playliszt

Martha Argerich lánya, Stéphanie készített édesanyjáról egy megható, érzékeny filmet. Bár ez a műfaj nem valószínű, hogy a plázamozikban köt ki, reméljük, nemsokára itthon is láthatjuk valahol.

Martha Argerich háromszor ment férjhez, mindhárom házasságából egy-egy lánygyermek született. A harmadik férj Stephen Kovacevich zongorista volt, közös gyermekük Stéphanie, rendező. Ki ismerné jobban világhírű édesanyját, mint őt? Az Egyesült Királyságban ősszel bemutatásra kerülő filmben Stéphanie szemén keresztül láthatjuk a művészt, megismerhetjük szerelmeit, emberi oldalát és kivételes tehetségét. Egy új nézőpontból figyelhetjük a belső harcot a muzsikusi és az édesanyai lét között, hiszen mindenki akar egy darabkát az isteni „Marthából”.

Stéphanie nem csak a televízió archívumát túrta fel anyjáról szóló anyagokért, hanem a családi mozis fiókot is kiürítette. Ezek mellett a felbecsülhetetlen értékű dokumentumok mellett a saját forgatókönyvét is leforgatja természetesen, megjelenítve Martha Argerich életét az emlékezetes 1965-ös varsói diadaltól napjainkig.

Stéphanie így válaszolt a kérdésre, hogy miért döntött úgy, hogy elkészíti ezt a filmet: „Ez teljesen természetes volt, pedig amikor belekezdtem, még nem tudtam, hogy film lesz belőle. 11 évesen vettem fel az első kockákat, anyám kapott egy kis kamerát Japánból, azzal játszottam. Aztán fotózást tanultam, és mindig volt nálam egy gép – szinte tudattalanul használtam. Akkor fordult meg bennem a dolog, amikor magam is édesanya lettem. Elkezdtem mindent máshogyan látni. Kevésbé kritizáltam anyámat, és onnantól mélyebben megértettem őt – végre! Az anyasággal azt is megértjük, hogy mennyire gyorsan pörög az élet, megszületünk és meghalunk. Hát így történt…”

Martha Argerich Argentínában született. Vannak, akik szerint eredetileg katalán, mások horvátnak gondolják. Hároméves korában kezdett zongorázni Buenos Airesben, bemutatkozó koncertje 1949-ben, 8 évesen volt, amikor Beethoven egyik zongoraversenyét adta elő.

Nemzetközi elismertsége 1965-ben, 24 éves korában, a hetedik Nemzetközi Frédéric Chopin Nemzetközi Zongoraverseny megnyerésével kezdődött Varsóban. Nem szeretett szólókoncerten játszani, magányosan érzi magát ilyenkor, ezért inkább a kamaraművekre és versenyművekre koncentrált. Szívesen segíti fiatal zongoristák bemutatkozását, saját, évenként ismétlődő luganói fesztiválján fellépési lehetőséget biztosít számukra, de azzal is, hogy több fontos nemzetközi zenei verseny munkájában vállal zsűritagságot, ahol bátran kiáll azokért, akiket erre érdemesnek tart. Ennek eredményeként indult el például – igen emlékezetes módon - a horvát Ivo Pogorelić zongorista karrierje, akit az 1980-as varsói Chopin versenyen a harmadik körben elutasítottak – Argerich heves tiltakozása ellenére, és aki ezért ott is hagyta a zsűrit.

Arra a kérdésre, hogy vajon látták-e már a filmet az érintettek, Stéphanie a következőt válaszolta:

„Persze, a szüleim már látták, és a testvéreimnek is megmutattam. Az utolsó vágások előtt szerettem volna, ha mindent látnak és egyetértenek velem. Vicces volt. Együtt néztük meg, de a vetítés előtt mindannyian rettentően ideges és rémült volt, a végén mégsem kértek egyetlen változtatást sem. Nehéz volt objektívan nézni. Fontos volt, hogy őszinte legyek, de persze túl bizalmas sem akartam lenni. Viszont arra sem vágytam, hogy egy Walt Disney-féle álommozit forgassak. Remélem, megtaláltam az egyensúlyt…”

Playliszt