playliszt

Klasszikus program-összeállítással és világklasszis szólistával csalogatta a zenekedvelőket a Liszt Ferenc Kamarazenekar október 8-án a Zeneakadémia Nagytermében rendezett koncertjére. Az estén két szimfónia fogott közre egy versenyművet, a zeneszerzők pedig a bécsi klasszika triumvirátusának tagjai: Joseph Haydn, Ludwig van Beethoven és Wolfgang Amadeus Mozart voltak.

Elsőként Haydn 1770 körül tetőző Sturm und Drang korszakának képviseletében az e-moll „Gyász” szimfónia hangzott el. A komor cím nem magától a komponistától származik. Bár kering egy népszerű történet, miszerint maga Haydn kérte, hogy temetésén a szimfónia harmadik tétele csendüljön majd föl, a cím először csak a 19. század irodalmában jelenik meg. Rolla János vezetésével a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjai hozták a tőlük – mondhatni –megszokott színvonalat. Játékukat azonban még véletlenül sem nehezítette el a rossz értelemben vett megszokás, a rutin, hanem ihletetté tette az összeszokottság, a figyelmes kamaramuzsikálás bensőséges atmoszférája. Átéléssel született meg a szimfónia nyitótételének sodró szenvedélyességű, sóhajszerű gesztusokból építkező témája. Az előadók a tétel során mindvégig hagytak időt az apró értékek és díszítések érthető kijátszására, mégsem estek át ama bizonyos ló másik oldalára, így a zenei anyag nem vált vontatottá, megőrizte természetes lélegzését. A tempóválasztások a továbbiakban is telitalálatnak bizonyultak. Markáns arcélt kapott az imitációs technikát alkalmazó menüett témafeje, csendes megbékélést sugárzott a harmadik tétel kontemplatív líraisága. A negyedik tétel kezdetén a felütés súlytalan volta miatt a téma kicsit „orrabukósan” mutatkozott be. Ez a jelenség apró szépséghibaként később is feltünedezett a tétel máskülönben lehengerlően, magával ragadó intenzitással tolmácsolt matériáján.

Az est fénypontját Beethoven egy viszonylag ritkábban játszott versenyműve, a 2. (B-dúr) zongoraverseny jelentette az orosz pianista, Alexander Melnikov szólójával. Melnikov számos neves honfitársához hasonlóan a Moszkvai Konzervatórium zongoraszakán szerezte diplomáját. Fiatalon találkozott Sviatoslav Richterrel, aki elsőrangú tehetségként aposztrofálta. Valóban, az állítás helytállóságához kétség nem fér. Beethoven versenyművének szólistájaként Melnikov bizonyította, hogy mestere hangszerének, és hogy otthonosan mozog a bécsi klasszika világában. Billentése kimunkált és változatos, frázisai beszédszerűek. A hangzó élménnyel összhangban állt a szólista színpadi jelenléte. Az volt az érzésem, hogy valahonnan Melnikov lényének mélyéből fakad most ez a zene, látszott, hogy együtt él a felhangzó harmóniákkal. Így az sem vált számomra zavaróvá, hogy alkalomadtán a pillanat hevében Melnikov feláldozta az expresszivitás oltárán az egyes hangok érthetőségét. Főként skálamenetek vége, szekvenciázó formulák tagjai sikkadtak el ilyen módon. Mindez bizonyos esetekben már-már manírnak, „csináltnak” tűnhetett volna, de Melnikovot érezhetően átgondolt zenei megfontolásai és jóízlése szerencsésen megvédték a túlkapásoktól. Játéka – legalábbis engem kritikusi mivoltomban – lefegyverzett. A versenymű harmadik tételében a 6/8-os ütemek kényes sforzatói nagyszerűen értelmezve, a fősúlyok viszonylatában szinte patikamérlegen kimért pontossággal szólaltak meg zenekar és szólista részéről egyaránt.

A relatíve ritkán játszott versenymű után igazi slágerdarab, Mozart úgynevezett „nagy” g-moll szimfóniája (K 550) zárta az este programját. A Rolla János vezette együttes játékát itt is hasonló attribútumok jellemezték, mint amelyeket a Haydn-szimfónia előadását hallgatva tapasztaltam. Jól megválasztott tempók, pontos artikuláció, telt, arányos vonóshangzás. A fúvósok teljesítménye sajnos az egész este folyamán jócskán alulmaradt a vonósokéhoz képest. Helyenként intonációs bizonytalanság zavarta meg az összképet, máshol a szépen fölépített vonós akkordból ugyan tisztán, de zavaróan kiszólt egy-egy túl hangosra sikerült fúvós szólam. A kisebb-nagyobb döccenők ellenére Mozart szimfóniája alapvetően jó, a vonósok részéről pedig kiváló előadásban szólalt meg. Ráadásként a zenekar az elhangzott szimfónia kistestvérének, Mozart „kis” g-moll szimfóniájának (K 183) menüettjével köszönte meg a közönség lelkesedését.

Ozsvárt Viktória