AJÁNLÓ
 
14:00
2016. 03. 07.
Így kell elkezdeni egy koncertet! A Cappella Gabetta hihetetlen profizmussal kezdett neki a Boldoczki...
A bejegyzés folyatódik
 
14:00
2016. 03. 07.
Mondonville-maraton - ezt a címet is adhattam volna. A Vashegyi György vezette Purcell Kórus...
A bejegyzés folyatódik
 
14:00
2016. 03. 07.
Michael Talbot, neves angol zenetudós szerint a 18. század egyik legnagyobb hatást gyakorló...
A bejegyzés folyatódik
 
14:00
2016. 03. 07.
Talán nem a legáltalánosabb megoldás, de elvégre ezért van a Müpa Live Webcast: otthonról,...
A bejegyzés folyatódik
 
14:00
2016. 03. 07.
Fennállásának negyedévszázados jubileumát ünnepelte a Purcell Kórus május 1-jén. Az alapító...
A bejegyzés folyatódik
Help Sales ÁSZF

Olyan régi zenét mutattak be a Régizene Fesztiválon március 6-án, amit 1742 óta nem játszottak. 274 év után Vashegyi György együtteseivel és a Versailles-i Barokk Zenei Központtal együttműködve vállalkozott Jean-Joseph Cassanea de Mondonville Isbé című operájának koncertszerű előadására.

Régizene Fesztivál régizene Jean-Joseph Cassanea de Mondonville Versailles-i Barokk Zenei Központ Orfeo Zenekar Purcell Kórus Vashegyi György Scholz Anna Reinoud Van Mechelen Chantal Santon-Jeffery Katherine Watson Rachel Redmond Blandine Folio-Peres Thomas Dolié Alain Buet Artavazd Sargsyan Komáromi Márton Mona Dániel
Vashegyi György

 

Mondonville kilenc operát komponált 1742 és 1771 között. Az elsőn kívül valamennyi ünnepelt darab volt. Na már most az Isbé az a bizonyos első… Egy olyan művel állunk tehát szemben, amely korában nem aratott sikert (bár sejteni lehet, hogy ebben a bukásban sokak rosszindulatú keze volt benne), azóta pedig nem játszották. Olyannyira nem foglalkozott vele az utókor, hogy a jelen előadás ötletének megszületéséig modern kottakiadás sem készült az operából. A hiánypótló kiadás – melyhez egyetlen forrás állt csupán rendelkezésre – végül Vashegyi György, Scholz Anna és Pintér Ágnes kutatásai alapján és irányítása alatt valósult meg. Mondonville-nak pedig ilyen távlatból persze szerény vigasz, de Isbéje siket aratott a Müpában.

Régizene Fesztivál régizene Jean-Joseph Cassanea de Mondonville Versailles-i Barokk Zenei Központ Orfeo Zenekar Purcell Kórus Vashegyi György Scholz Anna Reinoud Van Mechelen Chantal Santon-Jeffery Katherine Watson Rachel Redmond Blandine Folio-Peres Thomas Dolié Alain Buet Artavazd Sargsyan Komáromi Márton Mona Dániel
Katherine Watson
 

Talán nem meglepő, hogy egy ennyire specifikus előadásra elsősorban azok mennek el, akik kifejezetten érdeklődnek a kor zenéje és az efféle kuriózumok iránt, ők pedig nincsenek annyian, ahány férőhelyes a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Egyszóval nem volt teltház. Annál jobb! Tudom, ez furán és kárörvendően hangzik, de egyrészt így is tekintélyes számú hallgató élvezte végig és tapsolta meg a produkciót, másrészt a szellősség nagyon jót tett az előadás bizonyos részleteinek, konkrétan a visszhangnak. Először a 2. felvonásban tűnt fel a csendben visszhangzó énekszó ereje, mikor a Coridont alakító Reinoud Van Mechelen „Ó, jaj!”-t kiált, mire a zenekar teljesen elhallgat, és csak az énekművész hangja cseng a levegőben néhány pillanatig. Az opera második felében aztán többször is kihasználja a szerző a csend-effektust, mi pedig így többször is kiélvezhettük a szerencsés akusztikai helyzetet.

Régizene Fesztivál régizene Jean-Joseph Cassanea de Mondonville Versailles-i Barokk Zenei Központ Orfeo Zenekar Purcell Kórus Vashegyi György Scholz Anna Reinoud Van Mechelen Chantal Santon-Jeffery Katherine Watson Rachel Redmond Blandine Folio-Peres Thomas Dolié Alain Buet Artavazd Sargsyan Komáromi Márton Mona Dániel
Reinoud Van Mechelen és Katherine Watson
 

