playliszt

Aki augusztus 5-én késő délután és este is az Auer Hegedűfesztivál koncertjeit választotta, annak fél 6-tól egészen este 11 óráig zenében gazdag élményekben volt része – megállás nélkül. Én így tettem, és jelentem, nem bántam meg.

A délutáni koncerten Valeriy Sokolov hegedűn, Evgeny Izotov zongorán játszott. A műsoron Beethoven két hegedű-zongoraszonátája (op. 30, No. 1 és No. 2.), Bartók I. hegedű-zongoraszonátája és Ravel Tzigane című kompozíciója hangzott el. A két előadó rendkívüli technikai fölényességről tett tanúbizonyságot, egészen káprázatos teljesítmény ilyen nehézségű darabokat efféle magas minőségben produkálni. Sokolov keményen megformált hegedűjátéka, és Izotov végletekig precíz zongorázása kiegészítették egymást, folyamatos feszültséget tartva a zenei anyagban. Ez leginkább a Bartók-szonáta előadásának vált előnyére, ebben a – műsorfüzetben is idézett – Kroó György által említett egzaltált lelkiállapot tükröződött. Játékuk a Beethoven-szonáták egyes részletei esetében azonban kevesebb intimitást és – az aktuális koncertpillanatra reagáló – esetleges érzékeny spontaneitást eredményezett.

A veszprémi Megyeházában uralkodó tikkasztó hőség ellenére a művészek állták a sarat, sőt lelkesedésük sem lankadt; ezt mi sem jelezte jobban, mint hogy több ráadás produkciót is játszottak a koncerten, amelynek 8 előtt néhány perccel lett csak vége. Így igencsak igyekezni kellett a Pannon Egyetem aulájában 8 órakor kezdődő hangversenyre, a sietség azonban cseppet sem volt felesleges. Roby Lakatos és bandája ugyanis fenomenális hangulatot teremtettek, ezt az élményt kár lett volna kihagyni. Már az első számból kiderült, mire is számíthatunk az este folyamán: hagyományos felállásban kezdődő magyar nóta kíséretéből néhány pillanat alatt egy groove alap alakult ki – amely felett még mindig ugyanaz a nóta szólt a dallamban –, majd pár taktus múlva már swing ritmusú muzsikálást hallhattunk. Zenei műfajok közti, határokat nem ismerő kalandozásnak lehettünk szem-és fültanúi.

Hamar egyértelművé vált, ezek a fickók csordultig vannak zenével, előttük műfaji és technikai értelemben sincsenek korlátok. Ha épp arra volt szükség, a zenekar cimbalmosa csak letette verőit, oldalra fordult, és máris a mellette álló pergőn dobolt ritmusalapot egy-egy zenei részlethez. A koncert második felében a Mendelssohn Kamarazenekarral együtt léptek színpadra, és többségében híres filmzenéket adtak elő. A kamarazenekar mintegy zenei szőnyeg, harmóniai hátteret biztosított Roby Lakatos formációjának, és így együtt is meglehetősen izgalmasan szóltak. A show fénypontját természetesen a záró számra tartogatták, amelyben Kováts Péter játszotta el Monti csárdásának szólóját. A siker borítékolható volt…

Horváth Pál