playliszt

„Ott kezdődik a tolerancia, ahol meg tudjuk szeretni egymás értékeit, ahol szépnek tudjuk találni azt is, ami a másé.” – így indította Fischer Iván június 3-án a BFZ Hősök terén megrendezett 2016-os TérTáncKoncertjét, mely 500 gyereknek adott lehetőséget a szereplésre és a klasszikus zenével való élményszerű találkozásra. De hogyan érték el, hogy ezt a sok gyereket (akár csak néhány óra erejéig) a Wellhello vagy Kis Grófo helyett Stravinsky hozza lázba? És hogy érezhette magát a közönség, aki a koncerttermek falai közül kiszabadítva, szabad téren, a táncoló gyerekekkel együtt hallgathatta a zenét?

Ha egy zenekar fel akarja rázni a közönséget (legyen szó a klasszikus zenéhez szokott, vagy a „komoly” zenével még csak ismerkedő közönségről), egészen biztos, hogy eléri a célját, ha Piazzollát játszik. A Budapesti Fesztiválzenekar zenészeiből alakult kis együttes – a sokszínűség jegyében – a Libertangóval indította koncertjét, mellyel rögtön megteremtette a TérTáncKoncerthez illő lazaságot és felfokozott hangulatot. Majd hazai vizekre evezve vajdaszentiványi erdélyi hangszeres muzsikával folytatták műsorukat, s olyan átéléssel játszottak, hogy szinte azt is feledtették velünk, hogy a színpadról nem egy autentikus népi banda, hanem öltönyös, „komoly” zenészek játéka szól. Az erdélyihez hasonló dinamizmussal szólalt meg a – még mindig a gyerekek érkezésére ráhangoló és a tolerancia gondolata köré rendeződő – háromrészes klezmer zene is, mely többek között virtuóz klarinétfutamainak köszönhetően ragadta magával a közönséget.

A koncertet nyitó üzenetet egészítette ki Fischer Iván, mikor a következő szavakkal konferálta fel a BFZ zenészeiből alakult kórus előadásában elhangzó keresztény ortodox himnuszt: „A toleranciához az is hozzátartozik, hogy tiszteljük egymás vallását, és meglátjuk a másik vallásában is a szépet.” A Csendes fény című ének hirtelen egészen más atmoszférába vont be minket: a korábbi műsorszámok sokszínű pörgése után hagyott időt a befelé fordulásra, és arra is, hogy átgondoljuk, milyen mélyebb tartalmai vannak a toleranciának, egymás elfogadásának.

A Fesztiválzenekar bevezető számait követően hamarosan a gyerekeké lett a főszerep, 9 megye 17 településének 23 iskolájából érkeztek a térre hátrányos helyzetű fiatalok, akik Stravinsky Kártyajáték című darabjára adták elő (a sok-sok hét közös munkájával készült) koreográfiájukat. Nem volt véletlen a BFZ részéről a zeneválasztás sem: a darab nemcsak a művészetek közösségépítésben rejlő erejét volt képes bemutatni, de rávilágított az összefogásban rejlő lehetőségekre, és arra a társadalmi üzenetre is, hogy igenis, „fel lehet lázadni a hamis kártyások ellen”.

A kivetítőknek köszönhetően testközelből figyelhettük a táncot, és bár (ahogy azt „rendes” kamaszokhoz illik) feltűnt olykor néhány kevésbé lelkes arc is, átszellemült, koncentrált és a zenébe gyakran látványosan belefeledkező táncosokat láttunk. Stravinsky sok kis apró részből összeálló Kártyajátéka egyáltalán nem egyszerű zenei anyag, így külön elismerésre méltó az, ahogyan a gyerekek elsajátították a mozdulatsorokat. Hozzájárult a performansz menetéhez, hogy Vári Bertalan, a TérTáncKoncert koreográfusa (a kártyalapokat megszemélyesítő) profi táncosokat is bevont az előadásba, ezzel jelenítve meg a „hatalom” (a kártyalapok figurái) és a „nép” kontrasztját, és ezzel biztosítva a profi jelenetek alatt egy-egy perc pihenőt az 500 fős társaságnak.

A próbák egyik vezető táncosánál, Balázs Zoltánnál nehezebb volna lényegre törőbben megfogalmazni, mi is lehet az egyik közvetlen hozadéka a TérTáncKoncerthez hasonló eseményeknek. „Ha valaki meghallja ezt a komolyzenét és meglátja, hogy több száz fiatal táncol..., akkor lehet, hogy oda fog jönni és elkezdi őt érdekelni...” Bár az üzenet egyszerűen hangzik, mégis hatalmas jelentősége van annak, ha a klasszikus zenét ki tudjuk mozdítani a hangversenytermekből, és ezen keresztül a „komoly” kultúrát fogyasztó társadalmi rétegek szinte kizárólagos birtokából. Az ilyen alkalmaknak köszönhetően válhat csak részévé a klasszikus zene olyan emberek életének is (legalább egy meghatározó élmény erejéig), akik a hétköznapjaikban nem találkozhatnának vele. És itt már nemcsak a táncoló gyerekekről van szó, de a szüleikről, testvéreikről, rokonaikról, barátaikról és tanáraikról is, akik közül sokan ott voltak a közönség soraiban, és akik közül a projektnek köszönhetően – közvetve vagy testközelből – sokan megtapasztalhatták azt, hogy a „komoly”(nak hitt) zene az ő életükre is hatással lehet.

A Kártyajáték végén a gyerekek egy tömeggé egyesülve vették körül a lapokat, a koncert azonban ezzel a „győzelemmel” még nem ért véget. Dvořák 8. szimfóniájának utolsó két tétele és a ráadás ráadásaként – a jó időért közbenjáróknak köszönetet mondva – Strauss Mennydörgés és villámlás polkája zárta a koncertet.

A fellépő gyerekek számára a program egyébként a koncert után is folytatódott, az előadás másnapján ugyanis különféle kulturális és közösségi programokon vehettek részt, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány közreműködésével pedig nemcsak a szereplés és az előkészületek élményeit dolgozhatták fel, de folytathatják a közös munkát a TérTáncKoncert lezárultával is.

Belinszky Anna

fotók: Stiller Ákos