playliszt

Az operalexikonok általában annyit említenek, hogy a Carment  1875. március 3-án mutatták be az Opéra Comique-ban – és innentől a beszámoló általában abba az irányba folytatódik, hogy nem volt egyértelműen sikeres az előadás… De hogy hogyan készültek a bemutatóra, milyen nehézségekbe ütközött a szereplők kiválasztása, arról nem szól a fáma.

A főszereplő, Carmen személyének felkutatása 1873-ban kezdődött. A korabeli sajtó Zulma Bouffart favorizálta. A számos Offenbach-műben sikert aratott hölgyet valószínűleg a librettista is előnyben részesítette volna, de Bizet és a színházigazgató du Locle ellenezte, így kiesett a versenyből. Hamarosan Marie Roze került a fókuszba (aki szintén maga mögött tudhatott már számos Opéra Comique-sikert), de ő visszalépett, amikor megtudta, hogy meg is kell halnia a színpadon. Ezután Célestine Galli-Mariének kínálták fel Carmen szerepét, aki – du Locle-lal való hosszas tárgyalások után – elfogadta. Galli-Marié Bizet hűséges szövetségese volt, gyakran kiállt a zeneszerző mellett. Sokan hitték, hogy nem önzetlenül – állítólag Bizet és az énekesnő között szerelmi viszony szövődött a próbaidőszak alatt.

Célestine Galli-Marié (Carmen)

Don José szerepét az Opéra Comique új tenor csillaga, Paul Lhérie kapta, őt korábban Massenet és Delibes darabjaiban látta a közönség. Később baritonra váltott, Bizet másik operájában, a Gyöngyhalászokban már Zurga szerepében tündökölt.

A Torreádor-dalt a premieren Jacques Bouhy énekelte, övé lett Escamillo ruhája, őt előtte Mozart Figarójaként tapsolták vissza számtalanszor. Az ártatlan Micaëla szerepét Marguerite Chapuy nyerte el. Bár róla úgy nyilatkozott az impresszárió, hogy az „egyik legbűbájosabb énekesnő a világon”, pályáját hamar, már a bemutató után egy esztendővel elhagyta, és semmilyen ajánlattal nem tudták visszacsalogatni a színpadra.

A próbák 1874 októberében kezdődtek és a tervezettnél lényegesen tovább tartottak. A premiert 1875. március 3-ra tűzték ki, véletlenül pont arra a napra, amikor Bizet-nek át kellett vennie a Francia Köztársaság Becsületrendjét. Az újdonsült lovag művének bemutatóját aznap este Adolphe Deloffre vezényelte, a közönség soraiban pedig ott ült Párizs zenei krémje: Massenet, Offenbach, Delibes és Gounod – utóbbi fájdalmasan fel is kiáltott, amikor a III. felvonásban Micaela áriájához érkeztek; állítólag a dallamot tőle lopta a szerző.

Az első felvonás még úgy-ahogy sikert aratott, a második eleje is eldöcögött, de a Torreádor-dalt fagyos csend fogadta – gondolnánk ezt ma, amikor ez az ária mindig biztos siker? A harmadik felvonás alatt a közönség soraiban végig fagypont alatt volt a hangulat, a nézők nem bírták túltenni magukat a valószerűen ábrázolt drámai végkifejleten. Bizet-nek mindössze néhány hű barát gratulációjával, vigasztalásával kellett beérnie.

A másnapi sajtóbeli kritikák sem deríthették jobb kedvre a zeneszerzőt. A lágyszívűbb tollnokok a zene wagnerizmusáról panaszkodtak, a véresszájúbbak pedig a hősnő erkölcsi hiányosságait rótták fel az alkotók bűnéül. Dióhéjban az volt általános benyomás, hogy Bizet nagy csalódást okozott.

Paul Lhérie (Don José)

A Carmen félházzal ment pár hónapig, majd elérkezett június 3-a, amely szomorú napon Bizet váratlanul elhunyt (mellesleg ez volt a házassági évfordulója is, de nem hiszem, hogy van összefüggés a két esemény között). A szomorú esemény miatt az aznap esti előadást törölték. Perverz, de emberi módon a tragikus esemény növelte az érdeklődést az opera iránt. Az Opéra Comique igazgatója, du Locle ősszel újra színpadra állította a darabot az eredeti szereposztással, és így a Carmen még egy tucat előadást ért meg. ezek egyikét látta Csajkovszkij is, aki pártfogójának, Nagyezsda von Meck asszonynak eképpen lelkendezett egy levélben: „A Carmen a szó minden értelmében remekmű… egyike azoknak a zenéknek, amelyek egy egész korszak lényegét ölelik fel.” A 12 előadás után a Carment senki sem állította színpadra Párizsban egészen 1883-ig.

Be kell valljam, számomra ma is rejtély, hogy egy zenemű megítélése hogyan tud ekkorát fordulni az idők során. A Carmen ma már alapmű, minden, magára valamit is adó dalszínház repertoáron tartja, sőt, ő az egyike az úgynevezett ABC-operáknak (Az Aida és a Bohémélet mellett). Magyarországon is sokszor műsorra tűzik, érdemes elmenni. A Carmenből sosem elég.

Playliszt