playliszt

PORAT/HÉJA – ezt az elsőre talán fantáziátlan címet kapta a Concerto Budapest december 1-jei hangversenye. De a zeneakadémiai estnek tényleg két főszereplője volt, kár lett volna hát túlbonyolítani a közönségcsalogató címet. Én is csak így tudom összefoglalni a koncertet: PORAT/HÉJA.

Két mamut-mű, Brahms 2. (B-dúr) zongoraversenye és Richard Strauss Imígyen szóla Zarathustra című kompozíciója alkotta a keddi műsort. Mindkettőt hallottuk már tucatnyi felvételen, igen magas elvárásaink alakultak ki mindkettővel kapcsolatban. Már-már meglepő is, hogy ilyen ismert művekkel álljon ki egy zenekar; sehol egy ősbemutató vagy egy méltatlanul elfeledett darab. Nincs kibúvó, ezt a koncertet csak úgy lehet sikerre vinni, ha jól adják elő a műveket, ami, lássuk be, a Brahms-zongoraverseny és a Zarathustra esetében messze nem egyszerű feladat. Kell hozzá minimum egy jó zongorista és egy jó karmester. PORAT/HÉJA – pipa!

A zongoraverseny elején megszólaló kürtdallamnak többszörös buktatója van. Az egyik maga a hangszer, amely igencsak hajlamos a gikszeres játékra, a másik a tény, hogy szóló kürttel kezdődik a darab, és hogy minden darabkezdés nehéz. A Concerto Budapest kürtöse finoman úsztatta be első hangját, és érzékeny melodikussággal törekedett felfelé, majd szállt alá a zongora belépéséig. A zongorabelépés pedig érkezett is az izraeli származású, mindössze 33 éves Matan Porat gondozásában. A mély basszusból induló piano futam dús volt. Porat játszott a finomidőzítésekkel, de sosem romantizálta szét a frázisokat. A darab egészséges tempóban indult, a kürt-zongora felelgetések után a fafúvós szekció tömbszerűen, egységesen szólt, a vonósok dagasztották, de nem nyomták el az addigi hangzást, majd újra Porat… Négyütemnyi játékot követően a zongorista a forte résznél azonnal megmutathatta egy másik arcát is. Laza, de határozott karok, visszafogott mocorgás a zongoraszéken, a teátrális grimaszok kerülése – ez a féle szerénység meg szokott térülni, és meg is térült. Porat hatalmas energiákat szabadított fel, és mély érzelmeket fejezett ki. Billentése egyértelmű és egyenletes volt. Ahogy minden művészeti alkotásba illik hibát komponálni, nehogy megközelítse az isteni tökéletességet, a zongoraverseny előadása sem volt hibátlan. Porat több alkalommal is melléütött, de 1.) a zeneirodalom egyik, ha nem a legnehezebb zongoraversenyéről beszélünk; 2.) ívét tekintve az előadás túlmutatott a konkrét hangok szintjén. Nem mondom, hogy az ívért cserébe megbocsátottam volna, ha minden második hang mellémegy, de egy-egy fortissimo ugrásban benne van a tévesztés kockázata.

Egy karmester karmester a koncert előtt, közben és után is. Héja Domonkos igazi házigazdája volt a hangversenynek. Kiállásával megteremtette a zenéhez szükséges csendet (pódiumon innen és túl), beintései egyértelműek, pontosak és határozottak, tempói feszesek, agogikái visszafogottak és megtervezettek, dinamikái sokszintűek voltak. És nem hittem volna, de ahogy a Zarathustra utolsó hangjának kicsengése után viselkedett, épp úgy része volt a darabnak, mint az előző 35 perc. Olyan flottul vezényelte le a zenekari szólisták és szólamok meghajlási rendjét, olyan magabiztossággal mozgott a visszatapsolások alatt, hogy Strauss darabjának pátosszal teli szellemisége még a taps hosszú percei alatt is kitartott. (Még akkor is, ha a művet záró piano piccolo-hangok túl erősre és hamiskásra, mondhatni, harsányra sikerültek, és ezzel az utolsó pillanatban megtörték az addigi magasztos hangvételt.) És ez a tekintély nagyon fontos. Nemcsak nekünk, hallgatóknak, mert úgymond megadja a módját a klasszikus zenélésnek, hanem a zenekarnak is, akik a szokásosnál is fegyelmezettebben játszottak Héja irányítása alatt. A vonós és elsősorban a fúvós belépések már-már stúdiófelvételre jellemző pontossággal érkeztek. Az intenzív vezénylési gesztusok megkövetelték a muzsikusoktól, hogy valahonnan induló és valahova vezető, folyamatos, a hangok addigi folyásába beleillő, azt tovább építő hangokat játsszanak. Szóval így a cikk vége felé csak kiderül, hogy nem kettő, hanem három, egymást motiváló főszereplője volt az estnek: PORAT/HÉJA/CONCERTO.

Mona Dániel

fotók: Benkő Sándor