playliszt

Nagyon sokszor halljuk, és talán a legtöbben egyet is értünk abban, hogy „a zenének jótékony hatása van”. De mit jelent, és milyen körülmények között valósulhat meg ez a jótékony hatás? A Budapesti Fesztiválzenekar Autizmusbarát Kakaókoncertje a zene alkalmazásának egy olyan területére hívta fel a figyelmet, amelyről csak ritkán esik szó. Ez a koncert inspirált, hogy röviden áttekintsem, hogyan segíthet a zene az autizmussal élőknek, és elmeséljem, milyen egy koncert, ami autista gyereknek (is) szól.

A zene 0-tól 100+ éves korig minden ember számára jótékony lehet, hiszen amellett, hogy hatással van az érzelmi, kognitív és társas funkciókra, segít a stresszkezelésben, fokozza a memóriateljesítményt és fejleszti a kommunikációs készségeket is. Több kutatás is bizonyította már, hogy a zene különösen jó hatással van az autizmus spektrum zavarral (ASD) élők mindennapjaira. Egy 2004-es vizsgálat például azt mutatta be, hogy azoknak az autizmussal élő gyerekeknek, akik részt vettek zenés intervenciókban, fejlődött a társas viselkedésük, megnőtt a koncentrációs és figyelmi képességük, erősödött a kommunikációs szándékuk, valamint csökkent a szorongásuk, és javult a testtudatosságok és a mozgáskoordinációjuk is.

Kim, Wigram & Gold egy 2009-es kutatása a zene társas interakciókban betöltött szerepére hívta fel a figyelmet: a zenés foglalkozásokon résztvevő autizmussal élő gyerekek intenzívebben fejezték ki az érzelmeiket és kötődtek társaikhoz, mint azok, akik nem vettek részt ilyen foglalkozásokon. A hangszerekkel való közös játék, a zenés és mozgásos feladatok, a zene együtt hallgatása vagy a közös éneklés mind olyan eszközök, amelyekkel nemcsak a szigorú értelemben vett zeneterápia, de bármelyik tartalmas és felkészült zenei foglalkozás sikeres lehet.

Az autizmussal élő gyerekek körülbelül 30%-a nem kommunikál szavakkal, sokuknak nehezükre esik megérteni a verbális utasításokat vagy a testbeszédet. Wan és munkatársai hangok és cselekvések társítását segítették elő azzal, hogy úgy kötötték össze az agy hallásért és mozgásért felelős részeit, hogy ez elősegítse a verbális utasítások megértését. Ha ismétléses tréning során a zenét a cselekvésekkel párosították, javultak a gyerekek beszéddel összefüggő képességei.

Az autizmussal élő gyerekek egy átlagos gyereknél sokkal érzékenyebbek, mivel nem képesek kiszűrni a környezetükből a zavaró ingereket – a zene pedig segíthet az ebből fakadó szorongás leküzdésében is. A különböző zenék közül a klasszikus és az állandó ritmusú zene az, amely kiszámíthatósága miatt a gyerekeknél a leghatékonyabban működhet a szorongás és a stressz csökkentésében.

A zene nem utolsó sorban persze szórakozás is, az pedig nem újdonság, hogy egy gyereket a legkönnyebben akkor lehet rávenni a munkára, ha élvezi, amit csinál. A zenébe, zenés játékokba olyannyira bevonódhatnak a gyerekek, hogy sokszor észre sem veszik, ha épp egy feladatot oldanak meg.

Az Autizmusbarát Kakaókoncert játékmestere nem más, mint Fischer Iván volt, aki az alábbi gondolatokat fűzte a kezdeményezéshez: „Azt a gyereket, aki szavakkal nehezen fejezi ki magát, zenével el lehet érni, mert az ő érzései ugyanolyanok, mint akármelyik másik ember érzései.” A BFZ Közösségi Hetének keretein belül megvalósuló koncert apropóján a zeneigazgató a kutatások, a más szakmákkal való összefogás és a nemzetközi párbeszéd szükségességére is felhívta a figyelmet.

A szeptemberi 26-i autizmusbarát délutánra előzetesekkel készült a BFZ és a rendezvényhez szakmai segítséget nyújtó Nemzetközi Cseperedő Alapítvány is. Fischer Iván egy videóban mesélt a koncertről, amely azt tűzte ki céljául, hogy az egész családot – autista gyerekeket és nem autista testvéreiket egyaránt – bevonja a közös játékba, a közös élményekbe. A Cseperedő Alapítvány amellett, hogy közétett egy rendkívül hasznos ismeretterjesztő anyagot az autizmusról, a gyerekek számára fontos tudnivalókkal is szolgált, hogy előre felkészülhessenek a koncert történéseire.

Az alapítvány honlapján lehetőség nyílt virtuálisan bejárni a koncert helyszínét, megismerni a hangversenytermet vagy a pihenőszobát, valamint – az egyik legizgalmasabb feladatként – meg lehetett szólaltatni a koncerten hallgató hangszereket.

