AJÁNLÓ
 
07:00
2015. 11. 04.
Olyan régi zenét mutattak be a Régizene Fesztiválon március 6-án, amit 1742 óta nem játszottak....
A bejegyzés folyatódik
 
07:00
2015. 11. 04.
Talán nem a legáltalánosabb megoldás, de elvégre ezért van a Müpa Live Webcast: otthonról,...
A bejegyzés folyatódik
 
07:00
2015. 11. 04.
Mintha az időjárás is kitüntetett figyelemmel viseltetett volna Vashegyi György és a Concerto...
A bejegyzés folyatódik
 
07:00
2015. 11. 04.
Fennállásának negyedévszázados jubileumát ünnepelte a Purcell Kórus május 1-jén. Az alapító...
A bejegyzés folyatódik
 
07:00
2015. 11. 04.
Két egymást követő nap, két teljesen különböző János-passió… Vagy nem is annyira különböző?...
A bejegyzés folyatódik
Help Sales ÁSZF

Mondonville-maraton – ezt a címet is adhattam volna. A Vashegyi György vezette Purcell Kórus és Orfeo Zenekar, illetve a Versailles-i Barokk Zenei Központ közös koncertjén ugyanis a francia barokk egyik legjelentősebb alakja, Jean-Joseph Cassanéa de Mondonville négy motettája került bemutatásra. És ez nagyon sok zene! Viszont nagyon jó is! Az biztos, hogy a hangverseny anyagából készülő, egy kávészünet erejére bármikor megállítható CD sok szép pillanatot fog szerezni minden érdeklődőnek.

Vashegyi György a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar élén
Vashegyi György a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar élén egy korábbi koncerten
(fotó: Kotschy Gábor / Müpa)

 

A november 3-i koncert elején megtudtuk, hogy a két színpadon álló együttes lett a Müpa „év együttese”-díjának idei kiválasztottja. Az elismerés meghálálásaként nem tettek mást, mint hozták a szokásos, vagy talán még annál is jobb formájukat. A zenekar és a kórus mindvégig kifogástalanul muzsikált, így nincs is más dolgom, mint hogy kiemeljek az előadásukból néhány csodás pillanatot. Először is: Mondonville frappáns, lendületes, hatásos finálékórusokat komponált. Főleg a koncert második felében elhangzó Magnus Dominus és Nisi Dominus zárótétele sikerült igazán jól. A Purcell Kórus pedig mindig kellő bátorsággal, érzékeny karakterkezeléssel nyúlt hozzá ezekhez a számokhoz. Az első félidőt záró Cantate Dominóban kiemelkedtek a kórus nyújtott ritmusos menetei. Szinte éreztem a sok fegyelmezett, feszes rekeszizmot, amelytől ilyen pontosan és szépen szóltak ezek a részek.

Vashegyi György
Vashegyi György (fotó: Kotschy Gábor / Müpa)
 

Vashegyi György úgy döntött, az alt szólamot kizárólag férfi énekesekkel tölti meg, így mindössze tizenkét nő, a tizenkét szoprán állt a kórusban. Az alt szólam indította frázisok ennek köszönhetően kuriózumnak számító hangszínt kaptak, ám a férfi altok a tutti szakaszoknál hangintenzitásban mélyen a szopránok alatt maradtak. Ez minden kritikai észrevételem… Valamennyi énekes teljes szinkronban volt saját szólamával és a kórus egészével egyaránt. A basszus biztos alap volt, a tenor krémesen lágy, az alt minden téren precíz, a szoprán pedig egész elképesztően csillogó és természetes. A koncertet záró Nisi Dominus viharszerű fel-le skáláján keresztül mind a négy szólam megmutathatta intonációs, ritmikai és egyéb zenei pontosságait.

Jean-Joseph Cassanéa de Mondonville
Jean-Joseph Cassanéa de Mondonville
 

A zenekar mindig elhiteti velem, hogy korhű hangszereken tisztán és szépen játszani könnyű feladat. A csellók koncert vége felé becsúszott néhány hangelcsuklása emlékeztetett rá, hogy ez egyáltalán nem így van, és hogy amit egész este hallottam, az mekkora teljesítmény. A legemlékezetesebb momentum számomra az volt, mikor a Cantate Dominóban a vonóshangzás észrevétlenül úszott át egy szál fuvolaszóba. Ahogy az Orfeo Zenekar megoldotta ezt az átmenetet, azt egy számítógépes keverő is megirigyelte volna…

Chantal Santon-Jeffery
Chantal Santon-Jeffery (forrás: festival-saint-denis.com)
 

Egyértelmű tehát, hogy ez az előadás a szólistákon múlt. Érdekes volt megfigyelni a két szoprán, Daniela Skorka és Chantal Santon-Jeffery viszonyát. Először csak Skorka lépett színpadra. Hangja óvatosan, de csilingelően és tisztán szólt. Később Santon-Jefferyvel közös számot énekeltek, ahol egyértelmű volt, hogy Santon-Jeffery hangerőben igencsak felülkerekedik partnerén. (Nemhogy rajta, de – mint később kiderült – az összes énekes szólistán.) Bár egymást kiegészítő, motívumfelelgetős részük előrevetítette, hogy a két énekesnő csodás hangzásokat képes együtt megvalósítani. A Magnus Dominusban újra ketten álltak a zenekar elé. Az, hogy kettőjük közül Santon-Jeffery kapta a mélyebb szólamot, már elegendő volt ahhoz, hogy Skorka lírai hangja érvényesüljön.

Daniela Skorka
Daniela Skorka (forrás: danielaskorka.com)
 

Az est leggyengébb szereplője a basszbariton Alain Buet volt. Ő is a viszonyítások áldozata lett, ugyanis első szólószámában egész meggyőzően énekelt, később azonban – ahogy társai sorra „leénekelték” őt – egyre bizonytalanabbnak, szürkébbnek tűnt.

Alain Buet
Alain Buet
 

Végül a francia barokk specialitásáról, a haute-contre hangfajról… Se nem kontraalt, se nem operai tenor – fantasztikus találmány ez a magas tenor fekvés! Mathias Vidal és Jeffrey Thompson magabiztosan bírták a hangfekvést, és megmutatták a hangfaj számos árnyalatát, karakterét. Hol éteri, letisztult hangot produkáltak, hol már-már játékosan daloltak. Thompson első száma olyan könnyedre sikerült, hogy öröm volt hallgatni. Rögtön a második számában rontott ezen a képen, de a koncert hátralevő részében többször is megmutatta, mennyire ura a hangjának.

Mathias Vidal
Mathias Vidal (forrás: mathiasvidal.com)
 

A koncert tehát teljesen normálisan viselkedett: az összességében magas színvonalú előadásban születtek kiemelkedően jó és átlagon aluli pillanatok is, ahogy Mondonville zenéje sem tudja 120 percen keresztül katartikus élményben tartani a hallgatót. Lélegzett a hangverseny, és ezzel az életszerű természetével kellemes kikapcsolódást és feltöltődést nyújtott. Szóval mihamarabb ide azzal a CD-vel, hadd ismételjem meg az élményt!

Mona Dániel

0 Komment