playliszt

A Kobajasi-hatás nemcsak a zeneszerető közönség, de a komolyzenétől idegenkedők számára sem ismeretlen jelenség. Ezt a hatást élhettem át testközelből a Nagyteremben, ahol Kobajasi a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarával Csajkovszkij Vonósszerenádját próbálta (énekelte, táncolta, játszotta, vezényelte és alkotta újra…). A próba után a VII. szimfóniáról, Magyarországgal való kapcsolatáról és a karmesterek felelősségéről is beszélgettünk.

Belinszky Anna: 2015. május 18-án nem először vezényli a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát, a múlt évadban például Beethoven IX. szimfóniáját szólaltatták meg a Zeneakadémia Nagytermében. Hogyan értékeli a zenekart és a velük való közös munkát?

Kobajasi Kenicsiró: A tavalyi műsor, a IX. szimfónia nagyon nehéz darab volt, és úgy is éreztem, hogy valami nem ment tökéletesen. Korábban dolgoztunk együtt Beethoven V. szimfóniáján és Stravinsky Tűzmadarán is a zenekarral, és ennek függvényében tudtam, hogy kiváló játékra számíthatok tőlük. A tavalyi műsor kapcsán talán túl rövid volt a gyakorlási idő, és a darabról is eltérő elképzeléseink voltak. Nem tudtam igazán összehangolni akkor a zenekart, így némi elégedetlenség maradt bennem.

BA: A mostani koncert egyfajta lehetőség is lehet ennek az elégedetlenségnek a feloldására?

KK: Úgy gondolom, hogy igen. Nagy figyelmet fordítottam rá, hogy jobban összehangoljam a zenekart. A Csajkovszkij-szerenád már az első próba végére tökéletes volt, a VII. szimfóniával azonban több dolgunk volt.

BA: Wagner „a tánc apoteózisának”, Glenn Gould pedig az „első diszkózenének” nevezte a VII. szimfóniát. Mit jelent az Ön számára ez a mű?

KK: A VII. szimfónia számomra a tökéletes darab, nem lehet ennél tökéletesebb egy zenemű. Önmagában egységes egész, kész világ. Bár mindenki másképp közelíti meg, és mindenkinek saját véleménye van róla, a kottasoron belüli világról sosem szabad elfeledkeznünk, hiszen ez az, amely minden karmester és zenész számára kiindulópontot jelent. Ez a kottasoron belüli világ az, ami ennyire hatni tud ránk, és aminek a világon minden ember számára üzenete van.

BA: Olvashattuk Önről, hogy tízéves volt, mikor először hallotta a IX. szimfóniát, amely rendkívüli hatással volt Önre. Emlékszik-e a VII. szimfóniával való első találkozására?

KK: A IX. szimfónia olyan grandiózus mű, amely már az első találkozáskor elképesztő nagy hatással volt rám. Ugyanezt a hatást a VII. szimfónia esetén fokozatosan kaptam meg, egyre erősebben éreztem, ahogy hatalmába kerít a mű.

BB: Talán kevesen tudják Kobajasi Kenicsiróról, hogy eredetileg zeneszerzőnek készült. Foglalkozik-e ma is aktívan komponálással?

KK: 1999-ben komponáltam a Passacaglia című darabomat, melyet számos karmester, köztük Ashkenazy is vezényelt már. 2005-ben Magyarországon a Nemzeti Filharmonikusokkal hallhatta a művet a közönség, hamarosan pedig az Osaka Filharmonikus Zenekarral is játszani fogom. A Passacaglia óta nem komponáltam szimfonikus zenekarra, nem ezzel foglalkozom.

BA: 2012-ben a Zeneakadémia tiszteletbeli tanárává avatták. Milyen a kapcsolata az intézménnyel, mit jelent Ön számára a Zeneakadémia?

KK: Közép-Európa a klasszikus zene Mekkája. Nagy öröm számomra, hogy átadhatom a saját elképzeléseimet az itt tanuló hallgatóknak, és együtt tanulhatunk, együtt alkothatunk zenét.

BA: 1974-ben, több mint négy évtizede nyerte meg a Magyar Televízió első Nemzetközi Karmesterversenyét, amellyel a komolyzenei színtér emblematikus szereplőjévé vált Magyarországon. Mi vezette Önt 1974-ben épp erre a versenyre, Magyarországra?

KK: Azt hiszem, hogy az Isten vezetett ehhez a pályához és Magyarországhoz. Talán enélkül ma már átlagos zenetanárként nyugdíjba vonultam volna, és a feleségemmel sem találkoztam volna soha életemben. Egy Istennő mutathatta nekem az utat Magyarországra – nem lehet másképp megmagyarázni.

BA: Ferencsik János volt az, aki a versenygyőzelmét követően másodkarmesterként maga mellé vette Önt az Állami Hangversenyzenekarhoz, melynek később vezető karmestere lett. Hogyan emlékszik vissza Ferencsik Jánosra és a vele való közös munkára?

KK: Ferencsik János zenei világa teljesen más volt, mint az enyém. Ha ugyanazt képviseltük volna, nem választottak volna engem az Állami Hangversenyzenekar zeneigazgatójának. Egy egészen különböző zenei világ letéteményeseként lettem Ferencsik utódja, és ezzel egy teljesen új világ nyílhatott meg a zenekar számára.

BA: Világszerte számos zenekart vezényelt már. Milyen különbségeket tapasztalt a japán és magyar együttesekkel való munka során?

KK: Nehéz a választ szóban megfogalmazni, és talán nem is szabad. Mindenki csak maga érezheti meg ezt a különbséget – szavakkal leírhatatlan.

BA: A karmesterekkel és a zenekar élén betöltött szerepükkel kapcsolatban számtalan tévhittel és legendával találkozhatunk. Ön hogyan fogalmazná meg a karmester feladatát?

KK: Egy zenekar minden tagjában ott rejlik a lehetőség, hogy gyémánt legyen. Ez a zenész azonban, ha nem jó a vezető, aki vezényli, csak egyszerű kő marad. A karmester feladata csiszolni a leendő gyémántot, hogy valódi gyémánt válhasson belőle.

Belinszky Anna

(Köszönettel tartozom Morita Tsuneónak, aki tolmácsként segítette az interjú létrejöttét.)