Nem csak autista gyerekek, sőt, nem csak gyerekek számára lehetett hasznos az a rész, amely a koncerten való viselkedés szabályait foglalta össze. A címet meglátva először kicsit megijedtem, hogy diktatórikus utasításokkal fogok találkozni, de azt hiszem, ennél kedvesebben lehetetlen lett volna leírni a koncert nézőterén való viselkedés legfontosabb (írott és íratlan) szabályait:

„Az élő koncert egy különleges esemény. Egy kicsit más, mint amikor otthon zenét hallgattok, hiszen a színpadon a zenészek mindent hallanak, ami a nézőtéren zajlik, ezért néhány szabályt be kell tartanotok, hogy mindenki jól érezze magát. A Kakaókoncerten Fischer Iván lesz a „játékmester”. Rá nagyon kell majd figyelnetek. Mindig elmondja majd, hogy melyik darab következik, abban is segít, hogy mikor kell nagyon csendben lennetek, és mikor kell tapsolnotok. Persze csak akkor, ha tetszett a darab. Három fontos szabály, amit feltétlenül tartsd be, amikor a színpadon a zenészek zenélnek: 1. Maradj csendben! 2. Maradj a helyeden, vagy a színpad mellett! 3. Akkor tapsolj, amikor vége van a darabnak!”

Még mindig nem beszéltem azonban magáról a koncertről, amely – a szó minden értelmében – csodálatos volt. A Fesztiválzenekar zenészei változatosabbnál változatosabb kamaraformációkban léptek színpadra: frappánsan kiválasztott zenéken keresztül mutatták be a gyerekeknek, hogy milyen izgalmas dolgokra képes egy-egy hangszer, és hogy milyen nagy öröme lehet az együttzenélésnek. Fischer Iván „játékmesterként” az első pillanattól kezdve rendkívül szuggesztíven kommunikált a gyerekekkel: mielőtt felkonferálta volna a zenészeket, mindig részletesen elmesélte, hogy milyen darab fog megszólalni, és milyen részleteire érdemes figyelni a zenének. A bejáratnál mindenkinek jutott egy színes füzet a darabokkal és a hozzájuk kapcsolódó hangszerekkel, valamint színes matricákkal, amelyekkel minden tapsot követően bejelölhették a gyerekek az elhangzott műveket. Ez az ötlet pedig csak egy volt a sok apró mozzanat közül, amely nemcsak kedves és szórakoztató gesztusként gazdagította a koncertet, de nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy a program az autista gyerekek számára is végig követhető és kiszámítható legyen.

Amint elkezdődött egy-egy darab, szinte mindig megfagyott a levegő, érezni lehetett azt a koncentrációt, ahogyan a gyerekek hallgatták a zenét. Bár csak néhány extrém esetben volt példa nagyobb hangoskodásra, az apróbb zajokból, mocorgásokból mindig érezni lehetett azt is, amikor már lankadni kezdett az eleinte aktív figyelem. A műsor azonban olyan érzékenyen állt össze, hogy mire elérkeztünk ehhez a ponthoz, általában már véget is ért az adott darab, és – zöld és piros színű lámpájával – újra Fischer Iván tűnt fel a színen. Rögtön a koncert elején megtanulta a közönség, hogy míg a zöld szín szabad teret hagy mindenféle zajongásnak, addig a piros csendet kér tőlük. Ez az egyszerű jelzés annyira jól működött, hogy segítségével a legnagyobb hangzavarból is néhány másodperc alatt csendet lehetett varázsolni.

Voltak a koncertnek olyan pillanatai – és ezek voltak talán a legfontosabbak –, amikor nem tudtam eldönteni, hogy a hangszeresek vagy a nézőtéren ülő gyerekek élvezik jobban a zenét. A koncertnek a „játékmester” jóvoltából a zenészek mellett további aktív résztvevői is voltak: egy játékbaba Poldini Táncoló baba című zenéje alatt tűnt fel a színpadon, míg a Fahéj és Vanília névre hallgató két nyúl az azonos című Bernard Andrés-darab közben segített a hárfa hangjaira irányítani a figyelmet. Gérard Berlioz Mosgrad Express című alkotása a délután legkiválóbb zárásának bizonyult: az ütőhangszerekre és zajkeltő eszközökre írt mű olyan fergeteges hangulatot varázsolt, amihez hasonlóan nagy bulit csak ritkán tapasztal az ember koncertteremben.

A gyerekközönség hihetetlenül hálás volt, és nagy, őszinte tapssal jutalmazta a zenészeket. Azokat a zenészeket, akik mindannyian nagy odaadással és nyitottsággal játszottak a színpadon, és bebizonyították, hogy nemcsak a legnagyobb hangversenytermekben, de a személyesebb, közvetlenebb koncerthelyzetekben is a legmagasabb szinten játszanak úgy, hogy zenéjükkel a közönséghez a lehető legközelebb kerülhessenek.

És hogy más volt-e az Autizmusbarát Kakaókoncert, mint egy mindennapi gyerekközönségnek szóló koncert? Azt hiszem, hogy igazi lényegét tekintve egyáltalán nem. A koncert közönsége – legyen szó autista vagy nem autista gyerekekről – a zenén keresztül olyan élményekkel gazdagodhatott, amelyre minden gyereknek szüksége lehet. De képes-e egyetlen ilyen koncert jótékony hatással lenni a gyerekek életére? Fischer Iván gondolatait felelevenítve minden bizonnyal, hiszen „a zene megindító hatású, az érzelmekre hat, és a jó ösztönöket erősíti az emberekben”.

Belinszky Anna

fotók: Németh Dániel