Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hányaknak adatik meg ma, hogy találkozzanak akár egyetlen uralkodóval vagy államfővel? Talán még maguk az uralkodók sem tartják annyi "kollégájukkal" a kapcsolatot, mint amennyi méltósággal Liszt Ferenc találkozott életében. 16 tárlónyi uralkodó! Megnyitották a Liszt Ferenc Emlékmúzeum új időszaki kiállítását.

Liszt Ferenc Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont Watzatka Ágnes Békéssy Lili Domokos Zsuzsanna Lajkó István Dr. Csorba László
Új időszaki kiállítás nyílt a Liszt Múzeumban

0 Komment

Március 15-e tiszteletére a zenei élet kiválóságai közül előadóművészeket, zeneszerzőket, egy rendezőt és egy zenetörténészt is díjaztak 2016. március 11-én a Pesti Vigadóban.

Lantos István Sümegi Eszter Berkes Kálmán Dévai-Nagy Kamilla Fassang László Lendvay József Tardy László Tátrai Tibor Szabó Máté Bella Máté András Horváth Márton Levente Csík Gusztáv Klukon Edit Lajkó Félix Molnár Levente Herczku Ágnes Domokos Zsuzsanna

0 Komment

Egész évben vártuk, november 14-én végre elérkezett a január óta kerek születésnapját ünneplő Zeneakadémia avatóünnepségének 140. évfordulója. Hogy mennyi program, projekt és koncert valósult meg ennek apropójából, még felsorolni is nehéz. Próbáljuk azért meg!

A homlokzati díszkivilágítás
A homlokzati díszkivilágítás (fotó: Handler Bálint)

0 Komment

A Régi Zeneakadémia kamaratermében adott sajtótájékoztatót Marton Éva, Domokos Zsuzsanna (a budapesti Liszt-múzeum igazgatónője), valamint a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, Kucsera Tamás Gergely. Hogy miért? Mert közeleg a Szent Erzsébet legendája magyar nyelvű bemutatójának 150. évfordulója.

0 Komment

HTML