playliszt

Felsorolni is nehéz lenne, hány olyan koncertsorozatot hallhattunk Budapesten az elmúlt években, amelyek esetén az előadó(k) erőbedobása adta az esemény maratoni jellegét, azonban a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciójaként megrendezett Mendelssohn–Schumann-maraton leginkább a közönség figyelmét és kitartását tette próbára. Egy nap alatt összesen tizenegy koncert hangzott el változatos előadói gárdával a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Fesztivál Színházban, amelyekkel párhuzamosan az Üvegteremben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak hangversenyei, az Előadóteremben pedig vetítések szórakoztatták az odalátogatókat.

Négy szimfonikus zenekari koncertet volt lehetőségem meghallgatni, amelyek közül az első a MÁV Szimfonikus Zenekaré volt, és Mendelssohn Hebridák-nyitányával kezdődött. Igazi repertoár darab, azonban előadása közel sem problémamentes; az apró mozgásokat végző belső szólamok izgágasága könnyen aszinkronitást eredményez a nagyívű dallam vezetése mellett. Most is tapasztalhattunk egy-két ilyen pillanatot, de a zenekar hozta az elvárható teljesítményt.

Schumann 4. szimfóniája következett. Meg kell jegyeznem a megszokottnál lassabb tempóválasztásokat az első tétel bevezetőjében és főrészében, s kiváltképp a második, Romanze tételben, ahol Csaba Péter karmester három negyed helyett láthatóan nyolcad alapegységekben mérte az ütemeket.

Az egyéni interpretációhoz az előadóknak természetesen joga van, azonban ezúttal úgy éreztem, a hangzó anyagot nem sikerült összefogni egységes koncepció alá. Sokkal inkább korlátozódott az előadás egy sajátosan szabad, ha tetszik, romantikus felfogásra, amely a tempót a zenei közeg könnyen formálható matériájának tekinti.

Ha valahol, hát az utolsó tétel bevezetőjében viszont valóban meggyőző volt a visszatartott tempó. A dinamikájában egyre duzzadó részlet a harsonák forte megszólalásáig fokozódott, és egészen elementáris hatást ért el.

A zenekart dicséret illeti, mert az egész hangverseny folyamán koncentráltan és kiemelkedően gyönyörű tónusban játszottak.

A 17 órakor kezdődő koncerten a Pannon Filharmonikusok Mendelssohn 3. „Skót” szimfóniáját játszották, az együttest Vass András irányította intenzív mozdulatokkal, pálca nélkül. Minden gesztus kifejező és pontosan kivitelezett volt, amelynek meg is lett az eredménye: a zenekar hangzásképét egységesség és makulátlanság jellemezte. Emellett örömmel jegyezhetem meg, hogy nem a hűvös profizmus hatotta át a produkciót – a pontosság mellett az igen érzékeny muzikalitás is megfért. Ha volt gyengébb pontja az előadásnak, az alighanem a második tétel, amelynek tempója zenekart próbálóan gyorsra sikeredett. Bár a zenészek bírták a megpróbáltatást, egy-egy motivikus anyag igen nehezen vagy szinte alig volt értelmezhető főleg az egymást váltó fúvós szólamok esetében. A harmadik, lassú tételben különösen szép szólamarányokat hallhattunk, de valójában az egész produkcióban kifinomult és megmunkált zenei anyagok szóltak.

A produkció hangos sikert aratott.

Horváth Pál

A beszámoló második része, vagyis a 19 és 21 órai koncert kritikája holnaptól olvasható itt, a Playliszten.