Az est szólistái a Versailles-i Barokk Zenei Központ énekesei voltak. A már említett Reinoud Van Mechelen igen bátortalanul kezdte a szerelmes pásztor szerepét, de aztán hamar erőre kapott. Olyannyira, hogy erős hangja eleinte inkább emlékeztetett egy olasz hőstenorra, mint egy francia barokk énekesre. A 4. felvonástól kezdve azonban mintha kicserélték volna: érzékeny, kifinomult és „barokkos” volt. Ezt az egyik félidőről a másikra történő hangminőségi váltást nemcsak rajta vehettük észre, hanem leginkább Chantal Santon-Jeffery-n, de még a címszereplő Katherine Watsonon is. No, meg magán a szerzőn: az 5. felvonás tele van jobbnál jobb zenékkel, izgalmas hangzásokkal, változatos tánctételekkel. Azonnal a felvonást nyitó ritournelle, a maga merész kromatikájával, vagy az egyenes, dús, mély vonóshangzással induló fúga, a tényleg mennydörgésként ható dobpergés a felvonás vége felé, a szólamokat barokk precizitással egymásba olvasztó szerelmi duett, illetve a fanfárt nélkülöző elegáns, szép operazárás mind azt bizonyítják, hogy Vashegyiéknek igaza van: az Isbé jó zene.

Régizene Fesztivál régizene Jean-Joseph Cassanea de Mondonville Versailles-i Barokk Zenei Központ Orfeo Zenekar Purcell Kórus Vashegyi György Scholz Anna Reinoud Van Mechelen Chantal Santon-Jeffery Katherine Watson Rachel Redmond Blandine Folio-Peres Thomas Dolié Alain Buet Artavazd Sargsyan Komáromi Márton Mona Dániel

Ha már szóba hoztam a dobpergést… Az ütőhangszerek alkalmazása a darabban eleve frappáns, megszólaltatásuk azonban ezúttal kifejezetten emlékezetes volt. Az erősödő s halkuló tremolók a nagydobon, a csörgődob pregnáns rázása és ütése, az ujjcintányér megdöbbentő erejű csengése vagy a pergő triangulum minden alkalommal játékosukra vonták szemem-fülem. Mint ahogy a csellószólókat játszó Scholz Anna is (igen, ő ugyanaz a Scholz Anna), aki szép hangképzésével, a hangok kifinomult egymáshoz fűzésével és a dinamika ízléses kezelésével mindig megtalálta a helyes arányt szóló, continuo és szólamjáték között. A fuvolák szintén szereztek szép pillanatokat. Bár a madárimitációs tételük nem nyűgözött le (ez inkább Mondonville bűne, aki talán írhatta volna csivitelőbbre azt a fuvolaszólamot), a Céphise belépése utáni Airben a lírai fuvolahang pontosan kipergetett zenei motívumokkal vegyült, ezt pedig nagyon is jó volt hallgatni. Egy másik fuvola-központú Air után a piccolók (ugyanazok a zenészek) vették át a vezető szerepet, és minden sztereotípia ellenére azok is szépen szóltak, és nem csak ráerősítettek a fuvolaszólamra.

Régizene Fesztivál régizene Jean-Joseph Cassanea de Mondonville Versailles-i Barokk Zenei Központ Orfeo Zenekar Purcell Kórus Vashegyi György Scholz Anna Reinoud Van Mechelen Chantal Santon-Jeffery Katherine Watson Rachel Redmond Blandine Folio-Peres Thomas Dolié Alain Buet Artavazd Sargsyan Komáromi Márton Mona Dániel
Alain Buet, Komáromi Márton és Artavazd Sargsyan
 

Az Orfeo Zenekar többnyire egységesen szólt, ám sajnos gyengébb pillanataik is akadtak, még ha kevés is. Az oboák párbeszéde a 4. felvonásban igen muzikálisra sikerült, de korábban (hiába, ők is a koncert második felében játszottak jobban) fújtak hamis hangokat, melyek csúnyán ki is szóltak az épp áttetsző kamara-felállású tételből. A legnagyobb bizonytalanságot mégis a Céphise bejövetelekor megszólaló Prélude-ben éreztem, ahol az együttes mintha nem találta volna a tempót, a csembalók és a vonósok zakatolása csak a szakasz végén találkozott. Mindez elenyésző ahhoz képest, hogy három órán keresztül milyen minőségű zenélést kaptunk. Az operát Mondonville változatosan hangszerelte meg, hol hangszercsoportokra, hol különböző formációkra osztotta az adott tételeket, ezt a sokszínűséget pedig az Orfeo Zenekar nemcsak megmutatta, hanem fel is erősítette.

