playliszt

Idén ünnepeljük Mosonyi Mihály, az eredetileg német ajkú magyar zeneszerző születésének kétszázadik jubileumát. Mosonyi nem csupán, sőt kijelenthetjük, hogy nem elsősorban zeneszerzőként alkotott maradandót. Alapító tagja volt az 1860-ban forradalmi kezdeményezésként útjára indult Zenészeti lapoknak, amelynek hasábjain állhatatosan, akadályokat nem ismerve igyekezett zenei jártasságra és jó ízlésre nevelni honfitársait. Szombaton a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont szervezésében egész napos eseménysorozattal emlékeznek meg az elmúlt század zenei életének meghatározó alakjáról.

Ábrányi Kornél 1872-ben, két esztendővel Mosonyi halála után írta meg a zeneszerző első életrajzát, mely elsőként hol máshol jelent volna meg, mint a nevezetes Zenészeti lapok hasábjain; amelynek Mosonyi „számos éven át vezére, támogatója és ellankadhatatlan munkása volt.” Az életrajz ajánlásának címzettje pedig ki lehetne más, mint iskolánk névadója, Liszt Ferencz:

„Önnél [azaz Lisztnél] mélyen tisztelt mester és hazafi! senki sem tudta jobban átérteni és méltányolni az elhunyt [azaz Mosonyi] szellemi értékét, és magyar zeneművészeti magas törekvését, és Önnél senki sem tudta őt jobban szeretni és becsülni, önzetlen jellemtisztaságában és rendíthetetlen elvszilárdságában.”

_______________

A kis Mihály szegénysorból származott, de muzikalitására a szűkös lehetőségek ellenére is hamar fény derült:

„Mint a szegény falusi iskolának legkitűnőbb tehetségű tanítványa, a helybeli plébános és kántor figyelmét különösen magára vonta, kik az elemi tantárgyakon kívül, a zenére való nagy hajlamát is észrevevén, igyekeztek azt benne táplálni s lehetőleg kifejteni. S a kis Brand Mihálynak ez mindig nagy élvezetet okozott elannyira, hogy meg nem elégedve a falusi templom orgonájával, melyen már 10–12 éves korában képes volt sokszor helyettesíteni a rendes éneklészt, más hangszerek játszásában is annyi ügyességet szerzett magának vas szorgalmával, hogy csakhamar az egész faluban zenészeti tekintélylyé nőtte ki magát.”

A gyakorlás idejével és helyszínével Mosonyinak is meggyűlt a baja – jól ismert zenészprobléma. Csupán éjjel maradt volna ideje gyakorolni, de hát mások ebben az időszakban – érthető és méltánylandó módon – inkább aludni szerettek volna. Kreativitása azonban nem hagyta cserben a nagy zenészt:

„Midőn a házban már minden elcsendesült, éjnek idején kivette az ódon zongorából az egész billentyűzetet s ugy gyakorolta azon nesztelenül a szükséges dolgokat. Persze, hogy ez által csak félig érte el a célt, de az még is jóval több volt a semminél.”

_______________

Az 1850-es évek aztán fordulópontot hoztak Brand Mihály pályáján. Ekkoriban fordult határozottabban a magyar zenekultúra ápolásának ügye felé. A döntéshez a végső impulzust Liszt Ferenc adhatta meg. Brandnak lehetősége nyílt elutaznia Weimarba, ahol új operájának a Max-nak esetleges színrevitelét tervezték. Itt természetesen találkozott Liszttel, és megmutatta neki a mű partitúráját. A találkozó nem a várt eredménnyel zárult. Talán arra is rádöbbentette Brandot, hogy Wagner és Liszt követőjeként nem tud olyan minőségű műveket alkotni, amilyeneket szeretne. Mindenesetre, amint az Ábrányi visszaemlékezéséből kitűnik, a felismerés radikális lépésekre késztette:

„Liszt, a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott ugyan dalműve felett, de mert igen is meleg barátja volt, hiányai s gyengébb oldalaira is leplezetlenül figyelmezteté. Ugy, amint az írva volt, nem tartotta elég biztosnak a sikert szinrehozatala esetében. Szóval: az egész dalmű átdolgozását ajánlotta. Brand belátta a mester indokainak alaposságát s meg is igérte az átdolgozást, de későbben számot vetve magával, egészen felhagyott vele, nem csak, de csalódási és önbizalmatlansági harcában annyira ment, hogy nemcsak kérdéses dalművét, hanem minden egyéb kosmopolitikus irányu kéziratait is a lángok áldozatául dobta.”

