken a zenekart Keller András vezényli, akivel már hosszú évek óta dolgoznak együtt. Hogyan kerültek kapcsolatba egymással, és mi jellemzi a közös munkájukat?

RD: Keller Andrással még zeneakadémista korunkból ismerjük egymást. Kezdetben kamarazenei kapcsolatunk volt, a vonósnégyesével számos közös koncertet adtunk itthon és külföldön is zongoranégyesekkel, kvintettekkel. Mióta vezényel, ilyen formában is gyakran zenélünk együtt, ami nekem sok örömet szerez, mert karmesterekre általában nem jellemző nyitottsággal, nagy zenei beleérzőképességgel közelít a zongoraversenyek sokszor hálátlan zenekari anyagához is.

BA: Sokat koncertezik szólistaként, és rendszeresen hallhatjuk Önt feleségével, Klukon Edittel is. Hogyan találja meg az egyensúlyt a két műfaj között? Milyen szempontok alapján válogat a felkérések között?

RD: Most már harminc éve játszunk együtt rendszeresen, több száz közös koncerten vagyunk túl, és a zongoraduó-irodalom elég nagy részét eljátszottuk. Egyensúly számomra csak az eljátszandó zenék és a rendelkezésre álló idő, energia között fontos. Különös öröm, ha együtt játszhatunk, és szerencsére nagyon ritkán fordul elő, hogy választani kelljen az „egyedül” és az „együtt” között. A legfontosabb szempont – és számomra mindig az első volt –, hogy amit játszunk, azt szeressük.

BA: Az utóbbi időben több koncerten hallhattuk Önöket fiukkal, Ránki Fülöppel együtt. Hogyan kell elképzelni egy ilyen szorosan együttműködő zenész család életét? Milyen előnyei vannak a közös zenei munka során annak, hogy egy családot alkotnak?

RD: Fülöpöt már kisgyermekként nagyon vonzotta a zongora, és – bár sok más dolog is foglalkoztatta – évek óta elsősorban zenész akar lenni, ellentétben idősebbik fiunkkal, Somával, aki az építészet felé orientálódott. Most már jó néhány közös fellépésen vagyunk túl, ezeknek a koncerteknek egy részén Fülöp szólózott, mi ketten Edittel pedig négykezeseztünk, néha viszont háromzongorás darabokat játszottunk. A háromzongorás repertoár sajnos egészen kicsi – nem beszélve a szervezési nehézségekről, hiszen kevés helyen van három hangszer –, de Bach hármasversenyei mellett Dukay Barnabás barátunk jóvoltából egyre bővül, hiszen számos átdolgozást és eredeti darabot is írt-ír erre a formációra. A családi háttér, sok tekintetben hasonló ízlés egyébként nagy segítség hármunk közös munkájában, és az élet kivételes ajándéka számunkra, hogy erre az együttzenélésre lehetőségünk van.

BA: Rendkívül széles repertoárral bír, feleségével is számos egyedülálló bemutató fűződik a nevükhöz. Van-e olyan szegmense ennek a repertoárnak, amely különleges jelentőséggel bír az Ön számára? Milyen feladatok várják a közeljövőben?

RD: Ha repertoár alatt azt értjük, hogy mennyi mindent tanultam/tanultunk meg és játszottam/játszottunk el az elmúlt néhány évtizedben, akkor az talán tényleg szélesnek nevezhető, de az egy szezon, illetve egy-két éves periódusban műsorra vett művek köre nem nagyon tág, mert az alapos felkészüléshez nyugalom és idő kell. Voltak egyes zeneszerzőkhöz köthető korszakok az életemben, de igazából nem igyekeztem specializálódni semmilyen irányban, csak hagytam magam sodródni a zenei vonzalmaim által irányítva. Mostanra lecsökkent azért a legkedvesebb szerzők száma, és szeretnék elsősorban velük foglalkozni: Haydn, Debussy, Bach, Liszt, Dukay. Szerencsére mondhatom, hogy ebben a névsorban teljes a családi egyetértés. A legközelebbi közös koncertjeink Japánban lesznek, ott szintén Bach-, Liszt-, Debussy- és Dukay-műveket fogunk játszani.