playliszt

Így kell elkezdeni egy koncertet! A Cappella Gabetta hihetetlen profizmussal kezdett neki a Boldoczki Gáborral közös zeneakadémiai hangverseny első darabjának. A jó nyitány pedig sokáig befolyásolta az ítélőképességemet, igaz, sok kifogásolnivalót a „kijózanodás” után sem találtam.

A Tiszta barokk sorozat május 6-i koncertjének műsora egy mű kivételével Antonio Vivaldi darabjaiból állt. Az itáliai barokk mester concertóinak sorát – keretes szerkezetként – sinfonia (nyitányszerű darab) előzte meg és zárta le. A La verità in cimento (Az igazság harcosa) című opera bevezetőjével indult az est. A Cappella Gabetta koncertmestere és művészeti vezetője, Andrés Gabetta (a világhírű csellóművésznő, Sol Gabetta testvére) két egyszerű, de határozott mozdulattal megadta a tempót, és az együttes stúdiófelvételi pontossággal belépett. A megszólaló hangzás egységes volt, a hangszerek egyként lélegeztek, mikor a finom piano pillanatokon belül felerősödött. A dinamikával való érzékeny és mindvégig szinkronban történő játék a koncert első pillanatától az utolsóig jelen volt és elkápráztatott.

Szeretem a bátor barokk muzsikálást, mint amilyet a Cappella Gabetta is képvisel. Határozott belépések, szélsőséges dinamika, a mondanivaló függvényében akár durva hangszín vagy hangsúlyozás, a lassú tételekben viszont túlnyújtott akkordfelbontások és késleltetések. A barokk versenyművekre jellemző rövidség (2-3 perces tételek) és az efféle játékmód fúzióját egyetlen szóval tudnám jellemezni: frappáns. Felvillanó, meglepetésszerű megoldások sorozata – ettől nem válik unalmassá a barokk zene, hiába halljuk egy koncerten belül ötödször ugyanazt a formát, ugyanazokat az arányokat. Mindez persze csak úgy érvényesül, ha technikailag hibátlan zenéléssel párosul. Ha bárhol bizonytalanság vagy kifogásolhatóság lép fel, úgy erőltetetté, túlzóvá válik minden különben vagány gesztus. Az együttes közösen nem, de Andrés Gabetta átesett a ló túloldalára. Karmesteri mozdulatoknak betudható heves mozgása a szólóhegedűre írt concertókban (főleg „A Nagy Mogul” hegedűversenyben) a precizitás és a zenei tökéletesség rovására ment. Indulatosan meghúzott kezdőhangjaihoz néhol további hangok szóltak hozzá, a virtuóz szakaszok tempójának emelése olykor ütemből való kiesést eredményezett, de ami a legfülbetűnőbb volt, hogy az intonáció is több ízben megsínylette a teatralitást. A kevés, váratlan pontatlanságon kívül viszont, mint együttesének vezetője, kiváló szolgálatot tett. A trombitára és zenekarra (át)írt darabok sikere tehát csak a szólistán, Boldoczki Gáboron múlt.

A trombitaművész 2013-ban Tromba Veneziana címmel lemezre vett több, a koncerten is elhangzó művet a Cappella Gabettával. A felvétel különlegességét fokozza, hogy Boldoczki vadonatúj hangszert, egy négybillentyűs szárnykürtöt készíttetett magának erre az alkalomra. A hangversenyt beharangozó szövegek kivételes lágyságról, gyönyörű éneklő hangról számoltak be a hangszer kapcsán. Ezek az állítások az első megszólaló trombitahangnál bizonyosságot is nyertek. Jól sikerült a modern hangszer és a historikus zenekar együttműködése, Boldoczki ritmikailag, tempóban és hangvétel tekintetében kitűnően igazodott az együtteshez, miközben mélyen megérintő, eredeti, érzékeny hanggal tett emlékezetessé minden trombitaversenyt. Hibátlan intonáció, mindvégig maximálisan uralt hangerő és hangszín, gikszermentesség és pontos virtuozitás jellemezte játékát. Kommunikált az együttessel, nemcsak látványosan, de hallhatóan is együtt zenélt velük, jólesően illeszkedett a vonószenekar hangzásvilágába. Aki semmit sem tudott a zenészek közös szakmai múltjáról, annak is egyértelművé vált: ilyen minőségű zene csak professzionális és összeszokott muzsikusok előadásából születhet.

Mona Dániel