playliszt

Éjszaka van. Mindjárt éjfélt üt az óra. Biciklisek és gyalogosok érkeznek a Millenáris Parkba. Sokan már alszanak (holnap mégis hétfő…), a Millenáris Teátrumba nyüzsgő fiatal tömeg azonban nem véletlenül gyűlt össze. Tudjuk, érezzük, hogy valami izgalmas dolog készül, aminek mind a részesei akarunk lenni. Persze, hogy tudjuk, hiszen mind azért jöttünk, hogy komolyzenét hallgassunk az éjszaka közepén, egy kényelmes babzsákba süppedve. Együtt a Fesztiválzenekar zenészeivel, Fischer Ivánnal, Stravinsky zenéjével és nem utolsó sorban egymással, mindazokkal akik november 8-án, vasárnap éjjel ugyanerre az élményre vágytak.

Még mielőtt rátérnék a Midnight Music tapasztalataira, be kell számolnom egy másik élményről is, amely a koncert előtti percekhez és egy új játékhoz, a Mobilpálcához kapcsolódik. „Zenélünk neked, ha vezényelsz nekünk” – szól a BFZ és a Telekom zenei játékának szlogenje, amelynek segítségével néhány másodperc hírnév erejéig mindenkiből válhat karmester. „A technológiai újdonságoknak és a komolyzenének igenis vannak találkozási pontjai” – vallották a Karmesterpálca megálmodói, és úgy tűnik, nem tévedtek. A Mobilpálca játékban a zenekar egy elsőre hirdetőtáblának tűnő képernyőn van jelen, amelyhez bármilyen okostelefonnal könnyedén kapcsolódhatunk, és a segítségével rögtön irányítani is kezdhetjük a zenészeket.

A játék november 8-i bemutatóján Stefan Englert, a BFZ ügyvezető igazgatója, valamint a Magyar Telekom képviselőjének beszédét követően először egy igazi szakavatott, Dubóczky Gergely járult a BFZ elé, hogy bemutassa, hogyan is működik a távvezénylés. Utána szabaddá vált a terep, és bárki tesztelhette, milyen reakciót váltana ki karmesterként a zenészekből. Izgalmas Figaro házassága-nyitányokat hallhattunk: az ügyesebbek, akik egy tempóban tudták tartani a zenekart, elismerő pillantásokat kaptak a zenekartól, a többiek (a túl lassú, túl gyors, vagy extrémen ingadozó tempókat kedvelők) pedig a zenészek sokat mondó pillantásaival, vicces gesztusaival gazdagodhattak. A játék legvégén mindenki kapott visszajelzést: a személyes kedvencem volt, amelyik azt ígérte, hogy már nem kell sokat gyakorolnia az újdonsült karmesternek ahhoz, hogy a Fesztiválzenekar zenészei legközelebb egy turnéra is magukkal vigyék. Ha valaki lemaradt volna a Midnight Musicról, vagy mindig is érett benne a vágy, hogy a BFZ-t vezényelje, még megteheti, hiszen a játék november 20-ig elérhető az Akvárium előtt, valamint a Fesztiválzenekar további koncertjein is számíthatunk a felbukkanására.

Amíg néhányan a karmesterpálcával gyakoroltak, folyamatosan érkeztek a koncertre azok, „akik éjjel élnek”. Talán nem meglepő, hogy mindenki különböző trükkökkel, kidolgozott stratégiákkal versengett a babzsákokért, majd ha ez sikerült, becsekkolt, elkészítette a kötelező szelfiket, és megkereste a legmegfelelőbb zenehallgatós pozíciót. „Most már többen tényleg nem férnének be, úgyhogy elkezdjük a hangversenyt” – intette csöndre Fischer Iván a közönséget, és egy rövid, de annál izgalmasabb és humorosabb mű- és játékszabály-ismertetés után át is adta a terepet a kártyajátéknak és Stravinskynek. A játékszabály-ismertetésre Stravinsky elsőként elhangzó, Jeu de cartes című darabja miatt volt szükség, amely három zenei részben három osztást jelenített meg. Fischer Iván rögtön le is buktatta magát, elmondta, hogy hamis kártyás, és Jokerként talán csalni is fog. A viccek között azonban – a karmestertől nem szokatlan módon –megbújt egy fontos társadalmi üzenet is, miszerint igenis „fel lehet lázadni a hamis kártyások ellen”.

Az eredetileg balettként született Jeu de cartes sok apró táncos részből összetevődő, frappáns zene, melynek játékosságát kiválóan közvetítették a zenekar zenészei. Minden kép (azaz osztás) egy-egy fricskával ért véget, majd hatalmas kártyák mögé bújva emelkedtek ki a zenekarból az adott játékban szereplő lapokat megszemélyesítő zenészek, hogy aztán a kártyalapokat szó szerinti és átvitt értelemben is forgató karmester győztest hirdessen közöttük.

A harmadik osztással vége is lett az „első felvonásnak”. Tapsoltunk, mint egy rendes koncerten illik, közben viszont nem igazgathattuk a nyakkendőnket és nézhettünk távcsővel a színpadon megasodó zenészekre, mert köztük ültünk – ahogy ők, mi is hétköznapi ruhában –, és mentesek lehettünk minden kötöttségtől, aminek köszönhetően a lehető legizgalmasabb formában, testközelből élhettük át a zenét. És ha mindez nem lenne elég: a második részben (is) rendkívül izgalmas és szép zene, Stravinsky Tűzmadara szólt, tökéletes előadásban. Fischer Iván bevezetőjéből körvonalazódott a balett cselekménye (leginkább Iván herceg és a sok szép lány történetére koncentrálva), de gonosz Kascsej és fogvatartott hercegkisasszonyok ide vagy oda, a zene leginkább magáért beszélt. Gyönyörű hangszínek, csillogó fúvósszólók és precíz vonósok repítettek minket a Tűzmadár álomvilágába. A zene, az előadók és a rendhagyó koncerthallgatási körülmények együttese olyan különleges és nagy hatású zenei élmények születését tette lehetővé, amelyekben nem mindennap lehet része az embernek. A koncert után egészen biztos voltam (és vagyok ma is) abban, hogy minden koncerttermi zenerajongónak és klasszikus zenét soha nem hallgatónak is legalább egyszer meg kellene tapasztalnia azt, hogy mit képes tenni velünk és bennünk a Midnight Music-élmény.

Azoknak pedig, akiket még mindig riaszt a klasszikus zene, vagy akik úgy gondolják, hogy „ez a mai fiatalság már nem vevő a magaskultúrára”, csak Fischer Ivánt tudom idézni, aki a lehető legtömörebben foglalta össze a Midnight Music lényegét, amely „éppen arról szól, hogy nem a zenével van a baj, hanem a környezettel, a körítéssel.” Nincsenek kínosan csörgő cukorkáspapírok vagy szünetbeli sznob beszélgetések, de van helyette kávé, bor (kinek mi) és kényelmes babzsákfotelek. A BFZ zeneigazgatóját idézve, csak egy dologban nincs kompromisszum: „a zene, az komoly marad.”

Belinszky Anna

fotók: Fülöp Máté (a képek eredetileg a hvg.hu oldalon jelentek meg)