playliszt

Germaine Tailleferre-nek, noha éppolyan tehetséges, szorgalmas és aktív tagja volt a Hatoknak, mint a többiek, manapság meg kell elégednie azzal, hogy a nagyközönségnek esetleg eszébe jut, hogy a Hatok között volt „valami nő” is. Ennek oka jobbára saját szerénysége, hiszen hosszú életének 91 esztendeje alatt számtalan művet írt, amelyek, ha elég jók voltak ahhoz, hogy felkeltsék Satie vagy Ravel figyelmét, akkor valószínűleg nekünk is tetszenének.

Germaine a XIX. század végén született Franciaország egyik gyönyörű részén, Marcelle Taillefesse néven, de ezt még azelőtt megváltoztatta, mielőtt a párizsi Conservatoire-ba felvették, ugyanis a festészetben és zenében egyaránt rendkívül tehetséges csodagyerek édesapja ellenezte, hogy leánya a muzsikus pályát válassza, nem is támogatta gyermeke oktatását. A kislány édesanyjától vette első zongoraleckéit, komponálással ötéves korában kezdett foglalkozni, egyik első alkotása egy opera volt. A mű címe A balsors tájain volt, további sorsáról sajnos, nincs tudomásunk.

Teltek-múltak a gyermekévek, a kis Marcell tehát 16 évesen nevet változtatott és beiratkozott a Conservatoire-ba. Bámulatos memóriája volt, mindent azonnal megtanult és számos díjat elorzott idősebb iskolatársai orra elől. Tanulóévei meghozták számára a későbbi Hatok három tagja, Darius Milhaud, Georges Auric és Arthur Honegger barátságát és elismerését. Új barátaival hamar elvegyültek a Montmartre és a Montparnasse nyüzsgésében, számos fiatal, tehetséges művészpalántával találkozva.

Kedvenc találkozóhelyük a La Gaya nevű bár volt, amely később - egykori törzsvendége iránti tiszteletből - átkeresztelkedett, és az új neve Ökör a háztetőn lett, Darius Milhaud híres balettje után. A Hatok hivatalos megalakulása 1920-ra tehető, amikor egy francia zenekritikus, Henri Collet egyik cikkében így aposztrofálta őket: „Az orosz ötök, a francia hatok és Monsieur Satie.”. Milhaud így emlékszik vissza: „Collet teljesen önkényesen kiválasztott hat nevet, Auric, Durey, Honegger, Poulenc, Tailleferre és az én nevemet - egyszerűen csak mert ismertük egymást, barátok voltunk és történetesen ugyanazokat a zenei eseményeket látogattuk. Nem számított neki, hogy temperamentumunk és személyiségünk alapjaiban különbözik.” Valóban, ellentétben az orosz Ötök elnevezésű zeneszerző-csoportosulással, őket csupán érzelmi szálak fűzték egymáshoz.

A Hatok csapatából öten tovább dolgoztak együtt Cocteau Az Eiffel-torony násznépe című darabján. Jean Cocteau eredetileg csak Auricot kérte meg a kísérőzene megkomponálására, de Auric nem tudta határidőre elvégezni a munkát, így megosztotta a feladatot barátaival. Louis Durey ez időben nem tartózkodott Párizsban, mindössze ez az oka annak, hogy ő nem vett részt a feladatban, téves tehát a feltevés, hogy itt ért véget a Hatok csoport létezése. A Hatok hivatalosan sohasem szűnt meg létezni, egyszerűen csak minden tagja járta tovább a maga útját.

Germaine 1925-ben, 33 évesen férjhez ment Ralph Bartonhoz, egy amerikai karikaturistához és Manhattanbe költözött. Otthonukban gyakori vendég volt Charlie Chaplin, aki minden erejével megpróbálta meggyőzni a nőt, hogy költözzön Hollywoodba és írjon filmzenéket, de Germaine visszautasította a lehetőséget, mert sokkal jobban érdekelte a francia filmművészet. Férjével együtt két év amerikai élet után hazaköltöztek Franciaországba, ahol útjaik nemsokára szétváltak.

Az 1920-as és 30-as évek voltak Germaine életében a legtermékenyebbek. Ebben a két évtizedben komponálta I. zongoraversenyét, Hárfaversenyét, leghíresebb balettjeit és számos filmzenét. A II. világháború kitörése után műveinek nagy részét hátrahagyva menekülnie kellett, útja előbb Spanyolországba, majd Portugálián keresztül ismét Amerikába vitte, a háborús éveket Philadelphiában vészelte át. 1945 után megint hazatért Franciaországba, és folytatta a munkát. Főleg zenekari és kamaraműveket komponált, de operák, balettek, versenyművek is termettek szép számmal. Sajnálatos módon, az ebben az időszakban komponált művek nagyobb része csak a zeneszerzőnő halála után látott napvilágot.

Még a II. világháború előtt megkötött és fel is bomlott második házassága, valamint anyagi problémái mind egészségét, mind hangulatát és anyagi helyzetét megviselték. A 70-es évek végén, 1976-ban egy zenei és táncművészeti iskolában vállalt zongorakísérői állást. A zeneszerzést egészen haláláig folytatta, dacára annak, hogy köszvény kínozta kezei egyre nehezebben bírták a komponálással együtt járó írást és zongorázást. 91 esztendősen hunyt el, Párizsban.

Germaine Tailleferre tele volt spontaneitással, frissességgel és bájjal. Legendás szerénységében így írt magáról, tehetségéről: „Azért írok zenét, mert szórakoztat. Nem valami nagy zene, tudom, de vidám és könnyed. Volt, aki a XVIII. század kismestereihez hasonlított, és erre nagyon büszke vagyok!”

Playliszt