És hogy hogyan lett Brandból Mosonyi? A történet ismét csak a zeneszerző már emlegetett kreativitásának állít emléket. 1860 tavaszán a Rózsavölgyi kiadó egy kéziratot kapott. Címe „Kazinczy-emlék” volt. Szerény levélke kísérte a küldeményt, melyben a darab szerzője, bizonyos Mosonyi Mihály a mű véleményezését kérte, illetve alkalmasnak találtatása esetén a kiadás lehetőségeiről érdeklődött. Rózsavölgyi és Ábrányi megvizsgálták a kottát. Meglepődtek, hiszen az ismeretlen nevű szerző igen nagy tehetségről és rátermettségről tett bizonyságot. Elhatározták, hogy megmutatják a kottát Brand Mihálynak, legyen övé a végső szó. Igen ám, de Brandot éppen sehol sem találták, épp rövid vidéki pihenőre utazott. Az elkövetkezendő napokban aztán mindenki a titokzatos idegen kilétén töprengett. Volt, hogy ez a bizonyos „Mosonyi” látogatócédulákat hagyott a zenei közélet egyik-másik neves alakjánál, aztán szőrén-szálán eltűnt, senki sem tudta utolérni, egyszerűen senki sem tudott találkozni vele. A zenészvilág egyszerre volt kíváncsi, aggodalmaskodó, na meg persze irigykedtek is. Ki lehet az új jövevény, aki ilyen tetszetős zeneműveket tud írni?

Hamarosan megjelent a kotta, Brand Mihály pedig előkerült vidéki pihenéséről. Ábrányi elbeszélte neki a történteket, kérdezte, vajon ő mit tud erről a Mosonyiról:

-Nálam is volt, de én sem valék hon, mit igazán sajnálok-hangzott a felelet, egy látogatójegy felmutatásának kíséretében.

-Látta már a „Kazinczy-emlék”-et? Ma jelent meg nyomtatásban.

-Láttam – válaszolt Brand – és ha akarja el is játszom.

Ábrányi csak ámulni tudott, mikor tanulhatta meg a darabot kotta nélkül.

-De hogyan tudhatja azt ön már könyv nélkül, midőn alig egy pár példány került még ki a sajtó alól. Talán a kéziratból tanulta be?

-Nem én- hangzott a lakonikus válasz.

-De hát honnan tudja?

-Hát hogy nem tudnám, midőn én csináltam s midőn én vagyok az a Mosonyi Mihály, akitől mindnyájan annyira megijedtek.

Ábrányi röviden összefoglalja az eset tanulságát:

„Nevettünk aztán együtt sokáig, s főleg azon, hogy hány ember jött ez elmés és ügyesen szőtt tréfa folytán féltékeny zavarba az uj ismeretlen magyar zeneköltő miatt, s hogy hányan fogják megbánni azt, hogy égig magasztalták az uj nevet, holott ha tudták volna, bizonyára csak ócsárolták volna!”

______________

Magánéletében is akadtak furcsaságok. Ismét Ábrányi Kornélnak adom át a szót:

„A barátságról sajátságos fogalmai voltak. Mentől jobban szeretett és becsült valakit, annál inkább óhajtotta vele fenntartani a társadalmi feszesebb viszonyokat. Sok esete volt, hogy legbensőbb lelki barátjai fölkérték a bizalmasabb ’tegezésre.’– „Maradjunk a régi lábon, mely egygyé forrasztott bennünket,” – szólt ilyenkor – a ’te’ szó sok olyat megenged, mi a valódi benső tisztelet és becsülésnek nem mindig válik előnyére, s a kit igazán szeretek, annál épp az effélét akarom elkerülni.”

______________

Ki volt ez az érdekes egyéniség? A romantika nagy magyar zenésze, zenei írója, zenekritikus, Liszt Ferenc barátja. Szombaton a Régi Zeneakadémián sok izgalmas részlettel gazdagodhat a Mosonyiról a köztudatban élő, kiegészítésre váró kép.

Ozsvárt Viktória

Forrás: id. Ábrányi Kornél: Mosonyi Mihály élet és jellemrajza. Pest: Corvina, 1872.