Régizene Fesztivál régizene Jean-Joseph Cassanea de Mondonville Versailles-i Barokk Zenei Központ Orfeo Zenekar Purcell Kórus Vashegyi György Scholz Anna Reinoud Van Mechelen Chantal Santon-Jeffery Katherine Watson Rachel Redmond Blandine Folio-Peres Thomas Dolié Alain Buet Artavazd Sargsyan Komáromi Márton Mona Dániel
Rachel Redmond
 

De nagyon eltértem az énekesek jellemzésétől. Chantal Santon-Jeffery-nél tartottam, aki a Kéj, illetve Charite szerepét énekelte. Utóbbiként megvillantotta azt, amit kevesen mertek ezen az előadáson, vagyis a barokk operákban oly sokszor kijátszható zenei gageket. Az énekes gárdára általánosságban jellemző volt egy többnyire fejrángatással járó pótcselekvés, az ének kifejezőségét erősíteni szándékozó előadói attitűd, mely inkább csak felesleges hangsúlyokat és indokolatlan hangszínváltásokat eredményezett. Nem úgy Charite esetében, akinek e téren voltak eredményes pillanatai. Gyakran viszont technikai nehézségekbe ütközött: a felső regiszterben alulintonált hangjai voltak, illetve nem bírta kellő könnyedséggel kiénekelni a koloratúrákat. Az Isbét alakító Katherine Watson legelső frázisa után feltűnt, milyen érzékkel kezeli a késleltetéseket. A disszonáns hangra rövid váratás után ráerősített, meghangsúlyozta, majd finoman oldotta. Érződött, hogy soha nem engedi előreszökni a hangját, mindvégig meghagyta annak fátyolos titokzatosságát. Ügyesen ötvözte a dráma és a szerelem hangvételét, a szerelmi duettekben tisztán és csillogó hangon énekelt. A többek közt Ámorként színpadra lépő Rachel Redmond legnagyobb erősségének a technikai lazaság tűnt. Erősen, határozottan és könnyedén dobálta ki azokat a magas hangokat, amelyek Chantal Santon-Jeffery-nek gyakran problémát okoztak. A hölgyek közül Blandine Folio-Peres nyűgözött le a legkevésbé, bár Céphiseként voltak megkapó, lehengerlő megszólalásai. A kórussal közösen előadott tételben például a tömegből kitűnő, mégsem idegen tónusban szólalt meg, és jól állt neki az indulattól telített hangvétel. Hangja viszont gyakran túlontúl sötétnek bizonyult a Divat karakteréhez, mélynek, néhol még torznak is éreztem.

Régizene Fesztivál régizene Jean-Joseph Cassanea de Mondonville Versailles-i Barokk Zenei Központ Orfeo Zenekar Purcell Kórus Vashegyi György Scholz Anna Reinoud Van Mechelen Chantal Santon-Jeffery Katherine Watson Rachel Redmond Blandine Folio-Peres Thomas Dolié Alain Buet Artavazd Sargsyan Komáromi Márton Mona Dániel
Thomas Dolié
 

Thomas Dolié alakította Adamast, a történet egyik főszereplőjét. Róla sokáig nem tudtam, eldönteni, milyen, de azt hiszem, azért, mert jól alakította szerepét: kimért volt és komoly, de végig érződött, hogy az udvarias, illemtudó külső mögött egy féltékeny, haragos férfi lapul – aki viszont szíve mélyén mégsem olyan haragos. Alain Buet (Iphis) volt a darab nagyöregje. Rangidőshöz illőn elegánsan, határozottan énekelt. S bár ő a hangot fejrázással hiába segítők táborának fő alakja, kiállása és éneklésmódja a legtöbb esetben kiválóan passzolt a szerepéhez. Artavazd Sargsyan tenorja széktámlához szögezte a hallgatót; hatalmas erő és rengeteg levegő van abban a torokban és tüdőben. Nem csoda, hogy a három hamadriád (erdei nimfa) tercettjéből kiszólt – és akkor még finoman fejeztem ki magam. Karakteres basszusával a másik hamadriád, Buet is kilógott, úgy látszik, mindketten szóló énekléshez vannak szokva. A Purcell Kórusból kiálló, s a tercettbe beálló Komáromi Márton volt az egyetlen, akin érződött, hogy komoly társasénekléses háttere van. A három hang háromfelé szólt, mégis egyértelműen lehetett hallani, ki a „csapatjátékos” a tercettben.

Régizene Fesztivál régizene Jean-Joseph Cassanea de Mondonville Versailles-i Barokk Zenei Központ Orfeo Zenekar Purcell Kórus Vashegyi György Scholz Anna Reinoud Van Mechelen Chantal Santon-Jeffery Katherine Watson Rachel Redmond Blandine Folio-Peres Thomas Dolié Alain Buet Artavazd Sargsyan Komáromi Márton Mona Dániel
Purcell Kórus
 

Végül, a már szóba került Purcell Kórus… Akár a kiválasztott énekesek kamarakórusa, akár az egész együttes zenélt, kifogástalanul énekeltek. A tenorszólamot nem irigylem a magasságaik miatt, de meg kell hagyni, szépen oldották meg az ilyen szempontból kényes helyeket. Az est egyik leghatásosabb momentumát is a kórus produkálta, mikor átváltottak hétköznapi kiabálásra. Úgy tűnik, aznap az egyszerű megoldások ragadtak meg: kiabálás és visszhang.

Mona Dániel

fotók: Pályi Zsófia / Müpa

0 Komment