Bécsi vér - újratöltve
2013 12 12. 05:50 - playliszt
A La Valse első gondolatfoszlányai már 1906-ban felbukkantak Ravel fejében. Tisztelegni óhajtott a keringőforma, illetve annak legnagyobb mestere, Johann Strauss előtt. Pont ezért, művének eredetileg a ’Vienne’, azaz ’Bécs’ címet szánta.
Első nekifutásra a Nemes és érzelmes keringők jelent meg 1911-ben. Ez nem csak strukturális előfutárként működött, de találhatunk benne olyan dallamkezdeményt is, amelyet a mester később, a La Valse-ban újra felhasznált. Ravel beleszeretett a keringő lüktetésébe. Saját szavaival így fogalmazta meg egy barátjának írt levelében: „Bolondulok azért az életörömért, ami ebben a táncban rejlik. Mennyivel jobb ez, mint a franciák puritanizmusa!”.
Miután hazatért a francia hadsereg kötelékéből, Ravel nekiült, és átdolgozta a ’Vienne’-t. Szimfonikus költemény formájában óhajtotta megírni, és ez lett végül a La Valse, elvileg az a balett, amelyet Szergej Gyagilev rendelt tőle. Elvileg, mert ez a balett sosem készült el. Miután Gyagilev meghallgatta a kétzongorás változatot Ravel és Marcelle Meyer előadásában, kijelentette, hogy a darab igazi remekmű, de „ez nem balett. Ez egy balett portréja, de nem igazi balett”.
Ravel ezen a megjegyzésen megsértődött, és megszakította Gyagilevvel a kapcsolatot. A két férfi majd’ tíz év elteltével találkozott újra, de kibékülés helyett majdnem párbajba torkollott a dolog: Ravel ugyanis visszautasította Gyagilev feléje nyújtott kezét, aki ezért párbajra hívta a zeneszerzőt. Szerencsére barátai lebeszélték a véres befejezésről, de a zeneszerző és az igazgató között mindörökre megszakadtak a diplomáciai – és mindenfajta – kapcsolatok.
A La Valse végül népszerű hangversenydarab lett, később a Flamand Operatársulat és Ida Rubinstein együttese készített rá koreográfiát.
Maurice Ravel a következő előszót írta művéhez:
„Örvénylő felhők között keringőző párok tűnnek fel halványan. A felhők fokozatosan eltűnnek, egy hatalmas termet látunk, telis-tele táncoló emberekkel. A szín egyre világosabb, a ’B’ jel fortissimójánál hirtelen felragyog a csillár. Uraim, a helyszín: egy fényűző császári udvar, 1855.”
Playliszt
